Pénzügy

Fordulat a devizaperekben – itt a nagy hátraarc?

Az egri takarék ügyébenaz alkotmányossági aggályok mellett a nemzetközi szerződés megsértésének megállapítását is kérte a bíró.

A Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett végzésében felfüggesztette a takarékszövetkezet állam ellen indított perének tárgyalását. Az Alkotmánybírósághoz fordult, kérte semmisítse meg a törvényt visszamenőleg, mert kifogásolt  paragrafusai alaptörvény ellenesek és nemzetközi szerződésbe ütköznek.A végzés szerint a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló jogszabály több pontja nemcsak az alaptörvény egyes rendelkezéseit sérti, de a Római Egyezménybe is ütközik.

Az előzetes konzultáció elmaradása az Európai Központi Bankkal felveti a közjogi érvénytelenség kérdését is, amely alapján a törvényt az Alkotmánybíróság megsemmisítheti. A végzésben az alaptörvény ellenesség indokai között szerepel, hogy a törvényt a 2004. május 1-je és 2014. július 26. között megkötött fogyasztói kölcsönszerződésekre kell alkalmazni. Ez a visszamenőleges hatály sérti a jogbiztonság elvét. A jogszabály kizárja, hogy a bíróság az az alapján indult perekben vizsgálja a pénzügyi intézménynek a fogyasztókkal kötött konkrét szerződéseit, megkötésük körülményeit.

Sérti a jogbiztonságot, hogy a törvény nem rendelkezik arról, hogy kit illet meg a perindítás joga, ha egy megszűnt pénzügyi intézmény követelését nem pénzügyi intézmény szerezte meg. A végzés indokolása szerint a jogbiztonság sérelmét jelenti, hogy a törvény nem biztosítja sem a feleknek, sem a bíróságnak a megfelelő felkészülési időt. A bíróság szerint összeegyeztethetetlen a jogállamisággal, hogy a pénzügyi intézménynek úgy kell megindítania pert, hogy nem ismeri annak jogkövetkezményeit. A jogalkotó ugyanis csak később hozza majd meg azt a törvényt, amely alapján a pénzügyi intézménynek majd el kell számolnia a fogyasztóval a perrel érintett általános szerződési kikötések érvénytelensége esetén.

A törvényben meghatározott rövid határidők miatt csak korlátozott bizonyításra van lehetősége a bíróságnak, amely akadályozhatja a tényállás alapos megismerését. A törvény továbbá az elévülési szabályok módosítása nélkül a Ptk-ban megfogalmazott elévülési időn túl is lehetőséget ad a jogérvényesítésre, ami sérti a jogállamiságot, a jogbiztonságot és a bírói függetlenséget. Mind a tisztességes eljáráshoz, mind a jogorvoslathoz való jog sérelmét jelenti, hogy a felperesnek az illetékekre vonatkozó szabályok helyett a törvényben maghatározott nagy összegű, tételes illetéket kell fizetnie, mely összeghez képest a törvény leegyszerűsíti a bíróság eljárását a vizsgálható tények köre, a tárgyalások száma, az azokon felvehető bizonyítás tekintetében.

A bíróság szerint az Alaptörvénybe ütközik a törvény azon rendelkezése is, hogy az egyedi ügyekben indított pereket fel kell függeszteni, mert ezzel a jogalkotó egyoldalúan, a fogyasztók érdekében avatkozott be.   

Ez volt az első eset, hogy a bíróság elfogadta egy hitelintézet arra vonatkozó előterjesztését – amelyet eddig majdnem mindegyik pénzintézet indítványozott -, hogy függessze fel az eljárást és forduljon az Ab-hoz. Az Igazságügyi Minisztérium a bírói döntésről azt írta, hogy soron kívüli alkotmánybírósági (Ab) elbírálásban bíznak. A tárca határozott álláspontja szerint az új jogszabály mindenben megfelel az alaptörvény előírásainak, ugyanakkor Magyarország jogállam, az alaptörvény biztosítja az Ab-hoz fordulás lehetőségét.

Rogán Antal, a Fidesz-frakcióvezetője azt mondta, hogy a bankok időt próbálnak húzni a devizahiteles perekben, de “ez a taktika sikertelen lesz”, a pénzintézetek februári elszámoltatása pedig nincs veszélyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik