A magyarországi Epicor a társaság jogelődje sikereit megalapozó szakembergárdával és tudásbázissal folytatja tevékenységét, amelyet immár egy világszerte meghatározó üzleti szoftvergyártó, az Epicor Software Corporation tőkeereje
A HVB Bank a Microsofttal kötött megállapodása értelmében finanszírozási konstrukcióval segíti a kis- és középvállalkozások Microsoft szoftverlicenc-, és az ahhoz kapcsolódó hardver-, illetve implementációs szolgáltatások megvásárlását.
Egész napos Interaktív Marketing Konferenciát rendez az Arcus Interactive Group Zrt. és a Sanoma Budapest Zrt Május 11-én Budapesten, amelynek külföldi és hazai előadói az interaktív marketing neves elméleti szakértői és gyakorlati művelői lesznek.
Törvényességi felügyeleti kérelemmel a Legfőbb Ügyészséghez fordult a napokban a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának nyolc társadalmi delegáltja – közölte az egyik kurátor az MTI-vel.
Sok, ingatlanát bérlő kisvállalat nem sejti, hogy a havi lízingdíj nem haladná meg mostani bérleti költségét. S közben néhány év alatt tulajdonossá válna.
Sárközy Tamás jogászprofesszor kormánybiztosként elkészítette a központi közigazgatás reformjáról szóló tervezetét. Egy modern, olcsó és hatékony állam szervezetét vázolja fel.
A minőségirányítás hazai elterjedése EU-konform tendenciákat mutat. A szabványok gyorsan terjedtek el az országban, de a minőségügy etikai visszásságai sem tisztelték a határokat.
Évkezdetkor kötelező áttekinteni az adórendszer változásait. Az elmúlt esztendő elég mozgalmas volt ahhoz, hogy egy ilyen összegzést megtöltsünk tartalommal.
Sok, ingatlanát bérlő kisvállalat nem sejti, hogy a havi lízingdíj nem haladná meg mostani bérleti költségét. S közben néhány év alatt tulajdonossá válna.
A vállalatok számára a változásokhoz való aktív és rugalmas alkalmazkodás új üzleti lehetőségeket teremthet, illetve esélyt jelent az új fenyegetések elleni sikeres felkészülésre.
Egy vállalkozás élete, fejlődése sosem lineáris: jobb időszakok és visszaesések váltják egymást. Bárhogy is alakuljon, egyik periódusban sem szabad megfeledkezni a cégfejlesztésről.
A magyar pályázati rendszer egyre barátságosabb lesz a pályázókhoz. A már bevezetett egyszerűsítések is arra vezettek, hogy lényegesen gyorsabban juthatnak a támogatáshoz.
Az itthoni harminc tőkefinanszírozónál több millió euró vár hasznosításra. Ahhoz, hogy tőlük tőkéhez jusson valaki, nincs szükség hitelképességre, többéves üzleti múltra, nyereségességre.
Egyre nagyobb szükség van képzett minőségirányítási szakemberekre. A minőségirányító rendszerek építéséhez és működtetéséhez szakmákon átívelő ismeretanyag és gondolkodásmód kell.
Sok cég csak szükséges rossznak tartja a tanúsítást, minél olcsóbban meg akarja úszni. Az erős az árverseny lerontja a minősítők munkájának színvonalát.
Születőben van már az anticiklon, ami ha a várakozásoknak megfelelően fejlődik, sarkvidéki fagyos levegőt zúdíthat egész Eurázsiára. Egyelőre úgy tűnik, hazánk kimarad az első hullámból.