Üzleti tippek

A telefonzseniket ne csak a zsebében keresse

Sipos Anikó
Sipos Anikó

gazdasági újságíró. 2012. 09. 28. 10:41

Okostelefonok lehetnek az asztali IP-készülékek is, amelyek az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában már befutottak, de a régióban is egyre több cég voksol rájuk.

Korábban a témában:

Bár az okostelefonok kétségtelenül újraszabták az üzleti telekommunikációt, de az asztali készülékeket sem szabad leírni. A „felokosítás” természetesen ezen a területen sem mellőzhető. Az Invitel szakértője szerint az asztali telefonok esetében az internetalapú VoIP- vagy IP-telefonok hozták meg az áttörést, amelyek már miniszámítógépként működnek, és nemcsak tudásban, hanem költségsoron is túlszárnyalják a hagyományos, vonalas elődöket.

A bérelhető IP Centernél ugyanis nem kell a vállalkozásoknak alközpontokat kiépíteniük, így a telekommunikációs költségeiket – a beruházás, üzemeltetés megspórolásával és a kedvező havidíjjal – akár 30 százalékkal is visszavághatják. A céges mobilflotta például díjmentesen hívható a vezetékes készülékekről is, hogyha mobiladapter segítségével SIM-kártyákat adnak át az Invitel által üzemetetett adaptereknek.

Magyarországon jelenleg körülbelül 80 vállalat összesen 1000 mellékállomása használja az IP Centert. Az Invitel tervei szerint ezt a számot év végére 130 cégre és 2000-2500 mellékállomásra bővítik.

Így is lehet zöldülni
Az internet alapú telefonkészülékek e-faxok küldésére és fogadására is képesek, így kevesebb papír, tintapatron fogy, illetve megspórolható a faxgép üzemeltetési költsége is. A működtetéshez nem kell külön telefonvonal, és a digitális archiválás is biztosított, hiszen a fájlok már a megérkezésnél bekerülnek a mentett anyagok közé.

 

Minden online

Az IP-készülékeknél kényelmesen online felületen is beállítható, hogy a kimenő hívások esetében látható-e a telefonszám, vagy hogy az ismeretlen bejövő hívást fogadja-e a készülék.

ip telefon (ip telefon, telefon, billentyűzet, klaviatúra, iroda, )
Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

A hívásátirányítás természetesen alapfunkció, de azt is be lehet ikszelni, hogy csak akkor csörögjön máshol a telefon, ha foglalt a vonalunk, vagy ha nem érünk rá. Az is megadható, hogy a hívás párhuzamosan több mellékre vagy a felhasználó laptopjára fusson be, ahonnan a fogadás mellett indíthat is hívásokat. Beállítható az is, hogy akár egymás után csörögjenek a munkatársak telefonjai, ami jól lehet azonos munkakörben dolgozók esetén, például a bérszámfejtőknél vagy az okmányirodák építésüggyel foglalkozó ügyintézőinél.

Szelektív hallás

A „Ne zavarjanak” funkció mellett szelektív hívásbeállítás is lehetséges. Ekkor telefonszámonként beírhatjuk, hogy elutasítjuk vagy átirányítjuk a megkeresést. Ez utóbbinál szintén számonként bejelölhető, hogy kinél landoljon a hívás. Ezek az adatok bármikor módosíthatóak, törölhetőek: nemcsak az irodai gépről, hanem az online szerkesztőfelületnek köszönhetően otthonról vagy akár külföldről is, így nem gond, ha esetleg elfelejtettük a beállítást, vagy váratlan esemény miatt nem tudunk az irodában lenni.

Mindig friss

A céges telefonkönyvet és a saját listánkat is szintén folyamatosan frissíthetjük a számítógépünkről, de a számok lementése, módosítása a készülék saját menüjében is lehetséges. A gyorshívás menüpontba 99 telefonszám másolható be. Az IP-telefonokról hívásstatisztika is bármikor lehívható, emellett virtuális recepciósként a rendszer akár a bejövő hívásokat is kezeli.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.