Tavaly ősszel jó néhány Balaton-parti településen új vezetőket választottak, azóta viszont sorra oszlanak fel a képviselő-testületek. Vasárnap Balatonfűzfőn is időközi választást tartanak, ahol a testületben lévők jó ideje egymás alatt is vágják a fát. A jelenlegi és a volt polgármester között évek óta húzódó, kibékíthetetlen feszültség ellehetetlenítette az önkormányzat működését. Riport.
2020. 10. 17. 06:40
Felgyülemlett feszültség az egészségügyi szakdolgozók körében, az új egészségügyi törvény ugyanis hatalmasra növeli az ápolók és az orvosok közötti bérkülönbséget. Egy 30 ezres körben elvégzett felmérés szerint a szakdolgozók fele a törvény miatt kihátrálna az állami egészségügyből, ijesztően sokan teljesen elhagynák a pályát.
2020. 10. 16. 05:52
Az ország legnagyobb élelmiszer-feldolgozójának kikiáltott kerekegyházi „csarnokváros” létrehozását a kormány hétmilliárd forinttal támogatta. Mostanra négy embert letartóztattak, az ügyben érintett piaristák tartományfőnöke lemondott. A szálak egy gimnáziumi osztályban érnek össze.
2020. 10. 14. 05:55
Zavaros múltú jelölttel teszteli vasárnap az összefogást az ellenzék egy olyan választókerületben, amilyeneket sorra kell nyernie másfél év múlva a kormányváltáshoz. Annál is inkább, mert egy elemzés szerint még két százalékpontos ellenzéki szavazattöbblet esetén is újból a Fidesz alakíthatna kormányt.
2020. 10. 09. 05:51