Üzleti tippek
A tételes kisadózásnál az a mézesmadzag, hogy az eddigieknél jóval több maradhat a vállalkozók zsebében, de a buktatókat sem árt mérlegelni.
A versenyen próbavásárlásokkal és fogyasztói kutatással tesztelték a cégeket. Az Invitel idén ismét a dobogón végzett.
Bár a magyar fizetőeszköz másfél havi csúcsra kapaszkodott, továbbra sincs konkrét oka a látványos erősödésnek. Az XTB elemzője szerint törékeny lehet az eufória.
Fele annyi társasági adót fizettek, mint amennyi kötelezettségük lehetett volna az adózás előtti eredményük alapján. Azonban így is ez az 530 cég adta a társaságiadó-bevétel több mint felét.
Tartja magát a hazai deviza, de látványos erősödést csak az IMF-megállapodás hozhatna.
A kis- és középvállalkozások vezetői szerint még várat magára a gazdaság fellendülése. Az előző negyedévhez képest romlottak a várakozásaik.
Az XTB budapesti irodájában sorra adják egymásnak a kilincset az XTB Tőzsdeverseny nyertesei. A megmérettetés szeptember végén indult, de október 26-áig még bárki beszállhat, és akár egy este alatt elviheti a kiszemelt nyereményt.
Év elejétől olyan kisebb vállalkozásoknak is innovációs járulékot kell fizetniük, amelyek eddig mentesültek ezalól. Félő, hogy sokan nem is tudnak erről a kötelezettségről.
Ma reggel is kitartott a forint ereje, amelyet még péntek reggel gyűjtött össze a bejelentett Matolcsy-csomag után. Az XTB elemzője szerint a legjobb hír, hogy a jegybank megadóztatása kikerült a képből.
2012. 10. 08. 12:32
A Mol szeptember végén jelentette be a 700 fős elbocsátást, a Magyar Telekom pedig az októbert indította azzal, hogy ők is megválnak 500 munkatársuktól.
A cégek sokszor panaszkodnak arra, hogy nincs pénzük IT-fejlesztésekre. A szakértők szerint viszont gyakori, hogy nem ismerik fel a pályázati lehetőségeket, vagy nem megfelelően készítik elő az informatikai szerződéseket.
2012. 09. 30. 12:48
Okostelefonok lehetnek az asztali IP-készülékek is, amelyek az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában már befutottak, de a régióban is egyre több cég voksol rájuk.
2012. 09. 28. 10:41
Idén már harmadjára rendezik meg az XTB Tőzsdeversenyt, amelyben a profik, félprofik és az „amatőrök" is saját súlycsoportjukban mérhetik össze a tudásukat. A startpisztoly szeptember 30-án dördült el, de októberben is folyamatosan be lehet szállni a megmérettetésbe.
2012. 09. 27. 18:00
Az informatikai felhőkről rengeteg tévhit kering annak ellenére, hogy a NASA és a Marson flangáló Curiosity is ezt használja.
Újabb kamatvágás mellett döntött a jegybank. A 25 bázispontos lépéssel 6,5 százalékra csökkent az irányadó ráta.
Az augusztusi adatokban nem volt tetten érhető az ágazat válsága, de ettől még a kilátások rendkívül borúsak.
2012. 09. 25. 11:18
Amíg nem bizonyítják a kisadózók, hogy nem adócsalók, addig annak tekintené őket egy törvénymódosító javaslat szerint az adóhatóság.
2012. 09. 24. 15:59
Magyarországon és egész Kelet-Európában egyedülálló kiállítás a SERVICE EXPO, az üzleti szolgáltatások kiállítása, mely az idei évben október 16-18. között második alkalommal kerül megrendezésre a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
2012. 09. 24. 11:30
Régen volt ennyire megosztott az elemzői kör. Az XTB szakértője szerint nagy valószínűséggel megint a külsős tagok akarata érvényesül.
Nem önmagában a válság, hanem inkább annak áttételes hatása fékezi a cégeket. Sokan a karcsúsítással és az átszervezéssel küzdenek, az adózás vagy a költségnövekedés kisebb falat számukra.
Minimálisan javult ugyan az EU-pályázatok megítélése, de a támogatáshoz való hozzájutást egyre nehezebbnek érzik a cégek.
- 11:17 Nem tudták újraéleszteni az üllői tűzből kimentett férfit
- 11:08 Meghalt Brigitte Bardot
- 10:59 Kepes András: Amikor egy hatalom vesztésre áll, kerüli a vitákat, helyette hazudozik és rágalmazza az ellenfeleit
- 10:53 Őrsi Gergelyt szíven ütötte a kormány karácsonyi ajándéka
- 10:47 A Fidesz csepeli jelöltje életében először járt a Csepel Plázában, és rácsodálkozott, hogy mozi is van
- 10:23 Telex: Fordulat az Alföldi Tej eladásában
- 10:23 Az okostelefonja geolokációs adatai alapján találta meg karácsonykor elrabolt lányát egy texasi apa
- 10:04 Kik is a magyarországi cigányok?
- 09:42 Megvan, mikor indulhatnak újra a vonatok a magyarkúti baleset után
- 09:33 Ritkán látható csatát hozott a világ egyik legkeményebb vitorlásversenye
- 09:16 Kötelező pszichiátriai kezelésre utalták a párizsi metróban késelő férfit
- 09:10 Hadházy közzétette a zalaegerszegi kórházi szakdolgozók Pintér Sándornak írt levelét
- 09:00 Bunyin mondja: Az emberiség története mindenekelőtt az emberi vérontások története
- 08:52 Egymillió dollárt hajtana be a Kennedy Center az előadón, aki Donald Trump miatt mondta le a szentesti koncertjét
- 08:42 Luke Littler kipofozta a vébéről a darts egyik legidegesítőbb játékosát
- 06:56 „Hol máshol lehetne nekünk egy városközponti, medencés villánk 25 millió forintért?” – egy magyar család kalandjai Latin-Amerikában
- 08:26 Miért nem közöltük az ötöslottó nyerőszámait?
- 07:25 Molnár Áron Tóth Gabit parodizálva nevezte „kis öreg gengszternek” Pintér Sándort egy új videójában
- 09:10 Hadházy közzétette a zalaegerszegi kórházi szakdolgozók Pintér Sándornak írt levelét
- 20:10 Szily Nóra Varga Juditnak: Szívesen beszélgetek Önnel is, bár nem vagyok Hajdú Péter
- 07:34 Dermesztő AI-videóval jelentette be a TV2, milyen műsoraik futnak majd jövőre
- 08:42 Luke Littler kipofozta a vébéről a darts egyik legidegesítőbb játékosát
- 07:58 Ember Márk és Puskás-Dallos Peti vezetik az RTL szilveszteri híradóját
- 10:04 Kik is a magyarországi cigányok?
- 06:54 „Miért érezzük ugyanazt a haragot újra és újra?” – elégedetlenek a családok a dél-koreai repülőgép-szerencsétlenség kivizsgálásával
Címlapról ajánljuk
Meghalt Brigitte Bardot
A francia filmsztár kilencvenegy éves volt.
