Nem kevés orosz ügyekben jártas grúz szakértő vélte úgy a konfliktus kitörésekor (orosz csapatok augusztus 8-án kezdtek akciót Grúzia ellen, miután grúz csapatok bevonultak Dél-Oszétiába), hogy Moszkva a végsőkig elmegy, és csapatai bevonulnak Tbiliszibe is. Ám ez végül nem történt meg. Azt ugyanis tudták, hogy ha ezt megteszik, az a legkomolyabb következményekkel járna Oroszországra nézve, a grúz hadsereg fővárosbeli koncentráltsága, illetve számos külföldi vezető jelenléte miatt.
Belső buktatásra számíthatott a Kreml
A Kreml valószínűleg úgy számított, hogy Szaakasvili elnököt a grúz nép, azon belül is a fővárosiak megbuktatják, azaz csak várniuk kellett volna, hogy a grúzok elvégezzék a munkát helyettük.
Az oroszok ráadásul nem minden alap nélkül tettek erre az eshetőségre. Először is az elnök, Szaakasvili, kevesebb szavazatot kapott a legutóbbi választásokon a fővárosban, mint vidéken. Vagyis – gondolták – a fővárosban kevésbé népszerű. Másodszor indulatos döntései miatt Grúziát egy katasztrofális háborúba vitte, amely hatalmas gazdasági nehézségeket és nélkülözést eredményezett.
A tbilisziek egységbe zártak az oroszok ellen (Fotó: MTI)
A grúzok azonban nem váltották be az oroszok számításait: politikai nézeteiktől függetlenül összezártak az elnök körül. A külföldi tudósítók és megfigyelők csodálkozással szemlélték a kormányzattal szolidaritást vállaló tüntetéseket.
A kormány a helyén van
Elemzők szerint az oroszok nagy hibát követtek el. Ellentétben állítólagos számításaikkal, a grúzok semmilyen jelét nem adták annak, hogy meg akarnák buktatni a kormányt, az állam ráadásul továbbra is működőképes. Annak ellenére, hogy az orosz csapatok ténylegesen kettévágták az országot, ellenőrzésük alá vonták a főutakat, és felrobbantottak néhány vasúti hidat.
Moszkva azt próbálta sugalmazni, hogy addig maradnak grúz földön, amíg akarnak, s előbb vagy utóbb az önálló államiság aláásása eredményt hoz. Ez azonban eddig nem sikerült. Az eddigi orosz magatartás ebben a háborúban leleplezte Moszkva legnagyobb stratégiai gyengeségét: nem sokat adtak arra, hogy az emberek szívét és eszét nyerjék meg – ellenkezőleg: uralni akarták őket. Ez annál is meglepőbb, mivel az orosz-grúz egymás mellett élés több mint kétszáz éves hagyományra tekint vissza.
A vezető államok politikusai folyamatosan egyeztetnek (Fotó: MTI)
Az oroszok még a kilencvenes évek tapasztalatait is elfelejtették. Sevarnadze elnök – volt szovjet külügyminiszter – messze népszerűtlenebb volt a jelenlegi elnöknél, de valahányszor az Orosz Föderáció ellenséges lépéseket tett Grúzia ellen, a nép mögé állt. Tudnunk kell: Oroszországban két embert gyűlöltek igazán a kilencvenes évek elején, mint akik a Szovjetunió megszűnésében szerepet játszottak: Gorbacsovot és Sevarnadzét.
Kérdőre vonják majd Szaakasvilit
A grúz nép valószínűleg kemény kérdéseket fog feltenni a kormányzatnak. Nem teljesen világos egyelőre, az elnök és tanácsadói köre hogyan becsülhette ennyire alá a lehetséges orosz reagálásokat, és miként bocsátkozhatott fegyveres konfliktusba a nála jóval erősebb szomszédjával. Jelenleg azonban azt még az elnök leghatározottabb politikai ellenfelei is kijelentették: nem mondanak semmit addig, amíg az utolsó orosz harckocsi ki nem vonul a szülőföldjükről.
A dél-oszétiai konfliktus meglepetésként érte egyébként a főváros lakosságát. A konfliktus első óráiban, amikor Oroszország még csak néhány repülőgépet küldött a terület fölé (mintegy jelezve, nem kíván teljes mértékben beavatkozni), üdvözölték a grúz haderő sikereit, mert arról győzte meg a grúzokat, hogy valamilyen egyezség jöhet létre Grúzia és Oroszország között, amely helyreállíthatja az ország területi integritását.
Csak néhány órával a konfliktus kitörése után tette meg az orosz elnök és a miniszterelnök első nyilatkozatait. Az ő értékelésük viszont már kemény és félreérhetetlen volt: Grúziát megbüntetik, s mindazért, amit tett, nagy árat fog fizetni.
Nem volt pánik
Grúziában igazán csak akkor értették meg, mekkora is a tét, amikor az oroszok nemcsak visszaverték a grúz erőket a konfliktuszónákból, de elkezdték a grúziai célpontok bombázását is, beleértve a fővárost. A fővárosiak vagy háborúra, vagy kivételesen nehéz gazdasági megszorításokra kezdtek felkészülni.
Ám mindezek nem vezettek általános pánikhoz. Nem voltak fosztogatások, senki nem gondolt arra – ami egyébként általános és elfogadott politikai eszköz Grúziában –, hogy tüntetéseket vagy megmozdulásokat szervezzen a kormány ellen. Az emberek a szokásosnál nagyobb mennyiségben vásároltak élelmiszereket, és más alapvető termékeket, de a szupermarketek és a boltok nem ürültek ki, sőt normál munkarendben működtek.
Meneültek Gori és Tbiliszi között – a fővárosiak már hazamentek (Fotó: MTI)
Egyes állampolgárok elmenekültek a keleti régiókba, vagy a török határ környékére, amelyeket biztonságosabbnak ítéltek, de idővel a legtöbbjük visszatért a fővárosba, hogy védekezzen, ha szükséges. Ám a tbilisziek egyszerűen nem fogadták el annak a lehetőségét, hogy városukba orosz tankok vonuljanak be, mint egykor Prágába.
Nem lesz több megszállás?
Amikor végül az orosz elnök, Dmitrij Medvegyev aláírta a megállapodást az orosz csapatok visszavonásáról, a tbilisziek nem ünnepeltek. Tudták ugyanis, hogy az oroszoknak előbb vagy utóbb, de vissza kell vonulniuk. Ám annak is tudatában vannak, hogy nem az egész grúz területről fogják kivonni erőiket.
“Ez a legutolsó alkalom, amikor megszállták Grúziát, adjunk nekik alkalmat, hogy élvezzék is ki” – jegyezte meg egy fővárosi polgár a FigyelőNetnek. Egy másik lakos felelevenítette, hogy Tamerlán, a mongol uralkodó többször is elfoglalta Grúziát: az első alkalmakkor a grúzok ellenálltak, majd kétségbe estek. Később azonban már elkezdtek nevetni. Ekkortól Tamerlán állítólag nem küldte többet csapatait grúz területre. Valami hasonló történik most Tbilisziben is: az emberek elkezdtek nevetni.
