Üzleti tippek
A Duna House ismét közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2013. augusztusban, országosan 7 060 ingatlan adás-vétel bonyolódott.
A banki veszteségek kellemetlen mellékhatásai a vállalati hitelezésben csapódhatnak le.
Meglepő húzás a közösségi oldaltól. Felhagytak a lájkgyűjtés büntetésével.
Akár 3,5 százalék alá is süllyedhet az irányadó ráta.
Budapesten a cégvezetők és a cégtulajdonosok körében is a legkedveltebb lakóhely a II. kerület.
Persze ehhez szigorúan be kell tartani a hálózatosodás szabályait.
Országosra bővült a Jövő Hídja programsorozat, amelybe idén Debrecen és Szeged is bekapcsolódott.
A számos bírálat mellett leszögezhető: nem a logón és a márkanéven múlik a cég sikere.
Langyos volt a piaci kereskedés az augusztus 20-a miatti csonka héten.
2013. 08. 23. 16:00
A Saldo szakértőjével összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat és határidőket.
Több mint 2 milliárd forintos támogatás válik elérhetővé.
Nem változott az online pénztárgépekre történő átállás határideje.
A felszolgálási díj a fogyasztás legfeljebb 15 százaléka lehet.
Egymilliárd forintot csoportosítanak át a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból.
A vékonyklienssel az állam és a cégek is spórolhatnak.
2013. 08. 13. 13:18
Az Angliában dolgozóknak viszont megéri kivárniuk a pénzváltással.
Például visszavághatja az irodabérlési és az utazási költségeket.
2013. 08. 08. 14:04
Az MTVA idén először az Invitel hálózatán keresztül közvetítette a magyar futamot.
Okos szoftver segít a kereskedőknek a hatalmas többletterhet jelentő adatszolgáltatásban.
2013. 08. 06. 13:00
A pluszpénz reménye könnyen kényelmessé teheti a vállalkozásokat.
Két év alatt ötödével csökkent a céges biztosítási díj.
A „virtuális recepciós" a váratlan helyzeteket és a tömegesen bejövő hívásokat is könnyen kezeli.
2013. 08. 02. 11:14
A Duna House ismét közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2013. júliusban, országosan 7 560 ingatlan adás-vétel bonyolódott.
- 14:44 Kiszúrt Trumppal a South Park korábbi írója, mert időben foglalt le egy domainnevet
- 14:42 Választási győzelme esetén átalakítja az önkormányzati rendszert a Fidesz
- 14:29 Irdatlan összeget kaszált idén a World Athletics
- 13:58 Találja ki, hol járunk – és segítsen megfejteni az ismeretlen Fortepan-képek rejtélyét!
- 13:23 Déli Körvasút: kiírták a közbeszerzést a harmadik ütemre
- 12:57 Kik voltak a rejtélyes csillagemberek és a hobbitok?
- 12:46 Orbán Balázs: Magyar Péter hosszú idő óta a legveszélyesebb baloldali politikus
- 12:01 Figyelmeztetést adott ki az MBH Bank: négynapos leállással kezdik az újévet
- 11:57 Lavinát indított el 60 ezer forint
- 11:55 Halálra gázolt egy nőt a vonat Vácon
- 11:31 Karikó Katalin Friderikuszt és Krasznahorkait is olvas
- 11:29 Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”
- 11:02 „Bolondnak kiáltjuk ki a legnagyobb költőnket, és ezzel magunkat zárjuk el a verseitől” – segített vagy ártott József Attilának a pszichoanalízis?
- 10:53 Helikopter köröz Székesfehérvár felett, de a polgármester megnyugtatott mindenkit
- 10:49 Újévkor leáll az útdíjfizetés, e-matricát sem mindenhol lehet majd venni
- 09:11 Lajos herceg nem ülhetett a családjához az idei karácsonyi vacsorán, külön szobában étkezett
- 11:29 Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”
- 10:53 Helikopter köröz Székesfehérvár felett, de a polgármester megnyugtatott mindenkit
- 08:33 „Hergelés, gyűlöletkeltés” – reagáltak Mészáros Lőrincék miután Hadházy közzétette karácsonyi jutalmazottjaik listáját
- 06:58 „Az a cél, hogy láttassuk a szegénységet és a pazarlást” – punkok osztanak vegetáriánus ételt hajléktalanoknak
- 09:09 Autós üldözés volt Budapesten: videón, amint a külföldi rendszámú Mercedest kergetik a rendőrök
- 07:46 Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében
- 06:56 Frontális karambol történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton
- 07:25 Kvíz: Ezek a világ legnagyobb karácsonyi slágerei – de hányat ismersz fel magyar fordításban?
- 07:40 Chevy Chase-t mesterséges kómába helyezték 8 napra, miután szívinfarktust kapott néhány éve
Címlapról ajánljuk
Találja ki, hol járunk – és segítsen megfejteni az ismeretlen Fortepan-képek rejtélyét!
Mint minden év végén, ezúttal is olvasóinkhoz fordulunk, és azt kérjük: segítsenek felfejteni az alábbi képeken látható részletek alapján, hogy hol készültek a fotók, illetve kit és mit ábrázolhatnak.
