Nagyvilág

Harcban a világ egyharmada

Nemzeti önrendelkezés, természeti erőforrások, vallási és etnikai különbségek – a világban dúló megannyi katonai konfliktus jelentős többsége e köré a néhány fogalom köré rendeződik. A FigyelőNet folyamatosan frissülő Válságtérképe napjaink legsúlyosabb konfliktusait igyekszik bemutatni.

Válságtérkép…

…a FigyelőNeten. Kattintson ide>>

A 20. század az emberiség történetének legvéresebb korszaka volt. A világ kétszer feszült egymásnak globálisan, s számtalanszor regionálisan. A hidegháborút követően és a gazdasági prosperitást szem előtt tartva sokan úgy gondolták, hogy a 21. század sokkalta békésebb lesz. Napjainkban a világban körültekintve azonban az izraeli-palesztin konfliktustól kezdve az iráni nukleáris fegyverkezésen keresztül a szudáni népirtásig még mindig számos konfliktussal szembesülünk. Jelenleg az öt földrész lakosságának több mint egyharmada áll harcban a világ eltérő tájain. Ezek a csaták különbözőek, de sok hasonlóságot is mutatnak.

Konfliktusgócok napjainkban: központok és peremvidékek

A konfliktusok jelentős része még mindig bizonyos földrajzi régiókhoz kötődik. Így elsődlegesen a Közel-Kelethez, amely három kontinens találkozásánál fekszik. A térség stratégiai fontosságát éppen ezért már korán felismerték az európai gyarmatosítók, s nem véletlen, hogy a régió napjaink nemzetközi politikájában is elsődleges szereppel bír. Már csak azért is, mert a terület nélkülözhetetlen nyersanyagforrásokat rejt magában, nem is beszélve arról, hogy a világ kőolaj-kereskedelmének negyven százaléka a Perzsa-öblön fut keresztül. A három monoteista vallás szülőhelyeként pedig a felekezeti konfliktusok is állandó kísérőjelenséggé váltak a közel-keleti régióban. Gondoljunk csak az izraeli-palesztin szembenállásra, amelyet számos más tényező mellett éppen a vallási radikalizmus miatt szinte lehetetlen felszámolni.

A Közel-Kelet kétségkívül puskaporos hordónak számít már régóta, a világban azonban más válsággócokkal is találkozhatunk. A Kaukázus, Közép-Ázsia és Fekete-Afrika egyes területei szintén konfliktusos övezetnek számítanak. Elsősorban annak köszönhetően, hogy számos törzs és etnikum él egymás mellett az adott területeken, többségükben a gyarmatosítás eredményeként kényszerültek azonos határok közé. Nagy részüket erőszakkal próbálták meg integrálni, míg másokat igyekeznek kirekeszteni a hatalomból.

Mindezek kétségkívül szerepet játszanak a konfliktusok kirobbanásában és eszkalálódásában. Nem véletlen tehát, hogy napjainkban sokan az egymillió áldozatot követelő ruandai polgárháború szörnyűségeinek megismétlődésétől tartanak, amikor a darfúri népirtásról beszélnek. A helyzetet pedig sok esetben tovább bonyolítja az adott területek természeti kincseinek gazdagsága is.

A világnak vannak olyan régiói is, amelyek kevésbé konfliktusosak, legalábbis első pillantásra. Így például napjainkban Latin-Amerikát szokás úgy emlegetni, mint az összeütközésektől mentes kontinens. S bár a válságok korántsem olyan erőszakosak, mint másutt a világban, valójában azonban a nyugati félteke is számos problémát rejt magában. A kolumbiai polgárháborúban már csaknem fél évszázada küzdenek egymással a kormányerők és a különböző gerillacsapatok.

A kokaintermesztés pedig szinte valamennyi szomszédos országban nehézséget okoz. A szegénység és a jogfosztottság mind konstans elemei Latin-Amerikának, amely a brazíliai „favella”-lázadásokban és az ecuadori indiánmozgalmakban még napjainkban is megnyilvánul. Az ideológiai konfliktusok pedig még mindig nem tűntek el, holott a radikális baloldali terrorszervezeteket mindenhol háttérbe szorították a térségben. Csak példaként említhetjük a Perui Fényes Ösvény utóvédharcait az Andok régióban.

A válságok formái: régi és új konfliktusok

A világ különböző tájain megfigyelhető konfliktusok szerteágazó gyökerekkel rendelkeznek. Vannak régóta fennálló, történelmi válsággócok, mint például a közel-keleti konfliktus vagy az indiai-pakisztáni szembenállás, s vannak újonnan keletkező problémák, mint a „pária” államok (Irán és Észak-Korea) nukleáris fegyverkezése vagy a nemzetközi terrorizmus (al-Kaida) megjelenése.

