Az ötödik hadoszlop

Bokros Lajos: La Quinta Columna

Tizennégy évvel a nemzeti szégyen kormányának (nszk) fennállása és tevékenysége nyomán azok a nyugati erők, kormányok, államok, akik formálisan a magyar kormány szövetségesei, immár végérvényesen felismerték, hogy a magyarországi önkényuralom vezetői a nyugattal ellenségesen szembenálló orosz-kínai diktatúrák ötödik hadoszlopát képezik, azt testesítik meg.

Így volt ez már korábban is. Aki akarta, láthatta. 2012-ben Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az akkori külügyminiszter (Martonyi János) és igazságügyminiszter (Navracsics Tibor) csöndes ellenkezése ellenére lezsírozta a Magyarországon gyilkosság miatt elítélt és fogvatartott Szafarov azeri őrnagy kiadását hazájának. Ez a lépés már akkor is megmagyarázhatatlannak, sőt felfoghatatlannak tűnt, hiszen anyagi haszna az ország számára nem volt (ezt maga Szijjártó büszkén hangoztatta, cáfolva minden ellenkező feltételezést), politikai és erkölcsi kára viszont annál inkább. Világos szándékot mutatott a hasonszőrű önkényuralmi rendszerekhez való önzetlen dörgölőzésre. Madarat tolláról…

Vagyis a tény, hogy a nemzeti szégyen kormánya a nemzetközi önkényuralmi erők ötödik hadoszlopa, egyáltalán nem új. Ami új, az az, hogy ezt a súlyos tényt a nyugati vezetők és a nyugati közvélemény zöme végre felismerte. Vajon mikor ismeri föl végre a magyarországi társadalom?

Kenesei István: Meghalt az OTKA, éljen a …?

Az OTKA, teljes születési nevén Országos Tudományos Kutatási Alap (majd Alapprogramok) 1986, majd a rendszerváltás után 1991 óta a hazai tudományos kutatás alappillére, motiválója, nélkülözhetetlen eleme, s emellett a kutatási kiválóság objektív mércéje, amely külföldi példák alapján jött létre és végig tartotta magát a részrehajlásmentes elbírálás elvéhez és gyakorlatához. Dicsérni fogom az OTKA-t, pedig temetnem kell, miközben igencsak kelletlen szónok leszek a sírgödörnél. Az OTKA-t már sokan és sokszor temették, de még sose volt annyira biztos, hogy vége van, mint most, jóllehet a csontjaiból mintha egy másik lényt, egy homunculust, gólemet, Frankensteint, vagy ki tudja mit igyekeznének kreálni – de erről majd később.

Közömbösök lázadása – Interjú, Széky János beszélgetése Valuch Tiborral

Francis Fukuyama 1992-ben, az európai kommunista rezsimek bukása után úgy gondolta: egyetemessé válik a liberális demokrácia. Magyarország ennek a hipotézisnek az egyik látványos cáfolata, hiszen mára nem hogy megvalósult volna a szabadság politikai rendszere, de a 21. században egyre inkább eltávolodtunk tőle. A történelemnek azonban nemcsak ebben az értelemben sincs vége nálunk, hiszen mostanában az eddig sziklaszilárdnak látszó illiberális, nem demokratikus rendszer is inogni látszik. Valuch Tibor történész, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem tanára, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet kutatóprofesszora a jelenkori Magyarország társadalmi, kulturális, mentalitásbeli folyamatait vizsgálja. Őt kérdezte Széky János: miért alakult így az ország sorsa, és mennyire mélyek a mostani változások?

Kovács Zoltán: Gondoljuk már meg!

„Minden magyar embernek ma az a kötelessége, hogy arra a politikai közösségre adja a voksát, amely egyedül beszél és tesz a békéért, és nem hagyja, hogy belerángassanak bennünket a háborúba” – mondta Kövér László Újfehértón, hozzátéve: „aki a szívére hallgat, a Fidesz-KDNP-re szavaz, aki az eszére hallgat, meg pláne”.

Vagy nem. Tehetjük hozzá, mert ez a mindent elsöprő békeszöveg a másik oldalról meg azt jelenti, hogy aki olyan módon óhajtja a békét, mint Kövér és eszmetársai, azok minden további nélkül elfogadják egy ország – most épp Oroszország – háborús terjeszkedését, azt a könyörtelen és embertelen és kegyetlen expanziót, amiről az ember úgy gondolná, különösen a második világháború után, hogy ilyen szörnyűséget nem engedhet meg a világ egyetlen háborús idiótának sem. Erre mit ad isten, a magyar kormány melléje áll. Tudom, a kormány nem állt mellé, csak békét akar. Ebbe a túljátszott békeakarásban persze Orbánék részéről még soha egyetlen ép mondat nem hangzott el arról, hogy mit is jelent koponyájukban a mostani helyzetre vonatkoztatva a béke. Az nem válasz, hogy tegye le mindenki a fegyvert, mert aki ilyen mond, nyilvánvalóan nem gondolja komolyan. Európa recseg-ropog, milliók menekülnek Ukrajnából életüket féltve, sokak összes vagyona két teletömött nejlonszatyor. Az orosz nehéztüzérség és kapcsolódó harcászati egységei már nagyvárosokat döntenek romba, amikor a magyar kormányfő fontosnak tartja újra és újra bejelenteni: lesz rezsicsökkentés, amíg Paks 2. szerződése létezik. És fölhívja a figyelmet az úgynevezett stratégiai nyugalomra: minden átgondolatlan lépéstől óvakodni kell!

Váncsa István: Lőrinc dobja a mentőövet

Mészáros Lőrinc jelentheti a megoldást a kórházi adósságokra?, kérdezi egyik címében az mfor.hu, a válasz pedig egyértelmű, csakis ő jelentheti, a pontos részleteket lásd az Elitmed.hu oldalon Mészáros Lőrinc bankja dobhat mentőövet a kórházi adósságba fúló beszállítóknak cím alatt. A lényeg az, hogy van egy egyszerű falusi gázszerelő, aki a csődbe ment magyar egészségügy apokaliptikus volumenű tartozását könnyű szívvel és mintegy a mellényzsebből lerendezi. Az emberi jóságnak egészen megrendítő, más vidékeken elgondolhatatlan példája ez, amelynek köszönhetően Mária országának csodájára fog járni a világ, függetlenül attól, hogy bő húsz esztendeje amúgy is a csodájára jár. Már csak azért is, mert a kórházak összesített adóssága március végére elérte a százhúsz milliárd forintot és az idén már havi húsz milliárddal növekedik.

Ilyen ország még egy nincs.

Hogy ez hová fog vezetni, az emberi ésszel immár be nem látható, a betegek és a potenciális betegek képzeletvilágában mindazonáltal elborzasztónál elborzasztóbb rémlátományok fogócskáznak. Fekszik a páciens a műtőasztalon, ám egyszer csak markos legények jőnek, lelökik őt az általa már oly komfortosan belakott bútordarabról, azt pedig felkapják és elviszik.

Nyájas olvasónk nyilván úgy véli, hogy ilyesmi elképzelhetetlen, noha valamennyien tudjuk a saját tapasztalatainkból, hogy a mai Magyarországon minden, ami rossz, az elképzelhető, viszont ami jó, az üres fantazmagória csupán.