Hol és mennyien dolgozhatunk az EU-ban?
A csatlakozó országok közül Svédország, Írország és Nagy-Britannia nyitotta meg munkaerőpiacát 2004 májusában az újonnan csatlakozó országok előtt. Ezekben az országokban a magyarok teljesen szabadon vállalhatnak munkát. Németországgal és Ausztriával kétoldalú keretszerződés szabályozza a magyarok munkalehetőségeit. Mindkét szerződésben évente meghatároznak egy kontingenst, egy keretszámot, hogy összesen mennyi magyar dolgozhat a két országban, de nekik is munkavállalási engedélyre van szükségük az állás betöltéséhez. Ausztriában 2005-re 3850 fős kontingenst határoztak meg, Németországban 3800 fős kvótát állapítottak meg. A többi tíz uniós tagállamban, Belgiumban, Dániában, Finnországban, Franciaországban, Görögországban, Hollandiában, Luxemburgban, Olaszországban, Portugáliában és Spanyolországban a munkáltatónak kell munkavállalási engedélyt kérnie, ha magyar állampolgárt akarnak alkalmazni, és bizonyítaniuk kell, hogy miért indokolt felvenniük külföldit az adott munkakörre.
A foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter elmondása szerint nem külföldön akar munkahelyet teremteni a magyaroknak, hanem az Európai Unióban kialakult első és másodosztályú uniós munkavállalók kasztrendszere ellen dolgozik. Dániában, Svédországban, Finnországban már járt, de még novemberben célba veszi Portugáliát és Spanyolországot, decemberben belga és luxemburgi kollégájával tárgyal. Jövő áprilisig viszont az összes ország munkaügyi miniszterével találkozni fog. Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztert a tárgyaláskörútjáról kérdeztük.
Esélylatolgatás: hova mehetünk?
FigyelőNet: Miért kiemelten kényes ez a kérdés a tizenkét, eddig elzárkózó tagország számára?
Csizmár Gábor: Minden országban a belpolitikai viták kereszttüzében áll a foglalkoztatás. Ha egytized százalékot megmozdul a munkanélküliségi ráta valamilyen irányba, akkor az ellenzék csapkodja az asztalt, bírálja a kormányt. Tárgyalásaimnak pont ez az egyik fontos célja, hogy kezdeményezzem, szedjük ki ezt a kérdést a belpolitikai dagonyából, és próbáljuk európai ügyként kezelni. Hiszen nincs sok olyan európai téma, amelyeket pártoktól és kormányoktól függetlenül lehet kezelni. A négy szabadságjogot (áru, tőke, szolgáltatások és munkavállalók szabad áramlása) már évtizedekkel ezelőtt lefektették az unió tagállamai. Meggyőződésem, hogy Európa akkor veszi komolyan magát, ha ezt a négy dolgot európaiként kezeli, és nem hagyja, hogy ezek a kérdések vitatémáként egyáltalán megjelenjenek az egyes országok belpolitika küzdőterén.
FN: Nem tűnik reményteljes vállalkozásnak…
Cs.G.: Ez egy majdnem lehetetlen vállalkozás, ezt pontosan tudom. Ha azonban Európa nem veszi komolyan saját értékeit, és nem tartja őket fontosnak, akkor lemarad az Egyesült Államoktól vagy a Távol-Kelettől. Lelassul és döntésképtelen lesz.
FN: Hol lát esélyt – többek között – a magyar munkavállalók előtt álló korlátozások feloldására?
Cs.G.: A finn kollégámmal folytatott tárgyaláson az derült ki, hogy a szaktárca ilyen típusú javaslatot fog tenni Finnországban, és a kormány is ezt fogja a parlament elé terjeszteni. Ezt a finn miniszter nem hivatalosan, hanem egy munkaebéd keretében jelezte nekem. Ez önmagában persze nem sokat jelent, hiszen ott is parlamenti döntés szükséges a korlátozások feloldásához. Azt azonban az adott kormánynak éreznie kell, hogy milyen a közhangulat, a parlament támogatja-e a korlátozások feloldását. Ha a finn kormány ilyen jellegű javaslatot tesz, akkor úgy gondolom, hogy a közhangulat a korlátozások megszüntetése mellett van. Dánia szintén az esélyesek közé tartozik, bár ők óvatosabbak. Dániának ugyanis nincs jó tapasztalata az első sorban Európán kívüli bevándorlók foglalkoztatásáról és iskoláztatásáról. Ezért teljesen érthetően visszafogottabb, óvatosabb, tartózkodóbb a kormány. Bizonyára új helyzetet jelent azonban, ha Svédország mellett Finnország is szabaddá teszi a munkaerő áramlását. Így a dánoknak az északi kör részeként nehezebb lesz fenntartaniuk a korlátozásokat, vagy mindenesetre több magyarázatra szorul majd a döntésük. Spanyolországról szintén biztosabb információink vannak, mivel létezik egy spanyol-magyar vegyes bizottság, ami a munkavállalással foglalkozik, és aminek megbeszélésére a napokban került sor. Ott több jel mutatott arra, hogy Spanyolország nyitna. Portugáliából pedig már érkeztek finom jelek, hogy legalábbis készek megfontolni és készek tárgyalni a kérdésről. November végén utazom Portugáliába, akkor leszek okosabb, de így előzetesen sem tűnik reménytelennek a helyzet.
FN: Mi a helyzet Ausztriával és Németországgal, a két legkedveltebb célországgal, ahol a felmérések szerint a magyarok legszívesebben vállalnának munkát?
Cs.G.: Nagy a valószínűsége, hogy ők fenntartják a korlátozásokat. Ausztriában a kormány nem fog szembe menni a munkavállalók szervezeteivel, a munkáskamarával, amelyek ugyan nem szakszervezetek, de rendkívül erősek, és védik az osztrák munkahelyeket. A legutóbbi beszélgetésen az osztrák kollégámmal megállapítottuk, hogy az nem elegendő a helyzet megoldására, hogy mi mit szeretnénk. Muszáj, hogy a szociális partnerek, vagyis a munkáltatók és a munkavállalók is tárgyaljanak egymással. Ennek érdekében én átadtam a teljes tárgyalási tervemet a szakszervezeteknek és a munkáltatók szervezeteinek, és arra kértem őket, hogy a tárgyalási programomat látva, vegyék fel ők is a kapcsolatot az aktuális partnerekkel. Ez szintén nem általános gyakorlat, hogy a miniszter a nemzetközi tárgyalási menetrendjét odaadja a partnereinek.
FN: Felvették a kapcsolatot?
Cs.G.: Bízom benne.
Homályos országok
FN: Dánián és Portugálián kívül Finnországról és Spanyolországról már lehetett tudni, hogy hajlanak a munkaerőpiac megnyitására, de a többi nyolc ország szándékairól mindenki hallgat. Erről lehet tudni már valamit?
Cs.G.: A többi országból egyelőre semmilyen hír sem érkezett, ezért is kezdeményeztem a találkozókat, hogy több információval rendelkezzünk. És ezért is tárgyalok mind a tizenkét miniszterrel. De nemcsak arról kérdezem őket, hogyan fognak dönteni, hiszen ennek nincs is sok értelme hónapokkal a határidő előtt, hanem arról, milyen szempontokat mérlegelnek a döntés előtt.
FN És milyen szempontokat vesznek figyelembe?
Cs.G.: Mindenki vár az Európai Bizottság január végére várható – tudomásom szerint számunkra pozitív – jelentésére, és ugyanakkor külön elemzést készíttetnek az ügyben. Külön megvizsgálják az összes kapcsolatot, és hogy mit hozott ez a másfél esztendő, milyen migrációs folyamatok indultak el. Külön vizsgálják a három megnyitó ország tapasztalatait és helyzetét, hogy van-e szociális okokból történő vándorlás. Látva azonban a két év tapasztalatait, hogy a három ország – Nagy-Britannia, Svédország és Írország – megnyitotta a munkaerőpiacát, nyílván levonja a többi kormány is azt a következtetést, hogy nem szükséges korlátozásokat fenntartani. Bár érdekes, hogy a svéd kormány egy olyan javaslatot terjesztett az országgyűlés elé, amely fenntartott volna korlátozó szabályokat a munkaerő szabad áramlására vonatkozóan, de végül a parlament leszavazta azt, és a teljes nyitásra voksolt. Nem bánták meg, kifejezetten pozitív tapasztalataik vannak. Arra is kértem a svéd kollégámat, hogy ossza meg pozitív tapasztalatait, hiszen az ő szájából hitelesebben hangzik.
FN: Nem indokolja tehát semmi a korlátozások fenntartását…
Cs.G.: A korlátozások fennmaradásának szakmai értelemben semmilyen alapja nem volt már 2004-ben sem. Informális találkozókon ezt mindenki elismeri. Nem létezik se az EU, se a tagországok, se kutatók által készített olyan migrációs elemzés, ami a korlátozásokat megindokolhatná. A tartózkodásnak elsősorban belpolitikai okai vannak. Ráadásul azon túl, hogy a foglalkoztatás helyzete belpolitikailag szenzitív ügy, a kérdés összefügg azzal is, hogy melyik ország mennyire befogadó a migrációs politikával. Ezért is nehéz kiemelni a belpolitikai műsorból.
