Nem csitulnak a kedélyek a sürgősségi ellátás körül, és a legutóbbi hírek alapján úgy tűnik, a helyzet továbbra is problémás: múlt pénteken kiderült, a Honvédkórház sürgősségije átmenetileg nem tudott fogadni végtagtörött betegeket, mert túl sok – szám szerint 19 – súlyos sérültet kellett ellátniuk.
A sürgősségi betegellátó osztályok (SBO-k) működésének anomáliáit nehezen lehet egy dologgal megindokolni, sokkal inkább arról van szó, hogy az egész egészségügy hiányosságai és problémái zuhannak rá a sürgősségi osztályokra és lesznek azonnal érzékelhetők az ott ellátásra várakozó betegek számára.
A rosszul működő alapellátás és ügyeleti rendszer, az elégtelen létszámú orvosi-ápolói személyzet és azok leterheltsége, valamint a keszekusza betegutak miatt is az SBO-k gyakran jutnak el teljesítőképességük határára. Az összképhez tartozik még, hogy folyamatosan növekszik a betegforgalom, mivel egyre többen gondolják úgy, hogy a sürgősségin úgyis ellátják, ezért elmennek oda, akár akkor is, ha panaszukkal nem az SBO-n lenne a helyük.
A betegeknek kevés kapaszkodó áll rendelkezésükre azzal kapcsolatban, hogyan használják a sürgősségi ellátást. Egy most megjelent könyv éppen nekik nyújt segítséget panaszaik súlyosságának megítélésében és az orvoshoz fordulás szükségességének eldöntésében. Dr. Kullmann Tamás, a Mikor forduljunk orvoshoz? 100 tünet, amelynél azonnal hívjon mentőt című könyv belgyógyász szerzője azért tartja fontosnak a könyv megjelenését, mert úgy látja, maguk a betegek is tehetnek azért, hogy minőségibb legyen a sürgősségi ellátás.
Mindenki a sürgősségi szolgálatot teljesítő orvosokat szapulja, holott rajtuk kívül még fontos szereplői vannak a sürgősségi ellátásnak: a társszakmák orvosai, a háziorvosok, a politikai döntéshozók és maguk a betegek. Mindannyian kevesebbet teljesítenek az elvárhatónál
– sommázta véleményét a könyv bemutatóján Kullmann Tamás, aki hozzátette, sokat köszönhet az egészségügy az SBO-knak: a sürgősségi osztályok megjelenése óta több azok száma, akik időben kerülnek be az ellátásba, és sokkal kevesebb, a betegségben előrehaladott állapotban lévő páciens érkezik a kórházakba. Az orvos hozzáfűzte azt is, hogy bizonyos sürgősségi kórképek (például az aorta megrepedése vagy az agyhártyagyulladás) diagnózisa nagyobb valószínűséggel és hamarabb születnek meg az SBO-knak köszönhetően.
A nyilvánvaló előnyök ellenére az SBO-k megítélése rendkívül negatív.
Meg kell tanítani, mi a sürgősségi
Mivel az SBO-k nyitottak és könnyen elérhetők, egyre több azon betegek száma, akik indokolatlanul várják a sürgősségi osztályokon az azonnali ellátást.
Ma már sokkal kisebb panaszokkal is az SBO-kra mennek az emberek, a betegforgalom folyamatosan nő. Ha megtanulnának az indokolatlan esetükkel kicsit türelmesebbek lenni, és otthon várni, akkor nem nyújtanák egymás várakozási idejét, és csökkenthető lenne a feszültség az SBO-kon
– véli az orvos. Azonban nemcsak a türelmességet kell tanulni, hanem azt is, milyen panaszokkal lehet türelmesen otthon várni – ehhez nyújt segítséget Kullmann Tamás könyve, amiben 100 tünet és a hozzájuk társítható betegségek lajstromából ki lehet következtetni, mikor kell azonnal orvoshoz fordulni, és milyen esetekben lehet erre várni.
Nem feltétlenül könnyű a beteg dolga akkor, amikor el kell döntenie, mikor vegye igénybe a gyors egészségügyi ellátást. Ha például a lázhoz nátha, hasmenés, hányás vagy végtagfájdalom társul, akkor akár három napot is várhatnak az orvosi vizittel, ha viszont mellkasi fájdalmat, fejfájást vagy bőrelváltozást is észlel, sürgősen orvoshoz kell fordulni.
Kullmann Tamás szerint régebben egy parasztasszonynak nagyobb tudása volt az egészségügyi problémák felismerésében és kezelésében, mint ma egy topmenedzsernek. „Tudott lázat csillapítani, tudta, hogy hasmenésre inni kell. És ott voltak a szomszédasszonyok, akik néha összedugták a fejüket, és bizonyos egészségügyi döntéseket egymás között meghoztak.” Ez a kultúra szinte teljesen eltűnt, olyannyira, hogy a háztartások alapfelszereltségéhez már nem tartozik a lázmérő. A panaszok értékelésére marad az internet, a sürgősségi osztályok működését pedig tévésorozatokból ismerik csak meg. Kullmann Tamás azonban megjegyzi, ez nem csak magyar jelenség, Franciaországban szerzett orvosi tapasztalatai is azt mutatják, hogy a francia betegek sincsenek kellő egészségügyi tudással felvértezve.
Nem erre számítottak az orvosok
A belgyógyász szerint itthon a lakosságot nem tanították meg a tíz évvel ezelőtt még nem is létező sürgősségi osztályok használatára, és fájóan kevés szó esik a sürgősségi ellátás szervező elvét jelentő triázs rendszeréről is. Márpedig ahhoz, hogy miként működik egy sürgősségi osztály, a betegek veszélyeztetettségének mértékét felmérő triázs ismerete elengedhetetlen, nemcsak az egészségügyi személyzet, hanem a betegek részéről is. (A triázsról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.)
A szisztéma leírva egyszerűnek tűnik, alkalmazása azonban rendkívül összetett. Az öt fokozatú skálán az ötös kategóriába sorolt betegek számítanak annak, akiket akár haza is lehet küldeni, az 1-esbe azok, akik élet-halál között lebegnek (vagy ahogy Kullmann doktor a könyvbemutatón fogalmazott: ők azok, akik otthon vagy a mentőautóban még éppen nem haltak meg).
Az 5-ös kategóriájú betegek eltölthetnek akár 2 órát is a váróteremben úgy, hogy nem látja őket orvos, ha azonban lejár a két óra, akkor egy ápolónak újra fel kell mérnie a beteg állapotát. A T5-ös kategóriába sorolt beteget a szakma szabályainak megsértése nélkül is akár 24 órát lehet várakoztatni – magyarázza a belgyógyász.
A panaszok és a vitális paraméterek (vérnyomás, pulzus, oxigénszaturáció) felmérése alapján történő triázs megállapítása a sürgősségi ellátás kulcsfontosságú szervező elve. A győri Petz Aladár Kórház SBO-ján rendszeresen ügyelő belgyógyász szerint a T1-es kategóriába sorolható betegek a napi átlag 100 pácienst ellátó sürgősségin rendkívül ritkák: általában napi egy azonnal ellátandó, minden más várakozó beteg ellátását elhalasztó, élet-halál között lebegő beteget kell ellátni. A páciensek kétharmada T4 vagy T5 kategóriába sorolható. Erre az arányra az SBO-s rendszerű ellátás elindításakor az orvosok nem számítottak Magyarországon.
A sürgősségi valahol az intenzív ellátás és a belgyógyászat határterületéről nőtt ki. Amikor itthon elindult, a magyar orvosok attól tartottak, hogy az intenzíves ellátásból származhat baj, éppen ezért a sürgősségi ellátást elsősorban az anesztes-intenzíves orvosok kezébe tették. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy nem az azonnali ellátások elmaradásából származik baj, hanem a T3-4-es betegek helyes diagnózisának az elmaradásából vagy halasztódásából
– vázolja a helyzetet Kullmann doktor.
Nem krízishelyzet, hanem átmeneti anomáliák
Kullmann doktor szerint az SBO-k nélküli magyar kórházakba a betegek jelentős része túl későn érkezett meg, most viszont épp ellenkezőleg: nagy létszámban vannak azok, akik túl korán toppannak be a sürgősségire. Naponta legalább tíz olyan beteg van, akire azt lehet mondani, hogy ha nem jönnének el, akkor semmi egészségkárosodásuk nem lenne. Nélkülük a maradék valóban sürgősségi ellátást igénylő beteget könnyebben és nyugodtabban lehetne ellátni – véli az orvos, aki egy párizsi onkológiai centrum sürgősségi osztályán is dolgozott. Ottani szerződése lejártakor döntött úgy, hazajön, hogy az akkor induló győri kórház sürgősségijén segítsen be.
Úgy látja, a sürgősségi ellátásban tapasztalatot nem szerző orvosok bizonytalanok lesznek a saját beteggondozásukban is, és „el fognak nézni dolgokat”. Franciaországban elképzelhetetlen, hogy egy szakorvos úgy álljon munkába, hogy előtte ne ügyelt volna 5 évig SBO-n.
Kullmann doktor szerint a hazai sürgősségi ellátás összességében javuló tendenciát mutat ugyan, a túlterheltség azonban továbbra is komoly problémát jelent az SBO-kon szolgálatot teljesítő egészségügyi dolgozók körében. Krízishelyzet azonban szerinte nincs: amikor a médiában válságállapotról szóló hír jelenik meg a sürgősségi ellátással kapcsolatban, akkor azok a gyakorlatban, az SBO-kon átmeneti anomáliák következményei.
Azt azonban ő is elismeri, hogy jelentős a különbség a fővárosi és a vidéki ellátás között, és azt mondja, Budapesten halmozottan hátrányos helyzetben vannak a betegek, mert amíg például Győrben egyértelmű, hova kell mennie a betegnek, addig Budapesten ez zavaros, ahogy a páciensek továbbirányítása is. Bár a fővárosi kórházrendszer átalakítását üdvözli, Kullmann Tamás úgy véli, a szuperkórházzal nem lehet megoldani a problémát, ahhoz át kellene strukturálni több ellátási centrum feladatait és támogatását.
A betegek sokszor nem helyénvaló „egészségértése”, a túlterhelt orvosok és a sokszor rosszul szervezett ellátási rend mellett is a páciensek nagy része nem elsősorban a hosszú várakozást és az ellátatlanságot kifogásolja, hanem azt, hogy nem kapnak megfelelő információt az orvosoktól, ápolóktól. Kullmann Tamás belátja, a sürgősségiről nem távozik úgy beteg, hogy ezt ne vethetné a szemükre.
Látni kell azonban, hogy egy beteg ellátására szűkös idő áll rendelkezésre. Ha műszakvezetőként 10 percenként kell döntést hozzak egy betegről, akkor ebbe nem fér bele még 10 perc tájékoztatás, holott ezt a beteg teljes joggal elvárhatja. Ezen úgy lehet javítani, hogy vagy kevesebb beteg jön a sürgősségire, vagy növelik az orvosok számát
– hangsúlyozza a belgyógyász.
Kullmann Tamás könyve, a Mikor forduljunk orvoshoz? 100 tünet, amelynél azonnal hívjon mentőt a Válasz Online Kiadó gondozásában jelent meg.
Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu
