FN

Az építőipari termelés volumene idén februárban 28,6 százalékkal nőtt a múlt év februárjához képest. A termelés februárban 7,1 százalékkal volt magasabb az előző havinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn. Az építőipari termelés 28,4 százalékkal nőtt egy év alatt, és az év első két hónapjában 17,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – [...]
2005. 04. 18. 00:00
A visegrádi együttműködés országai a kohéziós és strukturális alapok felhasználásának könnyítésére és bővítésére megállapodást írtak alá. A visegrádi országok azt képviselik, hogy az elmaradott régiók több támogatást kapjanak a felzárkózáshoz. A kohéziós és strukturális alapok felhasználásának könnyítésére és bővítésére együttműködési megállapodást írtak alá a visegrádi országok területfejlesztési miniszterei pénteken varsói találkozójukon – közölte Szegvári Péter, [...]
2005. 04. 18. 00:00
A rendszerváltás legnagyobb vesztesei a kistelepülésen élő emberek voltak, ezért most a legfontosabb feladat a lemaradásuk megállítása és a vidéki kistérségekben a fejlődés elindítása – mondta Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten, A vidékfejlesztés a kibővített Európában című nemzetközi tanácskozáson.A miniszter rámutatott: a magyarországi kistérségek egyharmadában még mindig a mezőgazdaság jelenti a megélhetés [...]
2005. 04. 18. 00:00
A világban megnőtt azoknak az országoknak és régióknak a száma, ahol a mobilkommunikációra a gazdasági növekedés kulcsfontosságú elemeként tekintenek – közölte Budapesti Műszaki Egyetem Információs Társadalom-és Trendkutató Központja hétfőn az MTI-vel.A kutatócsoport által a Pannon GSM támogatásával elkészített tanulmány rámutat arra is, hogy az elmúlt évben a mobiltelefon egyre inkább az univerzális tranzakciók eszközévé vált, [...]
2005. 04. 18. 00:00
Két jelentős pályázatot hirdet a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal által biztosított fejlesztési forrás terhére.A pályázatok ismertetésére hétfőtől egymást követő napokon négy helyszínen – Balatonlellén, Siófokon, Zánkán és Keszthelyen tart tájékoztató fórumot a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Kht.Péterffy Ilona, a kht. területi referense az MTI-nek elmondta: az első [...]
2005. 04. 18. 00:00
A Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) jogi lépéseket fontolgat a magyar hústermékek és -készítmények védelme érdekében, mert felháborítónak tartja, hogy egy reklámban állateledelt hasonlítanak össze egy tradicionális magyar húsáruval – mondta Menczel Lászlóné, a Hússzövetség titkára az MTI-nek hétfőn.A szakember közölte: a magyar húsfeldolgozók több tízmilliárd forintot ruháztak be Magyarország uniós csatlakozását megelőzően annak érdekében, hogy [...]
2005. 04. 18. 00:00
Az elmúlt 12 hónapban jelentősen megnőtt Európa-szerte a visszahívott, veszélyesnek vagy hibásnak minősített fogyasztási cikkek száma, Magyarország az európai rangsorban e tekintetben a második helyet foglalja el.Mindez abból az összegzésből derül ki, amelyet a témával kapcsolatban a PricewaterhouseCoopers nemzetközi tanácsadó cég magyar érdekeltsége juttatott el hétfőn az MTI-hez. Az Európai Bizottság általános termékbiztonsági irányelvének tavalyi [...]
2005. 04. 18. 00:00
A FigyelőNet és a Nők Lapja Cafe olvasói online kérdőívünk segítségével elmondhatják véleményüket Magyarország "Legjobb munkahelyéről", a magyar munkaadókról és a munkaerő-piaci helyzetről.
2005. 04. 17. 15:32
Tovább folytatódnak a tárgyalások a Fuvarozók Szakmai Képviseletei és a Gazdasági- és Közlekedési Minisztérium, valamint a Pénzügyminisztérium szakemberei között arról, hogyan lehetne mérsékelni a magas üzemanyagárak kedvezőetlen hatását az ágazat versenyképességére. Pénteken a Pénzügyminisztériumban találkoztak az érdekeltek. A megbeszélésen arról volt szó, hogy van-e lehetőség az üzemanyagoknál adócsökkentésre vagy kedvezményre, és ha van, akkor a [...]
2005. 04. 15. 00:00
Látszólag dícsérte, valójában kritizálta Magyarországot a Világbank legfrissebb elemzésében. A szervezet lehetségesnek nevezi az euró 2009-es bevezetését, amit a pénzügyminiszter valószínűtlennek tart. A szervezet jelentése szerint elképzelhető, hogy Magyarország 2010-nél hamarabb bevezetheti az eurót, ugyanis az uniós Növekedési és Stabilitási Paktum egy hónapja bekövetkezett felpuhítása kevésbé szoros feltételeket szab az Európai Monetáris Uniós (EMU) tagsághoz. [...]
2005. 04. 15. 00:00
Komoly segítség a stabilitási és növekedési paktum módosítása a kelet-közép-európai országok számára, hogy akár már 2007-re teljesítsék az euróbevezetéshez szükséges államháztartási kritériumot – derül ki a Világbank legújabb negyedéves jelentéséből. Ez pedig elvileg már a 2009-es bevezetést is lehetővé teszi. A Világbank Magyarország számára 2005-re 3,7 százalékos GDP-növekedést jósol, az éves átlagos inflációt 4,0 százalékra [...]
2005. 04. 15. 00:00
Idén tovább csökkenhet a magánszálláshelyek forgalma, a kempingekben stagnálásra, a magasabb kategóriájú szállodákban viszont némi forgalom-emelkedésre számítanak a Balatonnál.A minőségi turizmus fejlesztése jelenti a balatoni idegenforgalom jövőjét – nyilatkozta Bóka István, Balatonfüred polgármestere, a tóparti településeket tömörítő Balatoni Szövetség elnöke. Bóka szerint a tömegturizmus ideje lejárt, fizetőképes kereslet pedig az élményfürdők és a konferencia-központok, valamint [...]
2005. 04. 15. 00:00
Több mint ezer lebukott vállalkozás, közel tízezer illegálisan foglalkoztatott és 300 milliós bírság: ez a feketegazdaság mérlege az év első negyedében. A leginkább érintett ágazatok szövetségei is keresik a kiutat. A színlelt szerződéssel való foglalkoztatás leginkább a személy- és vagyonvédelem, a kereskedelem, a mezőgazdaság, a vendéglátó- és az építőipar területén jellemző – derül ki az [...]
2005. 04. 15. 00:00
Idén februárban kiigazítatlan adatok szerint 1 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 1,3 százalékkal nőtt éves összehasonlításban az ipari termelés – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A most közzétett adat rosszabb a hó elején megjelent előzetes – 1,3, illetve 1,6 százalékos növekedést jelző – mutatóknál. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési [...]
2005. 04. 15. 00:00
A friss közgazdász-diplomával rendelkező pályakezdőknek átlag 197 ezer forint bruttó bért kínáltak fel az április eleji KarrierExpo állásbörzén a cégek. A pályakezdő műszakisoknál ugyanez elérte a 218 ezer forintot.
2005. 04. 14. 13:30
SűRÍTVE. A monetáris politika mérése érdekében számos ország számít úgynevezett monetáris kondíciós indexet, amely egy számba próbálja sűríteni a monetáris politika jellegét. A magyar rendszer fennállásának rövidsége miatt jelenleg még nagy a bizonytalansága egy ilyen mutatónak, de emellett is mindenképpen érdemes vizsgálni a monetáris kondíciókat meghatározó két komponens – a reálkamat (a nominális kamat és [...]
2005. 04. 14. 08:00
A csalások megelőzése érdekében a világhálótól független eszközökkel teszik biztonságosabbá az internetes bankolást a pénzintézetek.
2005. 04. 14. 08:00
Százból két ember szerepel már a banki adósok feketelistáján. Egy teljes körű adóslista a túlzott lakossági eladósodás veszélyét is mérsékelné.
2005. 04. 14. 08:00
Amióta világ a világ, az emberek boldogok akarnak lenni. Márpedig siker nélkül ma már aligha van igazi boldogság – s ez igaz a köz- és magánéletben, miként a gazdaságban, a vállalkozások közötti ádáz versengésben is -, ez az igény a sikerről szóló könyvek sokaságát szüli. A kritika mindig meglehetős mostohán bánt ezekkel a sajátos műfajú [...]
2005. 04. 14. 08:00
Kicsit régi, de jó bevezetőt nyújt a virtuális világokba Jerry Isdale összefoglaló cikke (www.ibiblio.org/pub/academic/computer-science/virtual-reality/papers/whatisvr.txt). Magyarországon már néhol tantárggyá is vált a virtuális valóság: például a Dunaújvárosi Főiskolán (indy.poliod.hu/program/virtualis/Fomenu.html). A neten fellelhető virtuális világok gombamód szaporodnak. Ízlésünk szerint beléphetünk a divat világába (www.sfu.ca/sfufit) vagy az Iron Maiden metálegyüttes birodalmába (www.cyber3d.info/atmosphere/powerslave.htm). De nem kell elrugaszkodni a valóságtól: [...]
2005. 04. 14. 08:00
Mobiltelefonokra veszélyes férget észlelt az F-Secure Corporation IT-biztonsági cég. A Mabir. A féreg mms-ben és Bluetoth kapcsolaton keresztül terjed, és a Symbian Series 60 operációs rendszert használó készülékeket fenyegeti. A féreg érkezésekor megkérdezi a felhasználót, akarja-e az installálni a caribe.sis file-t, és igenlő válasz esetén kerül a kártevő a mobilra. (Ugyanezt a file-t használták a [...]
2005. 04. 14. 08:00
Villányi Cabernet 2002, Günzer Zoltán Mintha tudatosan törekedne a nyájas olvasó és borszerető kedves szája ízének kiszolgálására a bor, melyet ezen a héten a pultra állítunk. Cabernet-k küvéjéről (cabsav és franc fifty-fifty) van szó ugyanis, márpedig az nehézsúlyú bor szokott lenni, melyet rendszerint keményen támogat a tannin (a szőlőhéjból és a hordóból származó cserzőanyag). Mármost [...]
2005. 04. 14. 08:00
Olvasói sztorik