Telegdy István: Gellérthegy utca 45
Valamit tisztáznom kell, hogy senkit ne érjen meglepetés, ha a Gellérthegy utcát a Gellérthegyen keresné Budapest térképén. Az utca ugyanis a Naphegyen van. Ha ezek után a kedves olvasó megtalálná a Gellérthegy utcát, felhívom a figyelmét, hogy hiába keresné a 45. számú házat, mert 18 gránáttalálat után senkinek sem volt kedve új életre kelteni, és a telek a tabáni park része lett. Nyugodjon békében.
1944 december 24. – Budapest ostromának kezdete
1945 január első hete megértette velünk, mi vár ránk. Az áram, víz és telefon szolgáltatása megszűnt, és a háromemeletes ház lakói az egyre sűrűbb gránátbelövések miatt berendezkedtek az állandó óvóhelyi tartózkodásra. Az 1930-as években épült bérház pincéje a jómódú középosztály igényeinek megfelelően a lakások cserépkályhás fafűtését szolgáló tűzifatároló mellett lakásonként egy tágas raktárnak is helyet adott. A pince egy részét a háztulajdonos, Bakay sebészprofesszor az előírásoknak megfelelően megerősített fedőzettel, falazattal, vastag vasajtóval és ablakokkal óvóhelynek építette ki, de ebben a teremben a családok elkülönítése lehetetlen volt. Érdekes, egy családnak sem jutott eszébe kiüríteni rakodásra használt, tágas pincéit, hogy kényelmesebben kinyújtózkodhassanak. Ebben kétségtelenül szerepet játszott az óvóhely biztonságosabb kiépítése mellett az egymásrautaltság és az összetartozás érzése is, amit a közös veszély felismerése keltett bennünk. A hadihelyzetről a rádióból semmiféle megbízható információt nem kaptunk. A BBC magyar nyelvű adásaiból értesültünk arról, hogy az oroszok „már a spájzban vannak”. Mindenki tudta, hogy a megmaradt német és a magyar hadsereg és a nyilasok „utolsó golyóig” jelszó alatt folytatott ellenállásának előbb-utóbb vége lesz.
Várhegyi Éva: Milliárdok nyomában
Harmadik ciklusának a végéhez közeledik a magát NER-nek becéző Orbán-rendszer. Ideje, hogy ezzel maga a rezsim is véget érjen, amely már idáig is nehezen helyrehozható anyagi és eszmei károkat okozott a magyar (és az európai) társadalomnak. A romok tetején egy kiváltságos körnek csillogó világot is felépítettek ugyan, ám ennek árát generációkon át fizetheti a magyar nép. Cikkemben a rombolásnak csupán a gazdaságot érintő szeletével foglalkozom: a pénzügyi források kiszivattyúzásának és a nemzeti vagyon elsajátításának főbb módszereit és következményeit igyekszem számba venni.
Tóth Mihály: A szárnyas ló éve
A jogi háttér hiányosságai, olykori indokolatlan pontatlansága, a gyakran bizonytalan tartalmú fogalomrendszer már korábban kifogás tárgya volt, s az Emberi Jogok Európai Bírósága egy ítéletben megállapította: „…a Bíróságnak kétségei maradtak afelől, hogy a (…) megfigyelést szabályozó magyar jogszabály megfelelően pontos, hatékony és átfogó jogi garanciákat biztosít a megfigyelő intézkedések elrendelésével, végrehajtásával és a vonatkozó jogorvoslati lehetőségekkel kapcsolatban”, s el is marasztalta hazánkat. Ez az ítélet lassan hét éve született, azóta érdemben nem történt semmi.
Egyes kifejezések parttalan alkalmazhatósága kapcsán a normavilágosságra olykor igen kényes Alkotmánybíróságnak is lehet teendője. Egy szintén évekkel ezelőtti alkotmányjogi panasz alapján előírták ugyan a bírói engedélyek indokolásának szükségességét, tudjuk azonban, hogy formális, konkrétumokat nélkülöző előterjesztéseket érdemben indokolni eleve nem lehet.
A Nemzetbiztonsági törvény egyes rendelkezéseit tehát végre alaposan meg lehet és meg is kell a parlamentnek vizsgálnia, lehetőleg független szakértők előzetes bevonásával.
Vásárhelyi Mária: Tájkép csata előtt
A Médiahatóság nemcsak a napjainkban működő médiapiac sokszínűségét, hanem a sajtószabadság jövőjét is megpróbálja aláásni. Miközben Európa legtöbb országában ma már törvény írja elő, hogy a személygépkocsikba a gyártók kizárólag digitális adások (DAB+) vételére alkalmas rádiókészüléket építhetnek be, és egyre több ország készül az analóg rádiós műsorsugárzás lekapcsolására, a Médiatanács az elmúlt években mindent megtett annak érdekében, hogy Magyarországon ellehetetlenítse a digitális rádiózás elterjedését. 2020-ban – nem véletlenül éppen az utolsó ellenzéki rádió frekvenciaengedélyének hatósági megvonása előtt – még a digitális átállás kísérleti üzemét is leállította a hatóság. Ha ugyanis a DAB+ sikeressé vált volna, a Tanácsnak egyre kevésbé lenne beleszólása abba, hogy kik végezhetnek rádiós médiaszolgáltatást Magyarországon, hiszen a digitális technológiánál a kormány első számú piacbefolyásoló eszköze – a frekvenciaszűkösség – megszűnik, és gyakorlatilag bárki indíthat rádiós adást.
Mindeközben teljes lendülettel folyik a kormánypárti kisebb rádióadók hálózatosodása, egymás után nyernek újabb és újabb helyi frekvenciákat a kormányhoz közel álló médiavállalkozások, amelyek utóbb hálózatba kapcsolódással növelik sugárzási területüket.
Váncsa István: Sikertörténet
Agitprop minisztériumunk az év első hónapjában több mint húszmilliárd forintot költött, ez nagyon jó hír. Az agitprop munka ezekben a sorsfordító időkben egyes-egyedül arra irányul, hogy fölkészítsen minket április harmadikára, amikor majd kiválasztjuk az űrlapon a megfelelő rubrikát, amelyet tévedhetetlenül, biztos kézzel kell bejelölnünk. Legyünk hálásak azért, hogy az összes lehetséges forrásból sugárzik, árad, ömlik ránk a tananyag, másképp ugyanis elveszett emberként tétováznánk a szavazóhelyiségben, és annak tragikus következményei is lehetnének akár.
Közöttük talán nem is a nemzethalál lenne a legsúlyosabb.
Persze az egyetlen hónap alatt elpocsékolt húszmilliárd soknak tűnhet, de hát (1) most a jövőnk a tét, (2) van miből tékozolni, vezérünk az államkincstárt saját kezűleg töltötte fel, ahogy ezt a rádiójában a tőle megszokott szerénységgel ismertette. Átlagos magyar polgár ő, naponta tizenkét órát dolgozik, ennek köszönhetően az egész nemzetgazdaságot sikerült a bajból kihúznia. Arra is rámutatott, hogy Magyarország sikertörténet, mi pedig rögvest beláttuk, hogy
Kivált akkor, ha kissé hátrább lépünk, és a cselekményt tágabb perspektívából követjük nyomon. Akkor ugyanis kiderül, hogy Rogán havi húszmilliárdja semmivé válik az államadósság kamatai mellett, amelyek tavaly ezernégyszáz milliárd forintra rúgtak. Mária országában ilyen soha korábban nem fordult elő, és ezt a bődületes summát a szarból frissiben kihúzott Hunniának kell kipengetnie. Hogy miért, az köztudott, azért, mert az államadósság két év alatt mintegy a harmadával növekedett, és persze azt is vezérünk halmozta föl.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
