Közélet

Rájött a Nemzet, mi baja a kormánynak az LMP-vel

Sokkal izmosabbnak mérik az LMP-t titokban, ezért a kormány tart a párttól a lap szerint.

Ritkán látható komédiába torkollt a parlament nemzetbiztonsági bizottságának csütörtöki, amúgy nyílt ülése. Az LMP kormányfőjelöltjét, a bizottsági tag Szél Bernadettet már napokkal korábban összehangoltan támadni kezdte a kormányzati propaganda és Németh Szilárd bizottsági alelnök azzal, hogy Soros Györgyöt szolgálja. Mindezt a tanácsadója miatt.

Rég került elő ennyire erős magyar történet a semmiből
Névtelen szerző jelentkezett az utóbbi évek egyik legizgalmasabb politikai krimijével. Itt az új Budapest Noir?

Hiába esett át Szél nemzetbiztonsági átvilágításon, a bizottsági ülé egy pontján Németh és a Fidesz-KDNP képviselői erre hivatkozva teátrálisan elinaltak. A Magyar Nemzet pedig megfejtette a valódi okot: alulmérik a kutatók az LMP támogatottságát.

A lap szerint a Századvég rendszeresen készít olyan közvélemény-kutatásokat is, amik belső használatra mennek, azokat nem publikálják. És ezek a kutatások azt mutatják, hogy az LMP jóval erősebb annál, mint amit a Századvég mér nekik publikusan: múlt év végén és most év elején is 9-10 százalék körülire mérték a Lehet Más a Politikát. Ez önmagában még nem sok, de ha a többi pártot is alulmérik, az már rosszat jelenthet a Fidesznek.

(Kiemelt kép: MTI Fotó/Kovács Tamás)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik