Az elmúlt néhány hónapban több mint kétmilliárd forint értékben vásároltak ír kisbefektetők budapesti, elsősorban V., illetve VI. kerületi lakásokat – tudta meg a Világgazdaság Gerő Andrástól, az Új Otthon Centrum Kft. ügyvezető igazgatójától. A társaság eddig három „csomagban” több mint 120 lakást adott el ír közvetítő cégeknek, melyek továbbértékesítették az ingatlanokat. Egy-egy kisbefektető általában 3-4 lakást vásárol – tette hozzá Gerő András.
Az írek megjelenése a magyarországi lakáspiacon egyrészt annak köszönhető, hogy hazánkban 5-6 százalékos megtérülést érhetnek el, míg ugyanez Írországban csupán 3-4 százalék. Továbbá arra számítanak, hogy hazánk uniós csatlakozását követően mintegy 15-20 százalékkal felmennek a lakásárak. Abból indulnak ki, hogy annak idején, amikor Írország az EU tagja lett, Dublinban is hasonló mértékben drágultak a lakások.
Hazai ingatlanszakértők szerint ez azonban nem várható, csupán a csatlakozás miatt nem fognak felmenni az árak, a lakossági várakozások pedig már „beépültek” az árakba – hangsúlyozta Árendás Gergely, a Wallis Ingatlan Rt. fejlesztési vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: csupán az eddigi folyamatok folytatódása várható, vagyis a következő 12 hónapban az új lakások 6 százalékkal, míg a használt lakások várhatóan 5-6 százalékkal drágulnak a GKI előrejelzése szerint.
A logisztikai és raktárhelyiségek-, valamint az irodapiacon tevékenykedő Wallis Ingatlan Rt. tapasztalatai szerint az ingatlanpiacnak ebben a szegmensében az írek egyelőre nincsenek jelen, viszont sok osztrák, német, izraeli, illetve amerikai befektetővel találkozhatunk.

Nehéz helyzetbe hozta a magyar diplomáciát a koszovói zavargás
Harapófogóba került Szijjártó Péter az elmúlt napokban, miután magyar katonák sérültek meg súlyosan Zvecanban, ahol NATO-parancsnokság alatt álló koszovói békefenntartó erők (KFOR) helyi szerb tüntetőkkel csaptak össze. A magyar diplomácia vezetője pár napja még azt az Aleksandar Vucicot biztosította a támogatásáról, aki az elmúlt időben sikeresen buzdította ellenállásra az észak-koszovói szerbeket.