Üzleti tippek

Az elmúlt néhány hónapban több mint kétmilliárd forint értékben vásároltak ír kisbefektetők budapesti, elsősorban V., illetve VI. kerületi lakásokat – tudta meg a Világgazdaság Gerő Andrástól, az Új Otthon Centrum Kft. ügyvezető igazgatójától. A társaság eddig három „csomagban” több mint 120 lakást adott el ír közvetítő cégeknek, melyek továbbértékesítették az ingatlanokat. Egy-egy kisbefektető általában 3-4 [...]
2003. 11. 13. 00:00
A vállalkozók tavaly több mint 60 jogcímen 13,5 milliárd forintot fizettek ki bírságként – állapította meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). (A számításoknál nem vették figyelembe a mezőgazdasági és a pénzügyi szervezetekre vonatkozó pénzbüntetéseket.) Ennek az összegnek jelentős részéről azonban nem lehet tudni, mire használják fel – hangsúlyozta ki Parragh László, a szervezet elnöke. [...]
2003. 11. 13. 00:00
Hóágyúkkal és ülő liftekkel ellátott, közel 5 kilométer hosszú – sípályát magában foglaló – világszínvonalú szabadidő központ épül ki 2006-ig Kékestetőn, illetve Mátraházán. Az abasári székhelyű Mátra Centrum Kft. 3 milliárd forintos beruházásának első ütemeként, november végéig kiszélesítik és lesimítják a Kékestetőről induló déli sípályát, felújítják a jelenleg működő felvonót, illetve már ezen a télen [...]
2003. 11. 13. 00:00
Egy új városközpont építésére tett ajánlatot az egyik legnagyobb angol ingatlanfejlesztő cég – erősítette meg a Napi Gazdaság információit Varjú Lajos, Balatonfűzfő polgármestere. Elmondása szerint a londoni székhelyű MCI Invest LLP több mint húszmilliárd forint értékű zöldmezős beruházási programot kíván megvalósítani a városban, szakmai és pénzügyi befektetők bevonásával. A londoni székhelyű cég többek között ötcsillagos [...]
2003. 11. 12. 00:00
Magyarország részéről az utolsó technikai feltétele is teljesült annak, hogy állampolgárai a jövő év május 1-jén esedékes EU-csatlakozás után útlevél nélkül, csak személyi igazolvány birtokában utazhassanak az unió területén – közölte szerdán a brüsszeli magyar EU-képviselet vezetője. Balázs Péter nagykövet tájékoztatása szerint a magyar diplomaták pénteken adták át a miniszterek tanácsának illetékes munkabizottságában a Magyarországon [...]
2003. 11. 12. 00:00
Együttműködési megállapodást írt alá Lednitzky Péter, az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. vezérigazgatója, valamint Boros István a Magyar-francia Vegyeskamara elnöke szerdán. A megállapodást a Magyarországon tartózkodó francia gyáriparosok szervezetének (MEDEF) delegációja által adott üzleti ebéden írták alá. Az ITDH közlése szerint a megállapodás kiterjed egyebek között a francia működőtőke Magyarországra irányítása érdekében indított programok [...]
2003. 11. 12. 00:00
A Procter & Gamble 4,48 milliárd dolláros marketingköltésével 2002-ben is megőrizte tavalyi vezető pozícióját – olvasható a Global Marketing 2003 tanulmányban. A második helyre került az Unilever 3,32 milliárd dolláros büdzséjével, amely a General Motors Corporationt utasította maga mögé. A marketingköltések alapján a világ 100 legnagyobb vállalatának adatait összesítő tanulmány szerint a teljes költés 74,2 milliárd dollár volt 2002-ben, am
A parlament hétfőn elfogadta a jövő évi adótörvények végleges változatát. A hivatalos előírásokkal ellentétben a kormány szokás szerint az utolsó pillanatban is átírta a változtatásokat – írja a Népszabadság.A lényeg azonban nem módosult, hiszen az érdemi kérdésekről a múlt héten már szavaztak a képviselők. E szerint a személyi jövedelemadó kulcsai 18, 26 és 38 százalékra [...]
2003. 11. 11. 00:00
A mezőgazdaság területén jövő év májusára az építkezés befejezhető, így a gazdák hozzá tudnak majd jutni az európai uniós támogatásokhoz – mondta Németh Imre az uniós országjelentéssel kapcsolatban kedden napirend előtt az Országgyűlésben. A földművelésügyi miniszter felszólalásában arról beszélt, hogy az Európai Unió (EU) közös politikái közül a Közös Agrárpolitikának (KAP) van a legkiterjedtebb jogi [...]
2003. 11. 11. 00:00
Ingatlantanácsadók és ügynökségek (nem teljes lista, nem minőségi sorrend) Vállalat Szolgáltatások Értbecs. Finansz. Létes.gazd. Megval.tan. Piackutatás Költözés OTP Ingatlan Rt. x x x x – – Real Management Kft. x x x x x – Banalp Kft. x – – – – – Petrocartell Int. x – – x x – Casaro Hungary Kft. x [...]
2003. 11. 11. 00:00
A korai kezdés ellenére a szokottnál később, várhatóan csak november második felében fejeződik be a szüret Tokaj-Hegyalján; a szőlészek-borászok szerint igen jó évjáratnak ígérkezik a 2003-as bor. A történelmi borvidéken a meleg és száraz nyár miatt a korai fajták hamarabb értek be, a szőlő szedését ezért a megszokottnál két-három héttel korábban, augusztus végén, szeptember elején [...]
2003. 11. 11. 00:00
Öt év múlva háztartása anyagi helyzete valamivel vagy sokkal jobb lesz, véli a magyar felnőttek közel egyharmada. Húsz százaléknyi kisebbség számol rosszabbodással, míg a lakosság közel fele úgy gondolja, hogy nem változik az életszínvonala, emelte ki Kozák Ákos, a GfK Piackutató Intézet igazgatója az idei életstílus-kutatásaik sajtótájékoztatóján hétfőn. Ugyanakkor családja jelenlegi gazdasági helyzetével a magyar [...]
2003. 11. 10. 00:00
A Balatoni Halászati Rt. az idén mintegy 200 millió forint értékben telepít halat a Balatonba. Rövidesen befejezik 300 tonna (több mint egymillió darab) kétnyaras ponty, valamint 50 ezer darab egynyaras süllő telepítését, 10 ezer darab kétnyaras compó pedig a következő napokban kerül a tóba.Szabó István, a társaság üzemegység-vezetője elmondta: a Balaton megfogyatkozott compó-állományát 2000-ben kísérletként [...]
2003. 11. 07. 00:00
A GKI-Wallis fővárosi ingatlanpiaci indexének mínusz 23,9 pontos harmadik negyedévi értéke alacsonyabb az előző negyedévinél és az egy évvel korábbi adatnál is, vagyis megtorpant az előző negyedévek javuló tendenciája – mondta Molnár László a GKI Gazdaságkutató Rt. gazdasági igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón. A lakosság és a piaci szereplők várakozásai alapján összeállított index a második negyedévben mínusz [...]
2003. 11. 07. 00:00
Az uniós csatlakozás után akár 10 százalékkal is eshet a tej felvásárlási ára – nyilatkozott Temesvári Kornél, a Friesland Hungária (FH) Rt. vezérigazgatója. Más cégvezetők szerint néhány környező országban a hazainál olcsóbb a tej.Élesedő verseny várható a hazai tejpiacon az ország uniós csatlakozása után, Temesvári Kornél, a Friesland Hungária Rt. vezérigazgatója szerint. A környező országokban [...]
2003. 11. 07. 00:00
Közel 1,6 milliárd forintra pályázhatnak az érdeklődő cégek a szaktárca tegnap meghirdetett újabb szélessávú internetes akciójában. A Világgazdaság úgy tudju hogy a UPC Eger környékén, a Fibernet többek között Ceglédnél és Csongrádnál készül fejlesztésre. Meghirdette első, az eMagyarország programhoz kapcsolódó, 1,6 milliárd forint keretösszegű pályázatát az Informatikai és Hírközlési Minisztérium olyan internetelérési pontok létesítésével kapcsolatos [...]
2003. 11. 07. 00:00
A megújuló energiaforrásokból nyert energia felhasználását az Európai Unióban jelentősen növelni szeretnék, s ennek érdekében több pályázatot is kiírtak. A támogatást elnyerők között magyar cégek is vannak, ráadásul konzorciumvezetőként.
2003. 11. 06. 00:00
Ma már a legnagyobb gyártók is árulnak a kis-és középvállalkozások igényeire tervezett, megfizethető árú hordozható számítógépet. Notebook-vásárlás előtt érdemes több szempontot mérlegelni.
2003. 11. 06. 00:00
Még idén 300-400 vállalkozás juthat a program keretében maximum 10 millió forintos hitelhez. A feltételek:1. a mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztési elképzeléseik megvalósításához kaphatnak a hitelezésbe bevont 12 hitelintézeten és több mint 100 takarékszövetkezeten keresztül legfeljebb 10 millió forintos hitelt.2. A hitelhez 4 százalékpontos kamattámogatás kapcsolódik 3 éven keresztül, illetve garanciadíj-támogatás (50 százalék) is igényelhető, [...]
2003. 11. 06. 00:00
A legtöbb kis- és középvállalkozás marketing szempontból homokba dugott fejjel várja az EU-csatlakozással járó változásokat. Pedig néhány lényeges dologra érdemes lenne felkészülniük, mert muszáj lesz változtatniuk, a marketingeszköz-tárát, marketingtudását minden cégnek bővítenie kell.
2003. 11. 06. 00:00
1. A tervek szerint a társas vállalkozások 2004-től a korrigált nettó árbevételük 0,2 százalékát innovációs járulékként fizetik meg az adóhatóságnak, ha a parlament is áldását adja a kutatás-fejlesztés állami támogatási rendszerének módosítását szabályozó törvényjavaslatra. 2. Innovációs járulékot kell majd fizetni minden számviteli törvény hatálya alá tartozó társaságnak, amely alól kivételt csak az evások és a [...]
2003. 11. 06. 00:00
Olvasói sztorik