India, Pakisztán és Kína határán 6-8000 méteres hegyek között húzódik Kasmír, amely stratégiailag kiemelten fontos illetve vonzó terület mindhárom állam számára. Kasmír területének közel fele (45 százaléka) Indiához, nagyjából harmada Pakisztánhoz a maradék része pedig Kínához tartozik.
A képlet egyszerű: Kína és India többé-kevésbé elfogadja a jelenlegi állapotokat, Pakisztán viszont törekszik a satus quo megbontására, bár korábbi igényeiből utóbbi is engedett valamelyest. A muzulmán államvallású Pakisztán ugyanis egykor egész Kasmírra igényt tartott, de a jelenleg (szekuláris, hindu) Indiához tartozó Kasmír-völgyre mindenképpen, hiszen itt 99 százalékban muszlimok élnek, ráadásul természeti adottságainál fogva is nagyon termékeny, értékes terület. India szintén magának szerette volna az egész államot, mára azonban megelégedett az általa ellenőrzött, hozzá csatolt résszel, amiről soha nem fog lemondani. Kína is ül az általa kikanyarított részen, ez azonban ma már nem vita tárgya.
A kasmíriak függetlenségi törekvései a fenti összefüggések ismeretében irreálisak. A Kasmír-völgy lakói abba is beleegyeztek volna, ha csak maga a völgy válik függetlenné, azonban ez nem megvalósítható, mert folyamatost konfliktus teremtene a szomszédos országok között. A völgybéli muszlimok, ha nem lehetnek önállóak, akkor Indiát választják, mint ahogy Dzsammu és Ladakh, Kasmír két másik tartománya is hagyományosan India-párti.
Maguk a kasmíriak is megosztottak
India és Pakisztán 1947. augusztus 15-én vált függetlenné a Brit Birodalomtól, ekkorra már csak három fejedelemség maradt, amely nem csatlakozott egyikhez sem, ezek közül a legjelentősebb Kasmír volt. Miután Pakisztán támadásba lendült, és megpróbálta az országot bekebelezni, a kasmíri maharadzsa Indiához csatolta országát a katonai segítségért cserébe. India így törvényes keretek között lépett Kasmír földjére. A Kína által elfoglalt lakatlan hegyvidéki területek elvesztése kevésbé volt érzékeny veszteség.
Az elmúlt 60 évben a kasmíriak végig a függetlenségükért harcoltak, ám abban nem feltétlenül ért egyet minden ott élő, hogy ezt valamelyik nagyhatalmon belül kellene-e megvalósítani, és ha igen, akkor melyik legyen az. A különbség emellett aktivitásukban is megmutatkozott. A Pakisztán által elfoglalt területeken elő emberek többsége például elfogadta és támogatta a Pakisztánhoz való csatlakozást, és szerették volna, ha az ország többi részével Pakisztán fennhatósága alatt egyesülnek újra. Ennek érdekében a ’90-es években egyre komolyabb szerepet vállaltak a kasmíri háborúban.
A kasmíri háborúk
1947 tavaszán felkelés tört ki Dzsammu-Kasmír nyugati részén a maharadzsa ellen, a pakisztáni vezetés pedig úgy döntött, elfoglalja Kasmírt. Hétezer pastu törzsi harcos indult meg a Kasmír-völgy irányába, a reguláris hadsereget ugyanis nem vethették be, mert az még brit irányítás alatt volt. Az hitték, hogy a kasmíri muszlimok csatlakozni fognak hozzájuk, azonban a kasmíri kérdés máig egyik legfontosabb különlegessége, hogy a völgybéli muszlimok nem akartak és nem akarnak Pakisztánhoz csatlakozni.
A támadást követően a maharadzsa segítséget kért Indiától, Nehru azonban csak akkor volt hajlandó segíteni, ha Kasmír csatlakozik Indiához. 1947. október 26-án aláírták Kasmírnak az Indiához való csatlakozási szerződését, ezután India csapatokat küldött Kasmírba – immár önvédelemből.
A második háborúhoz az ’50-es évek végi határincidensek vezettek az addig baráti viszonyban lévő India és Kína között, mert a Kínai Népköztársaság részt követelt Kasmír legnagyobb, keleti tartományából, Ladakhból. Kína előzetes egyeztetés nélkül utat épített az Indiához tartozó hegyekben. A lakatlan vidék Kína számára rendkívüli stratégiai jelentőséggel bír: ezen a területen keresztül vezet a legrövidebb út a kínai Hszincsiang tartományból a tibeti Gartokba.
Az 1959-es tibeti forradalom kitörését követően a kínaiak propaganda-hadjáratot hirdettek India ellen. Azzal vádolták, hogy szélsőséges indiaiak bujtották fel a tibetieket, az indiai kormány legfőbb vétségének pedig azt tekintették, hogy menedékjogot adott a dalai lámának. Ezekre a vádakra hivatkozva a kínai hadsereg elfoglalt egy részt Ladakhból. India a vereség hatására katonai modernizációba kezdett. Jelentősen megnövelték a hadikiadásokra szánt összeget, modern haditechnikát importáltak az Egyesült Államokból, az indiai hadsereg létszáma a ’60-as évek közepére elérte az egymillió főt.
Meglepő fordulat
A harmadik konfliktus 1965-ben tört ki, amikor az indiai kormány megvonta Kasmírtól a széleskörű autonómiát, amit az alkotmány garantált számára és letartóztatta Sejk Abdullahot, Kasmír politikai vezetőjét. Kasmírban lázadások törtek ki, Pakisztán pedig úgy érezte, hogy elérkezett a megfelelő alkalom Kasmír elfoglalására. A támadás első fázisában, a Gibraltár-hadművelet keretében több ezer jól képzett gerillát küldtek át az indiai oldalra kettes, hármas csoportokban, akiknek az volt a feladatuk, hogy felkelést szítsanak a kasmíri muszlimok körében, fegyvert osszanak szét közöttük, valamint hogy különböző szabotázsakciókat hajtsanak végre. Mind a pakisztániak, mind az indiaiak legnagyobb meglepetésére azonban a kasmíri lakosság nemhogy fellázadt volna India ellen, ahogy arra a pakisztániak számítottak, épp ellenkezőleg, a gerillák ellen fordult.
Kasmíri muzulmánok tüntetnek a vitatott hovatartozású Dzsammu és Kasmír indiai szövetségi állam nyári fővárosának számító Szrinagarban. (MTI/EPA)
Pakisztán reguláris csapatait bevetve kiterjesztette a háborút, Dzsammu elfoglalása karnyújtásnyi közelségbe került. India a légierő bevetésével válaszolt. Néhány hét leforgása alatt mindkét fél lendületét veszítette, ezért 1965. szeptemberében az ENSZ BT irányítása alatt fegyverszünetet kötöttek. Az indiai hadsereg addigra mélyen benyomult Pakisztán területére.
1971-ben újabb háború tört ki India és Pakisztán között, ez vezetett Kelet-Pakisztán elszakadásához, Bangladesh megalakulásához. India fényes győzelmet aratott. A háború azonban nem érintette Kasmír kérdését. A háborút lezáró 1972-es Szimla Paktum viszont kimondja, hogy a jövőben India és Pakisztán bilaterális tárgyalásokon rendezik Kasmír kérdését – Indiának tehát sikerült elérnie, hogy az ENSZ-t kizárják a további rendezésből.
Új harcmodor, új háború
A szovjet csapatok kivonása Afganisztánból 1989-ben újabb fordulatot hozott a kasmíri események alakulásában. Pakisztán úgy vélte, ha egy szuperhatalom szégyenszemre kénytelen kivonni a csapatait, akkor az Afganisztánban alkalmazott harcmodor – a szovjetek ellen hirdetett dzsihád – Indiát is térdre kényszeríti majd. Oszama Bin Laden mudzsahed harcosai a szovjetek kivonulása után szintén elhagyták Afganisztánt, hogy „az iszlám következő ellenségével” vegyék fel a harcot.
Bin Laden 1989-ben dzsihádot hirdetett Kasmírban, harcedzett, tapasztalt mudzsahedjei beépültek a terroristacsoportokba. Néhány év alatt a terroristaszervezetek eredeti célja – Kasmír újraegyesítése és függetlenségének kivívása – háttérbe szorult, a pániszlám fundamentalizmus került a középpontba.
Atombombát fejlesztettek
India 1998. májusában öt földalatti atomrobbantást hajtott végre, amire Pakisztán két héttel később szintén földalatti robbantásokkal válaszolt. A nemzetközi közösség gazdasági szankciókat léptetett életbe Indiával és Pakisztánnal szemben, melyek főként az amúgy is óriási gondokkal küszködő Pakisztánt érintették érzékenyebben. Az atomkísérletek furcsamód rég nem látott enyhülést hoztak a két ország viszonyában. Közvetlen buszjárat indult a két ország között, Vadzspaji indiai miniszterelnök pedig 1999-ben ellátogatott pakisztáni kollégájához, Navaz Sharifhoz, akivel tárgyalásokat folytatott többek között a kasmíri kérdés rendezéséről.
Az enyhülés rövid ideig tartott. 1999 nyarán reguláris pakisztáni csapatok önkéntes milicistákkal támogatva betörtek a Kasmír indiai részéhez tartozó Kargil térségébe. A pakisztáni katonai elit magánakciójával arra számított, hogy India a pakisztáni atombombától tartva nem meri majd megkockáztatni az ellentámadást. Ez a számítás ismételten tévesnek bizonyult, az indiai hadsereg azonnali szárazföldi és légitámadással válaszolt. Clinton nyomására Navaz Sharif parancsot adott a visszavonulásra, amivel óriási csalódást keltett Pakisztánban. Mikor el akarta fogatni a kargili támadásért felelősnek tartott főparancsnokot, Pervez Musarrafot, a hadsereg a tábornok mellé állt, aki átvette a hatalmat.
Változó viszonyok
9/11-et követően sok minden megváltozott. Az Afganisztán ellen indított háború miatt Pakisztán ismételten felértékelődött az USA szemében. India is csatlakozott a terrorizmus elleni háborúhoz, az indiaiak kijelentették, hogy ők már évtizedek óta harcolnak a pakisztáni terroristák ellen. Musarraf kérésére, hogy Amerika támogassa Pakisztánt Kasmír kérdésében, az amerikaiak nem adtak egyértelmű választ.
A 2001 októberében a delhi parlament ellen elkövetett merényletkísérletre válaszul egymillió indiai katonát sorakoztattak fel a közös határ mentén, ahova rövid hatótávú rakétákat is telepítettek, visszahívták az indiai diplomáciai küldöttséget Pakisztánból, és a közvetlen járatokat is törölték a két ország között. 2002 fordulópontot jelentett Kasmírban. Amerikai nyomásra Musarraf betiltott öt pakisztáni terrorszervezetet, tagjaikat pedig üldözni kezdték.
Az elmúlt években közeledés figyelhető meg India és Pakisztán között, a 2005-ös földrengés után pedig lehetővé tették a kasmíriak számára, hogy átlépjenek a demarkációs vonalon családtagjaik megsegítésére, valamint a telefonösszeköttetést és a buszjáratokat is visszaállították Kasmír addig elzárt két fele között.
