Üzleti tippek

Sólyom: kiejthetetlen, de így is sikerre van ítélve?

Sok szó esik a Sólyom légitársaság névválasztásáról és arculatáról. „A számos bírálat mellett leszögezhető: nem a logón és a márkanéven múlik a cég sikere, melynek már a születése is akkora figyelmet kapott, hogy a célközönség már az első járat indulása előtt megismeri a társaságot. A kisvállalatok márkaépítése gyökeresen más" – állítja Wolf Gábor marketingszakértő.

Az új márka sikerét a kritizált, külföldiek számára kiejthetetlennek tartott „Sólyom” név sem befolyásolja túlzottan – példa csak Arnold Schwarzenegger neve, melyet megtanult a világ. A nagyvállalatoknál egy új márka bevezetését óriási előkészítő munka és ezzel arányos befektetés előzi meg: piackutatások, termékfejlesztés, tesztek, bevezető kampány, végül imázsreklámok sulykolják a legfontosabb üzeneteket. Mire a termék a piacra kerül már lefektették az alapokat, amelyről a piac dönti el, hogy sikeres lesz-e vagy sem.

A kicsik másképp csinálják

„A kisvállalkozások nem úgy építenek márkát, hogy a logóját és a cégnevét teszik fel a hirdetéseik tetejére. Egy apróbb cég akkor fog márkát építeni, ha az ajánlatai említésre méltók lesznek. Vagyis, ha annyira jó az ajánlat, a csomag és természetesen a kínált termék vagy szolgáltatás, hogy a piac önként beszél róla” – mondta Wolf Gábor kisvállalati marketingszakértő, a Marketing Commando vezető tanácsadója. Hozzátette: Pontosan fordítva kell csinálni, mint a nagy cégek: amit visszaigazolnak a vevők, ami jól megy, arra lehet építeni.

Elnevezhetjük, „márkáztatjuk” minden termékünket, de a márka alapját képezheti egy kiemelkedően jó ajánlat, a kimagasló szolgáltatási színvonal vagy akár a vállalkozás által nyújtott és különlegesen megfogalmazott garancia is. Nem kell, hogy mindegyik tökéletes legyen, elég, ha az egyik az, a többinél pedig törekedni kell a folyamatos fejlődésre.

Az arculat olyan, mint a kígyó bőre

A márkaépítésnél nagyon fontos a cég arculata, azaz külső megjelenése is – de csak miután a termékünket márkáztuk. Ebbe beletartozik minden, amivel a vevő találkozhat: névjegyek, levélpapírok, levelek, borítékok, céges autó, hirdetések, a munkatársak ruhája, a honlap és az e-mailek formátuma is.

A legfontosabb szabály, hogy az imázs összhangban legyen a vevők igényeivel és ízlésével, azaz nekik tetsszen, ne pedig a családtagjainknak. Itt sem kell tökéletesre törekedni, mert a cég arculata olyan, mint a kígyó bőre: ahogyan változik a társaság, vele együtt változik az arculat is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik