Közélet vélemény

Felcsút fénylő csillaga még a Mátrai Erőmű körüli botrányokból is jól jön ki

Miért érdemes erőművet vásárolni? A korrupció lassan azokat is berántja, akik megvetik. Zöld apokalipszis most? Mire jó az alkotmányjogi panasz? Írások az Élet és Irodalom legújabb számából.

Váncsa István: Élet

Mi ez?

Hetente egy-egy részletet mutatunk az Élet és Irodalom legújabb számából. Ha tetszik, az írásokat elolvashatja a www.es.hu oldalon vagy a péntekenként megjelenő lapban.

Lőrinc barát két évvel ezelőtt nagyobbacska erőművet vásárolt. Nincs ebben semmi furcsa, falusi gázszerelő erőmű híján féleszű óriás. Nem volt jó vétel, vagy legalábbis nem látszott annak. Nagyrészt szén­tüze­lésű, ezért CO2 kvótákat kell fizetnie, azoknak az ára pedig mosta­ná­ban nagyon felment. Egyébként pedig halom ócskavas az egész, még működik ugyan, de az üzemeltetési költségek nőnek, az első két blokk élettartama két év múlva lejár. És evvel csak a felszínt kapirgál­tuk, a mélye sokkal randább (lásd például a Retteg­nek az em­berek a Mátrai Erőmű környékén című anyagot a 24.hu oldalán), viszont a valódi üz­letember épp arról ismerszik meg, hogy elnéz a csip-csup pénzügyi-gazdasági részletek fölött és egyetlen pillantással ragadja meg a lénye­get.

Ez egyfajta clairvoyance, vagyis szuperhumán képes­ség, a kivá­lasztottak sajátja, az olyanoké, mint Lőrinc barát és Viktor barát, Fel­csút leg­na­gyobb szülöttei, akik lelki és erkölcsi kvalitá­saikat tekintve oly közel állnak egymáshoz, hogy távolról nézvést már egynek látsza­nak, mint a kettőscsillagok. A külső szemlélő akár esküd­ni is merne rá, hogy ha­zánk e két kiválósága gazdasági tekintetben egy és ugyanaz a sze­mély,

Felcsút fény­lő csillaga, aki hol a Lőrinc, hol a Vik­tor nevet viseli.

Fénylő csillagunk az erőművet mondhatni bagóért vásárolta, 5,9 milliárd forintot adott érte, ez még a föntebb leírtak ismeretében is igen decens árnak minősül, különös tekintettel arra, hogy Lőrinc barát a cégből a vételárnak már a dupláját vette ki. Nem azért, mert az erő­mű azt megtermelte, hanem mert eleve benne volt. Az erőmű előző, német tulajdonosai viszont azt is lát­ták, hogy a portékájuk egy csődtömeg, amitől meg kell szabadulniuk, egyébként a következő évtizedben rámegy a gatyájuk is. Lőrinc barát úgy jött nekik, mint mentőangyal, ami nem véletlen, az ő lényében eleve van valami angyalszerű vonás, amit képtelen leplezni, noha ipar­kodik.

Hogy mért mászott bele ebbe a slamasztiká­ba, az elég kézenfek­v­ő. Azért, mert tudta, hogy tőle a magyar állam ezt a minden érté­ké­től gondosan megszabadított csődtömeget jó pén­zért megvásá­rolja, ami­kor annak eljön az ideje. Nem egyből, hanem hosszú és ar­tisztikusan szcenírozott huzavonát követően, hadd lássa a publikum, hogy ná­lunk nem öntik ám a közpénzt gondolkodás nélkül minden fu­tóbolond elé, hanem igenis alapos megfontolás után öntik és csakis a legderekabb magyar vállalkozók elé, akiket nemhogy egy ke­zün­kön, de egy ujjun­kon is megszámolhatunk.

Kovács Zoltán: A Pitralontól a hajzseléig

A Fidesz-rendszer piramis-játéka, amit valami tragikus félreértés folytán a pártideológia a magyarországi polgárság kiépítésének modelljeként értékel, a következőképp működik: a legmagasabb szinten kijelölik az oligarchákat Mészárostól Garancsin keresztül Nyergesig, ők tovább osztanak pénzt és sarzsit, és ez az egész trágyalé folyik lefelé, mígnem eljut a településekig. Ebben a mechanizmusban, ebben a korrupciós struktúrában működik az ország, amiről természetesen mindenki tud, a magyar kistelepülésektől az Olaf-on keresztül Brüsszelig. Tenni ellene igen nehéz, mert a rendszer központi gondolata, hogy ebbe a korrupciós felépítménybe lehetőség szerint mindenkit belehúz, kit sokkal, kit kevéssel, vannak, kiket már egy szelet zsíros kenyérrel is. Ellenállás szinte nincs, de hogyan is lenne, amikor a lakosság jelentős része a hónap végén anyagi nehézségekkel küzd.

Egy kutatás szerint míg két éve a megtakarítással rendelkezőknek átlagosan még több, mint 2 millió forintjuk volt, addig most csak 1,8 millió forintra rúg az összeg. Az átlag mögé nézve az is kiderül: a válaszolók harmadának csak kevesebb mint félmillió forintos megtakarítása van, 42 százalékuk pedig csupán egyetlen hónapot tudna kihúzni fizetés nélkül a tartalékaiból.

Győri Lóránt – Juhász Attila: Zöld apokalipszis most?

Napról napra újabb hírek érkeznek a környezetvédelemmel és klímaváltozással kapcsolatban: a Mátrai Erőműhöz köthető vegyi üzemzavar miatt tucatnyi embert szállítottak kórházba mérgesgáz miatt, az Európai Parlament határozatában „klímavészhelyzetet” hirdetett ki, a hétmilliós indiai Csennaiban 2019 nyarára egyszerűen elfogyott a víz.

Míg egyesek szerint az előbbiek bizonyítják, hogy ütött a bolygónk és vele az emberiség végső órája, mások mindezt felesleges pánikkeltésnek tartják.

Ha azonban az éghajlatváltozással kapcsolatos viták és társadalmi változások mélyére nézünk, akkor világossá válik, hogy egyrészt a környezetvédelemhez kapcsolódóan a politikai rendszerek és attitűdök hosszú távú átalakulása zajlik, másrészt e mögött az átrendeződés mögött a késő modernitás társadalmainak eltérő krízisfelfogása, a krízishez kapcsolódó politikai-társadalmi-tudományos döntéshozatal zavara található. Elemzésünkben ezért a zöldmozgalmak és (zöld)populizmus működésére szeretnénk ideológiáktól független(ebb) magyarázatot adni, hiszen az igazi kérdés nem Greta Thunberg és társainak személye vagy moralitása, hanem a globális klímalatváltozás társadalmi következménye, az erre a kihívásra adható társadalmi válaszok lehetősége.

Gadó Gábor: Az őrmester örök

Meggyőződésem, már a második Orbán-kormány tisztában volt vele, mennyi buktatóba ütközik a jogalkotói szándékok megértése. Az Alaptörvény 28. cikkében ezért került kimondásra, hogy „Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak”. Évekig úgy tűnt, ennyi elegendő, míg aztán tavaly nyáron az Alaptörvény hetedik módosítása nyomán az is világossá vált, hogy a bíróságok kötelesek „(…) a jogszabályok megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását figyelembe venni”.

Azóta a törvények miniszteri indokolásának szövege gyakran fontosabb a képviselők által megszavazott rendelkezéseknél.

Mindezen erőfeszítések ellenére olykor mégis a bizonytalanság érzése fogja el a jogalkalmazót, aki arra gondol, mennyivel könnyebb lenne, ha hallhatna valamit arról, amit a tervezetek tárgyalásakor a kormánypárti képviselők bizalmasan mondanak egymásnak. Lehet, kiderülne, hogy a Fidesz-KDNP frakció tagjai sem használják az átlagnál sűrűbben a migráns szót, és beszélgetéseikben a kereszténység és a magyarok kifejezéseket a koalíciót vezető párt nevével helyettesítik.

Érdekes lett volna például hiteles forrásból megismerni, hogy mivel magyarázzák a kormány tagjai az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény („Ab törvény”) idén decemberi módosítását. A mintegy százötvenoldalas „salátatörvényben” olvasható szabályokkal ugyanis a kétharmados többség az alkotmányjogi panasz intézményének jelentős kiegészítésére vállalkozott.

„Kár tagadni – a mai napig varázslatra vágyunk” – Sonnevend Júliával beszélget Kőszeghy László

Orbán a páneurópai piknik 30. évfordulóján a ZDF újságírójának kérdésére azt válaszolta: „30 évvel ezelőtt azért bontottuk le a falakat, hogy ők [a kelet-németek] szabadok lehessenek és biztonságban élhessenek, és most, 30 évvel később azért védjük Európa déli határait, hogy ők továbbra is szabadok lehessenek és biztonságban élhessenek.” Hogyan értelmezi ezt a mondatot?

Orbán válasza éppen a két narratíva, a mítosz és ellenmítosz közötti összeütközést akarja kikerülni. Azt állítja, nem az számít, hogy fal vagy nem fal, hiszen az létezhet mindenféle körülmények között – a lényeg a kontextus. És bizonyos értelemben igaza van: a nemzetközi választófalaknak, amelyek rohamtempóban épülnek világszerte, egy része terrorizmusellenes, más része drogszállításellenes vagy éppen bevándorlásellenes. Vagyis különböznek a berlini faltól, amely benn tartott embereket és nem kinn – ez valóban egészen más funkció. Ettől függetlenül: ez az állítás menekülőútvonal is egyben. Nehezen vállalható lenne azt mondani, hogy én a XXI. században, itt, Európa közepén támogatom egy archaikus fal felépítését, amely olyan, mint a berlini fal. Nyilván azt kell állítani, hogy ez egészen más típusú politikai képződmény. A mondata második felében egyébként ügyesen kikerüli a „fal” szót, és déli határokról beszél…

Szponzorált tartalom

A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik