Belföld

Kirúgták a gyöngyösi kórház vírusszkeptikus orvosát

Pócs Alfréd az orvoskamara megyei elnöke, akitől a szervezet már korábban elhatárolódott.

Elbocsátották a gyöngyösi Bugát Pál Kórházból dr. Pócs Alfrédot, az orvoskamara Heves megyei elnökét, akitől koronavírus-tagadó állításai miatt szeptemberben a Magyar Orvosi Kamara elhatárolódott – tudta meg a 24.hu.

Bár a kórház egyelőre nem válaszolt kérdéseinkre, az elbocsátás tényét az ortopéd szakorvos megerősítette lapunknak. Pócs Alfréd elmondta, hogy a kórház igazgatója október 6-án hívta be és küldte el 25 év után azzal az indokkal, hogy Covid-ellenes. Jelenleg egy hónapos felmondási idejét tölti, a salgótarjáni és az ózdi kórházban ugyanakkor továbbra is dolgozik.

Pócs Alfréd amellett, hogy az orvosi kamara Heves megyei elnöke, tavaly az Egri Városvédők Egyesülete színeiben indult a megyeszékhely polgármesteri posztjáért is, és több mint 5 százalékot szerzett, kompenzációs listáról pedig be is került a közgyűlésbe, így jelenleg is önkormányzati képviselő. Többször hangoztatta vírusszkeptikus nézeteit az Orvosok a Tisztánlátásért Egyesület egyik vezetőjeként, a Youtube-ra egy két héttel ezelőtt feltöltött videóban például a maszkviselés ellen érvel. Egyesülete a nyáron 5G-ellenes tüntetést is szervezett Egerben, azt állítva, hogy az 5G mobiltornyoknak „elképesztő élettani hatásai” lehetnek.

Amikor elbocsátásának híréről kérdeztük, Pócs azt mondta: ő nem vírustagadó, de úgy látja, hogy a koronavírus miatt hátrányt szenvednek az ellátásban a nem fertőzött betegek.

A Magyar Orvosi Kamara szeptemberi közleményében Pócs Alfrédot ortopéd sebészként, harcos 5G elleni aktivistaként és az Orvosok a Tisztánlátásért Egyesület egyik vezetőjeként említette. A kamara az elhatárolódást az orvosnak a koronavírus-járvány kapcsán tett kijelentéseivel indokolta, mondván, azok jelentős részben tudományosan megalapozatlanok, félrevezetők és hamisak. Mint írták, az érdekképviselet Heves megyei szervezetének elnöke nyilatkozataival „veszélyeztette az idősek, valamint a járványügyi védekezésben dolgozók életét, illetve aláásta a MOK hitelét”, ezért az elnökség ellene etikai bejelentést tesz.

A kamara ugyanebben a közleményben határolódott el a Gődény György gyógyszerész által hirdetett összeesküvés-elméletektől, vele Pócs többször is együtt szerepelt vírusszkeptikus konferenciákon.

A gyöngyösi Bugát Pál Kórház új épületszárnya. MTI Fotó: Vajda János

Az ortopédorvost, aki egyike volt a privatizáció ellen tiltakozó egri kórházvédőknek, több mint négy évvel ezelőtt az egri Markhot Ferenc Kórház kórházból is elbocsátották, de a MOK akkor mellette állt, mondván, vállalkozói szerződésének a felbontása törvénytelen, és a kamarai tevékenysége miatt érte őt retorzió. A szervezet ugyanis feljelentést tett hűtlen kezelés, csalás és okirat-hamisítás gyanúja miatt az 57 millió forintos kórházi beléptetőrendszer ügyében, emellett Pócs többször is bírálta a kórház működését, felszereltségét.

Több mint tíz évvel ezelőtt a gyöngyösi kórházat is bepanaszolta az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, mert nem hosszabbították meg a szerződését az intézményben, szerinte azért, mert nyíltan felszólalt az ellen, hogy az egri kórházat a magántulajdonú HospInvest Zrt. működtesse. Ebben az ügyben a bíróság az orvosnak adott igazat.

Pócs a tavalyi polgármesterjelölti kampányában egyebek mellett azt szorgalmazta, hogy Egerben létesüljön egy alternatív gyógyászati központ, ahol az emberek többféle gyógymódot is igénybe vehetnének, például akupunktúrás kezelést, a kínai orvoslást vagy a lélekgyógyászatot.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.