Közös lobbi, nagyobb nyomás
FN: Tárgyaláskörútjába a frissen csatlakozó országok minisztereit is beiktatta, miért látta ennek szükségét?
Cs.G.: Azért keresem az együttcsatlakozókat, hogy ne keresztbe gyalogoljunk a terepen, s ezzel a lehető legjobb eredményt érjük el. Szlovén kollégámmal már találkoztam, vele abban állapodtunk meg, hogy kezdeményezni fogjuk a decemberi minisztertanácsi ülésen: az ebéd napirendje a munkavállalás ügye legyen, informális konzultáció keretében. Ezen kívül még idén lesz a visegrádi négyek találkozója, ahol sort ejtünk a munkaügyi miniszterek egyeztetésére, és meghívtam a lett, litván, észt kollégáimat is Budapestre.
FN: Hogy tudnak keresztbe menni?
Cs.G.: A 2+3+2 éves szabályozás nem véletlenül alakult így. Minden csatlakozónál volt olyan terület, amelyben derogációt kért, amire az akkori tagállamok a viszonosság elvén, szinte egyöntetűen a munkavállalás terén kértek átmeneti mentességet. Több ilyen kombináció van a csatlakozási szerződésben, ezért külön utakon is tudnak járni a csatlakozók. Elvileg az uniós alapelvek szerint nincs diszkriminációra lehetőség, vagyis nem lenne lehetséges, hogy egy tagország csak egy pár csatlakozó előtt nyissa meg munkaerőpiacát, de maga a csatlakozási szerződés ilyen szempontból kétlelkű. Ha kétoldalú megállapodásai voltak egy országnak, akkor azokat továbbra is kétoldalú megállapodásban szabályozhatja. Sőt, ezalatt a hét év alatt újabb kétoldalú szerződéseket létesíthetnek. Akinek pedig kétoldalú szerződései vannak, az jó feltételeket tud kipasszírozni.
FN: Mennyire lesznek hajlandóak közösen lobbizni?
Cs.G.: Nem tudom, de valószínűleg igen. Érzékenyek vagyunk az ügyre, és készek vagyunk együtt fellépni. Amikor például a hollandok a szolgáltatások szabad áramlását sértő intézkedéseket hoztak, akkor a lengyelek kezdeményezésére az összes csatlakozó aláírta a tiltakozást. Vannak olyan esetek, amikor látszik, hogy van szándék a közös fellépésre. Ez ki fog derülni három héten belül. Ettől egy kicsit mindig tartózkodunk, hogy felnyissuk ezt a régiek és újak logikát, de most éppen kénytelenek ezen logika mentén lépni.
FN: Mivel tud még érvelni tárgyalásai során a közös fellépés erején kívül?
Cs.G.: A mi helyzetünk sajátos, mert nálunk alacsonyak a fizetések. A tárgyalásokon természetesen nem csak erről van szó. Munkaidő-irányelv, a szolgáltatások irányelvének kérdése, a munkaerő-kölcsönzésről is szó esik a tárgyalásokon.
FN: Mikor lesz biztos, hogy melyik ország fogja megnyitni munkaerőpiacát?
Cs.G.: Az biztos, hogy lényegében az utolsó hónapban fognak dönteni az országok. Hogy ez konkrétan mit jelent, milyen dátumot?. Azért indultam időben és messziről neki, hogy nyugodtan végig lehessen tárgyalni a kérdéseket, és a kétoldalú kapcsolatokban nyomást lehessen gyakorolni.
FN: Minek köszönhető, hogy ekkora figyelmet fordít az ügyre?
Cs.G.: Nem azt szeretném, hogy a magyarok külföldön vállaljanak munkát. Munkaügyi miniszterként az a célom elsősorban, hogy a magyar embereknek Magyarországon legyen munkalehetőségük. Itt az a kérdés, hogy van-e első osztályú és másodosztályú európai uniós munkavállaló. Én azt gondolom, hogy nincs, és nem is szabad, hogy legyen. Azért dolgozom, hogy ez a kialakult helyzet szűnjön. A magyar munkavállaló sem rosszabb, mint bármelyik másik Nyugat-Európában. Azt gondolom, hogy nekem kell azon dolgoznom, hogy ugyanazon szabályok legyenek érvényesek a munkavállalásban minden uniós állampolgárra nézve. És nem gondolom, hogy a korlátozások feloldásával lényegesen több magyar menne ki. Csak annak, aki ki akar menni, könnyebb lenne a dolga. Mindkét országban kevesebb lenne a feketemunka és a jogszabálykerülés.
