Üzleti tippek

Elnézést kér a Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapnak nem állt szándékában az iszlám hívőinek megsértése - közölték a lap tulajdonosai és szerkesztőségének vezetői.

„A Magyar Hírlap vezetői megvitatták a lap tulajdonosaival az iszlám vallást sértő karikatúrák közlése nyomán kialakult helyzetet, és ennek alapján ismételten, közösen is kinyilvánítják: a lapnak nem állt szándékában az iszlám hívőinek megsértése, vallási érzületükben való megbántása” – olvasható közleményükben. Hozzátették: akiket mégis sértett a más szándékok és szempontok szerinti közlés, azoktól ismételten elnézést kérnek.

A közlemény második része kitér arra: az utóbbi hetekben elterjedt találgatások és szóbeszéd határozott cáfolataként a Magyar Hírlap tulajdonosai a hétfői megbeszélésen megerősítették pozíciójukban az újság vezetőit. Egyszersmind néhány, lapon belüli szerkezeti-személyi változtatásról döntöttek, amelyeket további tárgyalások után a napokban az újság impresszuma is tükröz majd – írták, a változásról azonban ennél többet nem árultak el.

A Magyar Hírlap és a Népszabadság főszerkesztője múlt pénteken az MTI-nek úgy nyilatkozott: a szolidaritás kifejezéseként tették közzé előző napi számukban a karikatúrákat. Az európai lapok szolidaritási akciójához csatlakozott ezzel a lépéssel a Magyar Hírlap – mondta Szombathy Pál főszerkesztő, aki úgy fogalmazott, „műbalhénak” tartja a rajzok miatti felzúdulást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik