Tovább a helyes úton a fényes jövő felé

Szilágyi Gál Mihály: Az apolitizmus politikája

Vilmányi Bennett karakán döntése, hogy nem vette át a Junior Prima színházi díjat, mert a díj átadói határozottan arra kérték, ne legyen politikai tartalma az átvételkor tartandó beszédének, felveti a politizálás általánosabb kérdését. Nem az első eset, amikor egy ügy politikai tartalma, olvasata, értelmezése eleve kiküszöbölendő koloncként, a dolgok rendes menetét összekoszoló mázolmányként van elvetve mindenestül, a hazai média összes létező és nem létező politikai oldalán. Gondoljunk a meetoo ügyekre, a tanárok akcióira, vagy a járványhelyzetről másként beszélő orvosokra. Miért kevereik bele ebbe is a politikát?! – hangzik a kérdés mindenfelől. És nem a tartalomért, hanem csupán valaminek a politikai jellegéért. A politikának ez az egyáltalán nem természetes stigmatizálása két forrásra tekint vissza.

Az egyik a még mindig (és lassan már megint) nyomasztó pártállami rend, amelyben a politizálás, mint nyilvános értelemképző és közviszony alakító tevékenység, a fennálló rezsim bennfenteseinek privilégiumaként van jelen és minden ami ezen kívül politika mer lenni, az törvénytelen rendbontásnak minősül.

A másik forrás ugyancsak a pártállami múltra tekint vissza (amelyből nálunk mindig van egy újabb), amennyiben a politizálástól való távolmaradás az agyonpolitizált társadalom (úttörőtáborok, brigádnapló, felvonulás, párttagság és a többi) menekülése – hova is? A szabadságba? Dehogy! Valójában az antipolitikába.

Mellár Tamás: Parlamenti színes – 2022. szeptember

A mostani válság, a korábbiakhoz hasonlóan schumpeteri „teremtő rombolás”, a régi technológiák eltűnnek és átadják helyüket az újaknak. Persze ez a folyamat nem megy gyorsan és fájdalommentesen, jelentős termelésvisszaesésre és áremelkedésekre kell számítani a világgazdaságban. A háború csak felgyorsította és időben koncentrálja az átmenetet.

Ha azonban nem veszünk tudomást a korszakos változásról, akkor nem is kell ehhez alkalmazkodnunk, csak arra kell várnunk, hogy a nyugati szankcióknak és a háborúnak vége legyen, és akkor majd ugyanúgy fog működni a gazdaságunk, mint a háború előtti békeidőben. Folytathatjuk tovább az extenzív növekedést, alacsony termelékenységgel és gyenge versenyképességgel, az alulképzett munkaerő foglalkoztatásával. Tehát a kormánynak semmit sem kell változtatnia a gazdaságpolitikáján. És valóban, a miniszterelnök nem is mondott semmi újat e vonatkozásban, csak ismételte a régi szöveget: a családok védelme, a magas foglalkoztatottság fenntartása, a vállalkozások támogatása. Bár mellékesen megjegyezte, hogy majd decemberben összeállításra kerül a 2023-as költségvetés, ami azért is volt meglepő, mert az idén júniusban már elfogadta a 135 bátor fideszes képviselő a jövő évi költségvetési törvényt.

Orbán és a Fidesz károkozása történelmi léptékű – Síklaki István szociálpszichológussal, az ELTE nyugalmazott egyetemi tanárával Kardos Ernő beszélgetett

Az első száz nap kormányzása alapján egyértelmű, hogy a kormány szinte valamennyi választási ígéretét megszegte. Az áprilisban hatalomra kerülő Orbán Viktor végül azt a programot hajtotta végre, amivel ellenzéki győzelem esetén választóit riogatta; komoly megszorításokat vezetett be, drámai módon elengedte az energia árakat, emelte az adókat, továbbá elvesztette uralmát az infláció feltett. A népszerűtlen intézkedéseket pedig rákente a háborúra és a brüsszeli bürokratákra. A kormány népszerűsége ennek ellenére szinte töretlen, ennek okairól beszélgettek.

Váncsa István: Tovább a helyes úton a fényes jövő felé

Sok vezetővel találkoztam, de nagyon kevés olyan kiemelkedő vezetőt láttam, mint az önök elnöke, Bolsonaro elnök úr, mondta Orbán a bra­zil választóknak szóló videóüzenetében, és ez alkalommal meglepő mód közel járt az igazsághoz. Hosszúra nyúlt politikai pályafutása alatt számos féleszű diktátorral nyájaskodhatott, minthogy ő az ilyenek tár­saságát keresi, de Bolsonaróhoz mérhető barom még ebben az elit­klubban is kevés akad. Természetesen a címzett se maradt szótlan, hanem az ilyenkor szokásos melldöngető lózungokkal mondott köszö­netet a Twitteren, ebből elég, ha csak az utolsó mondatot idézzük: Ha­ladjunk tovább a helyes úton a fényes jövő felé!

Ezek után okkal bízhattunk abban, hogy Brazília hivatalban levő elnöke már a választás első fordulójában kiesik, ha másért nem, az or­báni átok miatt.

Ez utóbbi kifejezés valójában pontatlan, tekintve, hogy az átok egyfelől verbális aktus (maledictio, azaz „rosszat mondás”), másfelől többnyire szándékolt, míg ellenben az orbáni átok nem az. Története 2008-ban kezdődött, Orbánt meghívták a republikánusok elnökjelölti konvenciójára, ezt követően az esélyesnek látszó John McCain elhasalt, helyette az ismeretlenségből előkecmergő Obamának sikerült a Fehér Házba költöznie.

Kovács Zoltán: Tisztesség kérdése

Időközben megszólalt Kövér László házelnök, aki igencsak otromba osztályozásával a tanárok tisztességes csoportját állította példaként: az ide tartozó tanárokról bölcselkedve azt fejtegette, hogy a tisztességes pedagógusok teljesítménye nem a fizetésüktől függ. (Vagyis ezzel Kövér azt akarta mondani, hogy nincs pénz a fizetésemelésre, erre ne számítson egyetlenegy tanár se.) Nem szeretném ezt a logikát folytatni, mert ha ezt a házelnöki butaságot megfordítjuk, akkor oda lyukadunk, hogy a tisztességtelen tanár teljesítménye viszont arányos a fizetésével, és ez a logikai gondolat a hülyeség még nagyobb tartományát nyitja elibénk, amelyik már A tanú című film Virág elvtársát idézi, aki mély meggyőződéssel magyarázta Pelikán gátőrnek, hogy az a gyanús, aki nem gyanús. Erre akkoriban egy egész világrendszert lehetett alapozni, de amint hallgatom a magyar parlament elnökét, ezt a világrendszert a vezető párt vezető emberei ma sem tartják kivitelezhet, alighanem kísérletet is tesznek rá. Gyanúsak, nem gyanúsak, tisztességesek, tisztességtelenek, ilyen egyszerű az élet, hogy pedig ki melyikek tartozik, azt a Virág elvtársak eldöntik majd.