A konfliktusok döntő többsége azonban komoly múlttal rendelkezik. Sok helyütt egészen a gyarmatosításig mehetünk vissza az okokat keresve. Így például a mai iraki konfliktus esetében is, ahol a harcokban az egykori mandátumrendszer hibái köszönnek vissza. Nevezetesen, hogy a síita és szunnita arabokat, valamint a szintén szunnita, de etnikailag elkülönülő kurdokat egy mesterséges államba szervezték. A határok megvonása, illetve a dekolonizáció folyamata szinte valamennyi földrészen máig tartó konfliktusokat eredményezett.

Az indiai-pakisztáni szembenállás lényegében a függetlenedés óta tart Kasmír ügye kapcsán, de hasonló cipőben jár az egykori Palesztina területe is, ahol ez idáig csak Izrael állam nyerte el a függetlenségét. Fekete-Afrikában az egymástól eltérő etnikumú és vallású törzsek mesterséges határok közé terelése mindmáig kísért. Elefántcsontpart, Nigéria és Szudán példája mindenképpen ezt bizonyítja. S persze nem feledkezhetünk meg a hidegháborús szembenállásról sem, amely országokat szakított ketté, s kényszerített elhibázott fejlődési pályára. Az észak-koreai atomfegyverkezés így akár a nagyhatalmi versengés egyfajta következményeként is felfogható, mindazonáltal újfajta fenyegetést jelent.

Új szereplők

Napjaink konfliktusai sok tekintetben eltérnek a régiektől. Nem csupán azért, mert egyre újabb fegyvereket és technikákat használva, egyre nagyobb pusztítást végezhetnek a szembenálló felek (pl. nukleáris szembenállás Dél-Ázsiában), hanem mert a nemzetközi környezet is jelentősen átalakult. Az Egyesült Államok hegemón szerepbe kerülve sok helyütt a „legfőbb gonosz” lett, amelynek katonai dominanciájával szemben kialakult a hadviselés új formája, az aszimmetrikus háború, amely alig körülhatárolható konfliktus, és amelyben kevés a nyilvánvalóan látható csatatér.


Harcban a világ egyharmada 1

Mindennapok a közelkeleten (MTI/EPA)



A nemzetközi porondra számos nemkívánatos szereplő lépett be, így ma már a konfliktusok szereplői nem feltétlenül az államok, hanem az olyan nem kormányzati szereplők, mint a különböző terrorista szervezetek és gerillacsoportosulások.

A nemzetek feletti terrorizmus megjelenése kétségkívül nehéz feladat elé állította a nemzetközi közösséget. A terrorizmus ellen hirdetett háború azonban nem sok jóval kecsegtet, ha még az alapokban sincs megegyezés, és továbbra is érvényben van a szállóige, amely szerint: Aki az egyik oldalon terrorista, az a másikon szabadságharcos”.

—-A konfliktusosság okai napjainkban—-

A jelenleg tapasztalható válságok hátterében álló okok sokfélék, mint ahogyan maguk a konfliktusok is különbözőek. Egyesek vallásilag motiváltak (például iraki polgárháború), míg másokat az autonómiatörekvés vagy etnikai szembenállás élez ki (csecsen kérdés). Megint másokban a gazdasági tényező játszik domináns szerepet (így a kongói konfliktus). Van ahol pedig a fennálló rendszer biztosítékaként szolgáló nukleáris fegyverkezés (iráni atomválság) okoz problémát. S természetesen bőven találunk olyat is, ahol az említett tényezők együttesen vannak jelen.

A fennálló konfliktusokban kétségkívül a vallás játssza még mindig a legfőbb szerepet, amely a nacionalizmushoz hasonlóan új életre kelt a poszt-bipoláris rendszerben. Különböző vallási irányzatok esnek egymásnak a világ számos pontján, s vívják erőszakos harcukat szent céljaik elérése érdekében. A vallási indíttatású konfliktusok a teológiai megalapozottság miatt sok esetben rendkívül véres és hosszan tartó szembenállásnak minősülnek. A vallások közül az iszlámnak van a leginkább rossz megítélése. Nem is alaptalanul, ha azt tekintjük, hogy húsz fegyveres konfliktus közül tizenhatban az iszlám valamilyen úton-módon érintett.

Gondoljunk csak az iszlám és zsidó vallás (Izrael), vagy az iszlám és kereszténység (Indonézia), netán az iszlám és a buddhizmus (Malajzia) szembenállására. Az erőszakos cselekmények ellenére mégsem beszélhetünk azonban a civilizációk harcáról, hiszen az iszlám világ valójában maga is rendkívül differenciált. Mindezt bizonyítja a síita-szunnita szembenállás, amely közel 1400 éve okoz újra meg újra konfliktusokat a Közel-Keleten. Csak hogy a legújabb frontokat említsük: Irak a vallási polgárháború küszöbén, a felekezeti megoszlásra épülő rendszer válsága Libanonban, vagy a Pakisztánban jelentkező sorozatos összecsapások.

Nemzeti vonal

A vallási indíttatás mellett az etnikai-szeparatista törekvések jelentik a másik fontos konfliktusossági tényezőt. A történelem során számtalan népcsoport került mesterséges határok közé Afrikától kezdve a Közel-Keleten át egészen Délkelet-Ázsiáig. A dekolonizáció hatásaként az etnikai konfliktusok világszerte állandósultak, és történelmi válsággócokká alakultak. A politikai ideológia kiüresedését és a hidegháború befejeződését követően, több évtizedes elnyomás után a nemzetiségi ellentétek újult erőre kaptak. A nacionalista „reneszánsz” különösen az egykori Szovjetunió területén, az etnikailag igencsak tagolt Kaukázusban jelentkezik erőszakosan, ahol csecsenek, ingusföldiek, oszétiaiak és abházok küzdenek hol fegyverrel, hol békésen az orosz és a grúz vezetéssel a függetlenségük, autonómiájuk kivívásáért.

A kurdok is ezt teszik, igaz lassan már egy évszázada. Körükben az iraki rendszerváltást követően csillant fel némi remény, a független Kurdisztán megteremtése azonban továbbra is távoli álomnak tűnik. A nacionalista reneszánsz nem hagyja érintetlenül a világ más tájait sem, elég csak Kelet-Timor esetére, vagy más szakadár törekvésekre gondolni Indonéziában.

A pénzről szól

A konfliktusok nagy részében szerepet játszanak a gazdasági megfontolások, vagy éppen a szükségletek is. Az utóbbi évek mintegy ötven háborújának és fegyveres összecsapásának körülbelül egynegyedében a természeti erőforrások is hozzájárultak az erőszakos fellépés előidézéséhez vagy súlyosbításához, illetve a folytatásuk finanszírozásához. Az 1990-es években több mint ötmillió ember vesztette életét a gazdasági megalapozottságú konfliktusok következményeként.

A legismertebb esetnek a Kongói Demokratikus Köztársaságban dúló harcok számítanak, amelyeket az ország bőséges nyersanyagkincsének (arany, gyémánt stb.) ellenőrzése és kiaknázása céljából vívnak, s amelyet a részt vevő felek nagy száma miatt (többek között a ruandai, a zimbabwei és az ugandai hadsereg is beavatkozott) Afrika első világháborújaként is szoktak emlegetni.


Harcban a világ egyharmada 2

Harckészültség Szomáliába (MTI/EPA)



A természeti erőforrások azonban nem csupán nemzetközi vetélkedést eredményeznek, hanem az egyes országokon belül is komoly problémákat generálhatnak. Mint például Nigériában, ahol a különböző fegyveres milíciák a minél nagyobb olajbevétel megszerzéséért küzdenek egymással. A Niger-deltából még ötvenévnyi kőolaj-kitermelés után sem tűnt el a szegénység és az erőszak. A fekete arany a világ számos szegletében inkább átoknak számít, mint áldásnak.

Paradox módon, amíg a Nyugat a hidegháború utáni korszakban leértékelte az atomfegyverekre történő támaszkodást a bonyolult hagyományos technológiák alkalmazásával szemben, addig az olyan országok, mint a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és az Iráni Iszlám Köztársaság csupán a nukleáris fegyverarzenált látták – és látják továbbra is – alkalmasnak a Nyugat elrettentésére.

Az atomfegyver megszerzése mindkettőjük számára mind stratégiai, mind politikai értékű, mivel elrettentést jelent a más országok részéről jelentkező fenyegetésekkel és megfélemlítésekkel szemben, valamint biztosítja a rendszer túléléséhez nélkülözhetetlen mozgásteret. Ezen országok fegyverkezése azonban elsősorban nem is azért veszélyes, mert azokkal atomháborút kezdeményeznének, hanem mert mind a Távol-, mind pedig a Közel-Keleten útjára indíthatnak egy új, nukleáris fegyverkezési versenyt, amelynek beláthatatlan következményei lennének.

A konfliktusok jövője: egyelőre semmi bíztató

Jelenleg tehát számtalan konfliktussal szembesülhetünk, amelyek közül több válsággóc még sokáig meghatározó lesz. Amíg a világon minden ötödik ember napi egy dollárnál kevesebből él, addig a radikális ideológiáknak, legyen az vallási vagy politikai, mindig lesz támogatói bázisa. Az etnikai, törzsi kötelékek pedig még számos helyen, a globalizálódó világban is jelentős szereppel bírnak, s táplálják az önrendelkezési jogért folytatott harcokat.

Az elkövetkezendő időkben pedig egyre több olyan konfliktust láthatunk majd, amelyek az erőforrások szűkössége miatt törnek ki. Kőolajért már eddig is háborúztak, gondoljunk csak a kuvaiti válságra. A jövőben azonban még több és komolyabb összetűzés várható a vízkérdés kapcsán, amely a Közel-Keleten már most is stratégiai fontossággal bír. Az izraeli-palesztin relációban háborút is vívtak már a vízellátás biztosításának érdekében. S hogy a víz mennyire kényes témának számít, azt mi sem bizonyítja jobban: arról a közel-keleti béketárgyalásokon még mindig nem sikerült megállapodni.

Válságtérkép a FigyelőNeten >>

Ajánlott videó

Olvasói sztorik