Üzleti tippek

A kkv-knak spájzol a kormány

Egymilliárd forintot csoportosítanak át a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból. A cél a kkv-szektor hitelezésének az elősegítése és a kezességvállalási díjak támogatásának a növelése – derül ki a kormány augusztus 12-re datált határozatából, amely hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben.

Az összegből 220 millió forintot a Vidékfejlesztési Minisztérium nemzeti támogatások alcíméhez, a folyó kiadások és jövedelemtámogatások, 780 millió forintot pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hazai fejlesztésű programok alcíméhez, az intézményi kezességi díjtámogatások javára csoportosítanak át. Az összeggel az érintett minisztereknek december 15-ig el kell számolniuk, a fel nem használt részt vissza kell téríteniük.

A mikro-, kis- és középvállalkozások hitelezésének támogatása keretében az állam támogatást ad a kezességvállalási díjakhoz – az erről szóló kormányhatározat június 7-én jelent meg a Magyar Közlönyben.

A határozat a hiteleket két csoportra osztja. Az elsőbe tartoznak a hitelintézetek által június 15-től kibocsátott forgóeszköz-, beruházási, illetve az uniós támogatás önerő- és előfinanszírozására nyújtott új hitelek. A Széchenyi Kártya Program egyes konstrukciói nem tartoznak ebbe a körbe.

A kölcsönök összegére (a teljes futamidőre) a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. és az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHA) vállal kezességet. A kezességi díjakhoz évente, a teljes hitelösszeg legfeljebb 0,75 százalékát kitevő garanciadíj-támogatást ad a kabinet.

A garanciadíj-támogatást is figyelembe véve (a tőkére vetített 80 százalékos készfizető kezesség esetén) a kkv-k által fizetett éves kezességvállalási díj nem haladhatja meg a teljes hitelösszeg fél százalékát.

A második körbe a június 15-től felvett (az első körbe nem tartozó, egyéb) új hitelek tartoznak, de ebbe sem számítanak bele a Széchenyi Kártya Program egyes konstrukciói. Ebbe, az egyéb ügyletkörbe tartozó új hitelek kölcsönösszegére, illetve azok teljes futamidejére – a Garantiqa és az AVHA által vállalt készfizető kezességhez – is támogatás jár. Ez a hitelösszeg legfeljebb 0,75 százaléka lehet.

A második típusú támogatás vonatkozik a június 15-től kibocsátott új bankgarancia-szerződésből, termelési célú eszközbeszerzéshez kapcsolódó pénzügyi lízingszerződésből, továbbá a legfeljebb egyéves futamidejű faktoring szerződésből eredő kötelezettségekre is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik