Üzleti tippek

Ezekre is figyel a NAV – Fontos infók a pénztárgépcseréről

A Saldo szakértőjével összegyűjtöttük azokat a tudnivalókat, amelyekről a pénztárgépcsere kapcsán kevesebb szó esik, pedig szintén fontos elemei az átállásnak. De arról is kérdeztük dr. Székely Pétert, hogy az elektronikus naplóval nem rendelkező pénztárgépek esetében mit jelent a 2013. augusztus 31-ei határidő.

A pénztárgépek és taxaméterek műszaki követelményeiről, forgalmazásáról, használatáról és szervizeléséről, valamint a pénztárgéppel rögzített adatok adóhatóság felé történő szolgáltatásáról a részleteket a 3/2013. (II. 15.) NGM-rendelet összegzi.

„A számtalan változás mellett fontos leszögeznünk, hogy nem változott a pénztárgép használatára kötelezettek köre. (A 24/1995. (XI. 22.) PM-rendelet 1. számú mellékletében meghatározott felsorolás teljesen megegyezik az NGM-rendelet 1. számú mellékletében foglaltakkal.) Bővülés tehát nincs, fontos módosítás viszont, hogy ezután nem kérhető felmentés a pénztárgéphasználat alól. A korábbi felmentések – például az adózó szociális vagy egészségügyi helyzete miatt – 2014. december 31-éig maradnak érvényben – összegezte dr. Székely Péter, a Saldo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. adótanácsadója.

A kötelezettek köre

1. számú melléklet a 3/2013. (II. 15.) NGM-rendelethez:

1. Az Áfa tv. 166. paragrafus (2) bekezdésében foglalt feltétel teljesülésének hiányában nyugtaadási kötelezettségüknek kizárólag pénztárgéppel tehetnek eleget az alábbi adóalanyok, illetve üzletek:

a) a gyógyszertárak,

b) a 2009. október 15. napján hatályos TEÁOR ‘08 47.1–47.7 és 47.91 szerinti kiskereskedelmi, az 56.1 és 56.3 szerinti vendéglátási (kivéve a mozgó szolgáltatásnyújtást), az 55.1–55.3 szerinti szálláshely-szolgáltatási, a 77.1–77.2 és 77.33 szerinti kölcsönzési és a 95.1–95.2 szerinti javítási tevékenységet folytató valamennyi adóalany, üzlet, mozgóbolt, kivéve:

ba) a betétdíjas göngyöleget visszaváltó üzlet, bb) a csomagküldő kereskedelem, kivéve annak nyílt árusítást végző üzlete, bemutatóterme, bc) az ipari – kivéve élelmiszeripari – tevékenységet folytató egyéni vállalkozó, ha termelő és értékesítő tevékenységét ugyanabban a helyiségben folytatja, bd) a termelői borkimérés, be) az utazási iroda, utazási ügynökség, turisztikai szolgáltató iroda utazási szolgáltatásai tekintetében,

c) a 2009. október 15. napján hatályos TEÁOR ‘08 46.2–46.7 szerinti nagykereskedelmi tevékenységet folytató adóalanyok, üzletek a kiskereskedelmi értékesítésük tekintetében.

2. Az Áfa tv. 166. paragrafusának (2) bekezdésében foglalt feltétel teljesülése hiányában nyugtaadási kötelezettségüknek kizárólag taxaméterrel tehetnek eleget a taxiszolgáltatást nyújtó adóalanyok.

Év végéig használhatók az elektronikus naplós pénztárgépek

A rendelet átmeneti rendelkezései (72. § (1) bekezdés) lehetővé teszik, hogy a 2013. március 20-a előtt engedélyezett, az előírásoknak nem megfelelő, de elektronikus naplóval rendelkező pénztárgépek év végéig üzemeltethetőek. Ugyanakkor a 73. § (1) bekezdés ezeknél a gépeknél adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő.

A tárgyhónapot követő 10-e a határidő

Ezt az adatszolgáltatást 2013. július 1. és a pénztárgép használatból történő kivonása (legkésőbb 2013. december 31.) között kell teljesíteni. „Az elektronikus naplókat az adóhatóság részére elektronikus úton kell elküldeni havonta, a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig. Tehát az első határidő augusztus 10-e volt. Ha például a vállalkozó október 5-én cseréli le a régi gépét, akkor ennek az elektronikus naplóját utoljára 2013. november 10-én kell elküldenie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. Ha decemberre marad a csere, akkor a decemberi elektronikus napló beküldésének határideje 2014. január 10.” – magyarázta Székely Péter.

A lejelentés technikailag úgy történik, hogy az üzemeltető a PTGNAPLO jelű adatlappal – kizárólag elektronikus úton – juttatja el a NAV részére az elektronikus naplóállományt és annak adatait. Erről további részleteket a NAV honlapján közzétett közleményben olvashat.

Nem változott az augusztus 31-ei határidő!

Az elektronikus naplóval nem rendelkező pénztárgépeket az NGM-rendelet 71. § (1) bekezdése alapján 2013. augusztus 31-éig kell lecserélni az új típusú pénztárgépekre. Az adóhatóság ezt követően – a pénztárgéphiányra tekintettel – abban az esetben nem bírságol, ha az adóalany augusztus 31-ig az online pénztárgép üzembe helyezése érdekében regisztrál.

A Saldo adótanácsadója elmondta: a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az érintett adózóknak meg kell igényelniük a PTGREG jelű nyomtatványon a cseréhez szükséges kódot. Ezt a tapasztalataik szerint a NAV általában egy nap alatt megküldi. Ezután a kapott azonosító bemutatásával valamelyik pénztárgépszervizben igényelhető az új gép. Az online pénztárgép megérkezéséig az adózó az ellenőröknek a regisztrációs kóddal tudja igazolni, hogy az igénylést az előírás szerint augusztus 31-ig elindította.

Frissítés: Mi lesz szeptembertől?

Tekintettel arra, hogy jelenleg kevés elektronikus pénztárgép van forgalomban, a NAV szeptembertől annak az ellenőrzését kezdi meg, hogy az érintett adózók az online pénztárgép hiányában rendelkeznek-e az online gép vásárlásához, üzembe helyezéséhez szükséges kóddal. A regisztráció határidejének elmulasztása esetén az adóhatóság mulasztási bírságot szabhat ki.

Ha az adóalany megigényelte az azonosítót, de az online típusú pénztárgép megvásárlása és üzembe helyezése augusztus 31-ig nem valósult meg, úgy természetesen augusztus 31-e után is (mindaddig, amíg az online gép használatát nem kezdi meg) köteles a nyugtaadási kötelezettségét pénztárgéppel teljesíteni. Ennek során az elektronikus naplóval nem rendelkező régi pénztárgépét használhatja, azaz nem állhat vissza a kézi nyugta alkalmazására.

Vigyázzon az adótartozással!

Azoknál, akik a cseréhez támogatást is szeretnének igényelni a PTGREG adatlapon, a leggyakoribb kizáró feltétel az, hogy munkáltatóként, kifizetőként a levont adók és járulékok esetében 10 ezer forintot meghaladó adótartozásuk van.

A NAV ekkor is kiadja a cseréhez szükséges kódot, viszont ez az azonosító nem tartalmazza a támogatásra való jogosultságot. Ezért azok, akik támogatást szeretnének igényelni, nagyon figyeljenek arra, hogy az adatlap beadásakor ne legyen ezen adónemek tekintetében a fenti összeget meghaladó adótartozásuk – hívta fel a figyelmet a további fontos részletekre dr. Székely Péter.

Támogatást igényelne a pénztárgépcseréhez? Cikkünk folytatását itt találja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik