Belföld

„El kell felejteni a parasztnosztalgiát” – Milliárdok mentek a sertéságazatba, mégsem álljuk a versenyt

Bár a hazai ellátásra még elég lenne a sertéshús, de már régóta importot eszünk. Sőt, a helyzet tovább romolhat, ha a németek ráengedik az uniós piacra a sertésállományukat. És ha az még nem lenne elég: egyre soványabbak is a disznóink. Mire ment el közel 200 milliárd forint állami támogatás?

Nehéz idők jöhetnek a magyar sertéstartókra, miután a németországi vaddisznóállományban is megjelent nemrég az afrikai sertéspestis. A világ legnagyobb importőre, Kína rögvest megtiltotta a behozatalt Németországból, és a szakértők egy része arra számít, hogy a németeknél feltorlódó felesleg az uniós piacot nyomja majd, egy része Magyarországon landolhat. Ez letörheti a hazai árakat, ami a boltokban olcsóbbá teheti ugyan a sertéshúst, de hosszabb távon veszteségbe sodorja a magyar állattartókat, feldolgozókat, vágóhidakat, így még az eddiginél is jobban visszaeshet a termelési kedv.

E vészhelyzet amúgy is cudar állapotban találta a magyar sertéságazatot: a német sertéspestistől függetlenül is rekordszintre csökkent a sertésállomány, értesülésünk szerint az első félév végén már a 2,6 millió darabot sem érte el. Ez fényévekre van a 2012-ben meghirdetett nemzeti programtól, a célként megjelölt 6 milliós állománytól. Mint az ábrán látszik, csak két évben, 2014–2015-ben futott 3 millió fölé a sertés létszám, azóta évről évre csökken:

Mindeközben visszaszorult a háztáji tartás is, ráadásul kisebbek lettek a disznók. A KSH 2019-ről szóló jelentése szerint a sertések több mint 80 százalékát gazdasági szervezetek nevelték, náluk az egyedszám 6,5 százalékkal csökkent, míg az egyéni gazdálkodóknál 15 százalékos volt az állományfogyás. 2019-ben a korábbinál 5,3 százalékkal kevesebb, 3,7 millió darab vágósertést vásároltak fel, átlagos tömegük az előző évinél valamivel kisebb, 116 kilogramm volt. A statisztika alapján a kilátások sem fényesek:a rekord alacsony sertésállomány további csökkenését vetíti előre, hogy az anyakoca-állomány (155 ezer) egy év alatt 13 százalékkal esett vissza.

Közben elköltöttek legalább 163 milliárd forintot

Az ágazat felfuttatására közben ömlött a pénz: a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) összesítése szerint a nemzeti sertésstratégia meghirdetése, 2013 óta, 163–195 milliárd forintot költhettek különböző sertéstámogatásokra – ebből szűk 10 milliárd forint lehetett, amit kifejezetten sertésstratégia címén fizettek ki. Voltak még ágazatspecifikus (sertés-, illetve tenyészkoca állatjóléti) támogatások és általánosak is (állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére, illetve állati hullák elszállítására és ártalmatlanítására), amelyeknek csak egy része kerülhetett a hizlaldákhoz. Az idén a koronavírus miatt 2,75 milliárd forint átmeneti támogatást is kaptak a sertéstartók.

Elhibázott stratégia

A támogatások sikeressége finoman szólva is megkérdőjelezhető: irreális volt a 6 milliós sertésállomány célkitűzése, amihez nem teremtették meg a szükséges feltételeket, nem alkalmazták a máshol bevált gyakorlatokat – sorolta a MOSZ főtitkár-helyettese, Máhr András. Például Európában egyedüliként Magyarország bevezette a 80/20-as szabályt a 2014–2020-as vidékfejlesztési támogatások elosztásánál, azaz 80 százalékban az egyéni kisgazdaságoknak juttattak pénzt.

Ha emlékszünk még, 2010-ben Orbán Viktor kormányfő adta ki a jelszót, hogy „egy porta, egy koca”, magyarul térjünk vissza a régi háztáji világra, de ez nem jött be, és nem csak az afrikai sertéspestis (ASP) miatt. A 80/20-a szabály ellenére is folyamatosan zsugorodott a háztáji sertéstartás. Máhr András szerint a minőségi követelmények miatt csak a professzionális sertéstartásnak van jövője, zárt, állategészségügyi védelemmel ellátott telepeken.

Nem készült korrekt hazai piacvédelem sem, olyasmi, mint a dánoknál, az osztrákoknál. Erre azért lehet szükség, mert a sertés ára ingadozó.

Európában ennek kivédésére termelői integrációk működnek, nemcsak a sertéstelepek, hanem a vágóhidak, de még a feldolgozók egy része is a tenyésztők tulajdonában van. Nálunk ilyen nincs, ezért ha az árak megzuhannak, az hol a termelőt, hol a feldolgozót sújtja.

Máshol bevált

Magyarország nagyjából annyi sertést termel, amennyit elfogyaszt, és mint Máhr András megemlítette, a magyar sertés minősége bizonyos szempontból jobb, mint az uniós átlag. De miközben jelentős az exportunk (főleg feldolgozott húsokból és húskészítményekből, mert jó üzlet), a magyar lakosságnak behozzuk az import sertést, és azt adjuk. Elvileg lehetne növelni a termelésünket – ez még beltartalmi minőségi javulást is jelenthetne a hazai fogyasztásban –, de nincsenek például hűtőházak, ahol el lehetne tárolni a sertést, amikor csökken a kereslet. Lábon pedig nem jó sokáig továbbtartani a sertést, mert elzsírosodik. Nyugaton vannak hűtőházak, és támogatják a fenntartásukat.

A vidékfejlesztési programban 2007–2013 között az alapanyag-termelésre koncentráltak, most a feldolgozást segítenék 300 milliárd forinttal, ami jó, kivéve hogy csak kkv-knak szól a támogatás. Márpedig az élelmiszeripar koncentrálódott a világban, jellemzően nem kkv-k viszik. A hatékonyság érdekében a nagyüzemi feldolgozást kellene hatékonnyá tenni.

Az állattenyésztés a mezőgazdaság nehézipara, nagy tőkebefektetést igényel, lassan térül meg. Máhr András szerint nem kedvez, hogy a nagyobb állattartók (jogi személyként) nem vehetnek földet, legfeljebb bérelhetnek, vagy megvásárolhatják a takarmányt, mert ez kiszolgáltatottságot jelent. Máshol az állattartó tudja megtermelni a takarmányt is, így olcsóbb a tenyésztés.

Kudarcok sorozata

Raskó György, volt földművelésügyi államtitkár, nagyvállalkozó Facebook-posztjában jellemezte kudarcsorozatként a sertéstenyésztést. A magyar sertés előállítása drága, 1,15–1,20 euró/kg, miközben Spanyolországban, Franciaországban vagy Dániában 1,0–1,05 euró körüli az önköltség, Dél-Amerikában vagy az USA-ban meg 0,75–0,80 eurocent/kg.

A legnagyobb gond mégis az, hogy lemaradtunk hatékonyságban. A hazai sertéstartó gazdaságokban egy dolgozóra vetítve átlagban csak 1500 felnevelt hízó jut, míg Dániában 12 ezer, Franciaországban 10 ezer. A magyar takarmány-felhasználás az EU-n belül a legmagasabbak közé tartozik, itthon még mindig 3 kg táp kell egy kg élősúly előállításához, míg a dánoknál 2,2 kg is elég, de a spanyoloknál sem több 2,6 kg-nál.

Nálunk az egy kocára vetített választott malacszám évente 25–26 darab, a dánoknál 33, a spanyoloknál 28, de még Brazíliában is jobb ez a mutató, átlagban 27 – sorolta. Nem véletlen tehát, hogy a hazai állomány egyre fogy. Pedig vannak hazai sertéstenyésztők, amelyeknél a malacszaporulat a legjobbakkal vetekedik, évi 34–36 körül van. Ez is bizonyítja szerinte, hogy mi is lehetünk hatékonyak, nemzetközi szinten versenyképesek.

Az állatok száma nem nőtt, de azért vannak eredmények

Az, hogy a sertéskibocsátás és az állománylétszám nem nőtt, nem vet jó fényt a 2012-ben elindított sertésstratégia megítélésére a Magyar Hússzövetség elnöke szerint sem. Éder Tamás azonban rögtön hozzátette, a húsipar szemszögéből nézve az állami támogatások révén érezhetően professzionálisabbá vált a sertéstenyésztés jelentős része. Ahol fejlesztettek, ott érdemben javult a hatékonyság, és ez akkor is eredmény, ha a magyar átlag még nem hozza a nyugat-európait. Ő is megemlítette, mostanra vannak már olyan hazai gazdaságok is, ahol magasabb a hatékonyság, mint a nyugat-európai átlag, illetve közelítik a nyugati legjobb hozamokat és takarmány-felhasználást.

A Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetségének főtitkára, Fitos Gábor a genetikai eredményeket emelte ki: kevesebb kocával tudnak ugyanannyi szaporulatot elérni, mint korábban, és hosszabb ideig tudják őket „termelésben tartani”. Jó genetikai állománnyal rendelkező kocasüldőket itthon is tenyésztenek, de külföldről is hoznak be.

Máhr András szerint le kellene vonni a sertésprogram bukásából származó tapasztalatokat, szembe kellene nézni a XXI. század követelményeivel (hatékonyság, versenyképesség, modernizáció, innováció, zöld követelmények, állategészségügyi veszélyek, stb.) és ennek megfelelő új programot alkotni. Mint mondta:

El kell felejteni a XIX. századi parasztnosztalgiát.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.