Üzleti tippek

Tavaly 35 ezer cég tűnt el a süllyesztőben

Idén várhatóan a megszűnő és az induló cégek száma megközelíti egymást, és mind a két érték évi 30-32 ezer körül zárhat majd – összegezte az Opten.

A céginformációs szolgáltató közölte, hogy tavaly 29.019 vállalkozás jött létre a cégbírósági adatok alapján. A cégalapítások száma kiegyensúlyozott növekedést mutat 2015 óta, évről évre 5 százalék körüli a növekedés.

A 29 ezer cégalapítás mellett tavaly mintegy 35 ezer cégtörlést tettek közzé, tehát a vállalkozások száma csökkenőben van, de többségében az alvó vállalkozások szűnnek meg. A kétféle trend ellentétes pályát mutat: az évek óta növekvő alapítási számhoz folyamatosan csökkenő cégtörlési szám párosul.

Így előzheti meg, hogy futnia kelljen a pénze után
Továbbra is komoly probléma a késedelmes teljesítés vagy nemfizetés.

Az elemzés alapján az induló eljárásokat tekintve javulás figyelhető meg: a megszüntetésre irányuló eljárásoknak csupán 14 százaléka (mintegy 5.200) volt tavaly felszámolás, néhány évvel ezelőtt még 30-40 százalék körül volt ez az érték. Az alacsony felszámolási számhoz vélhetően a pozitív gazdasági környezet is hozzájárult.

A megszüntetésre irányuló eljárásoknál a végelszámolások száma tavaly 10.533-at tett ki, amely az elemzés szerint jelentős növekedés a korábbi évekhez képest.

Továbbra is a fővárosra jut a legnagyobb arány

Az induló cégek 62 százalékát Budapesten és Pest megyében regisztrálták, de a megszűnő társaságok is ezeken a területeken sűrűsödnek a legjobban – idézte a közleményt az MTI.

Az Opten Cégfluktuációs Index (CFI) – amely az adott időszakban megszűnő és induló cégek számát viszonyítja az összes vállalkozáshoz képest – szintén a fővárosban a legmagasabb. Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém és Tolna megye éves szinten 10 százalék alatti fluktuációval zárta 2019-et.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik