Vannak, akik kézzel tépegetik ki a kitüremkedő szálakat az orrukból, míg mások csipesszel, sőt akad, aki viasszal, esetleg orrszőrvágóval operál. Csakhogy mindez nem túl jó hír a nyálkahártyánknak. Egyrészt nem steril a kezünk, hát még az orrbemenetünk, így a szőrtelenítő tevékenység nyomán fájdalmas és akár veszélyes gyulladás is kialakulhat.
Az orrszőr eltávolításával egy természetes védőpajzsot rongálunk meg, hiszen a szőr funkciója, hogy megakadályozza a levegőben szálló kosznak és pornak szervezetbe történő bejutását. Ha nem a kellő figyelemmel vágjuk az orrszőrünket, esetleg tövestől kitépjük, akkor a szőrszálak helyén seb is képződhet, amin keresztül baktériumok is bejuthatnak a szervezetbe. Az orrszőrök mozgatják ezenkívül az orrváladékot, ami összegyűjti és az orrüregből kifelé tessékeli a káros anyagokat.
Az orrszőrt egyébként ne tévesszük össze a csak mikroszkóppal látható csillószőrrel, amely az orrnyálkahártyát borítja. A csillószőrt kettős rétegű folyadékfilm borítja: ez a nyálka feloldja a levegőben lévő kis részecskéket, a csillószőrök pedig állandó egyirányú mozgásukkal elszállítják ezeket. Egészséges viszonyok között az orrüregi nyálkahártya csillószőrös hámján a csillók másodpercenként körülbelül 10—15 csapást végeznek, ezáltal a tüdőbe jutó levegő a por nagy részétől megtisztul.
