Pénzügy

Friss diplomák bérversenye

admin
admin

2005. 04. 14. 13:30

A friss közgazdász-diplomával rendelkező pályakezdőknek átlag 197 ezer forint bruttó bért kínáltak fel az április eleji KarrierExpo állásbörzén a cégek. A pályakezdő műszakisoknál ugyanez elérte a 218 ezer forintot.

A Hay Group tanácsadó cég több mint száz pályakezdő körében tavaly végzett felmérése szerint a pályakezdők 1 900 000 és 2 900 000 forint közötti bruttó éves fix fizetésre számíthatnak, vagyis havi átlagban egy friss diplomáért bruttó 160 ezer és 241 ezer forint közötti összeget hajlandóak fizetni a cégek.

Az induló közgazdászok még mindig a jobban dotáltak körébe tartoznak. A Corvinus Egyetemen végzett kezdők diplomája átlagosan bruttó 197 ezer forintot ér egy vállalatnak – állapította meg az április elején, az egyetemi állásbörzén kiállító több mint hetven cég körében végzett felmérés. A Műegyetemi Állásbörze ugyan most zajlik, de a BME Diákközpont egy korábbi felmérése szerint 2003-ban a műszaki diplomát átlagosan havi bruttó 218 ezer forintos fizetéssel honorálták a cégek.







Hosszadalmas álláskeresés – önhibából
A kezdő fizetések nagyságától függetlenül, a fiatal közgazdászoknak mindenképpen hosszú álláskeresésre kell ma már felkészülniük, ahol minden lehetséges ismeretségi szálat érdemes megmozgatniuk. Ma már az sem ritka, hogy egy frissen végzett közgazdász 6-8 hónapig nem talál munkát. A fejvadászok tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy még mindig könnyedén el tudnák helyezni őket 1-2 hónap alatt, ha hajlandóak lennének leadni kezdő fiezetési elvárásaikból.

Közgazdászok – csökkenő előny

Bár a kezdő fizetések már messze nem olyan magasak, mint korábban, a startoló közgazdászok még mindig jó bruttó bért tudnak kialkudni maguknak. A tavaszi KarrierExpo elnevezésű állásbörzén kiállító több mint hetven cég közül a legtöbben bruttó 170 ezer és 250 ezer forint közötti összeget ajánlottak a frissen végzetteknek.  A szórás tehát nagy, a fiatal közgazdászok átlagosan 197 ezer forintos bruttó fizetésigénnyel léphetnek fel az állásinterjúkon. Mindez persze már messze van a kilencvenes évek közepén még megszokottnak mondható kezdő közgazdászi álomfizetésektől: az állásbörzére ellátogató végzősök közül többen is távozhattak akár bruttó 600 ezer forintos fizetést rögzítő munkaszerződéssel a zsebükben, és rögtön vezetői pozícióban kezdhették meg a pályájukat. Mindezek mellé gyakran cégautó és mobiltelefon járt.

A cégek ma már nemcsak a fizetésekben, hanem az egyéb juttatásokban is visszafogottabbak. A Budapesti Corvinus Egyetem Karrier Irodájának felmérése szerint idén a vállalatok a fizetés mellé leggyakrabban étkezési támogatást, különböző biztosításokat, magán-nyugdíjpénztári, valamint egészségpénztári juttatásokat ajánlottak az április eleji állásbörzén a hallgatóknak.

A Hay Group felmérése szerint az értékesítés és marketing területen elhelyezkedő fiatal közgazdászok számíthatnak a legjobb fix bérre, míg a termelés és adminisztráció a leghálátlanabb terület a fizetések szempontjából.

Műszakisok – növekvő előny

A tavalyi őszi és idei állásbörzén részvevő cégek fizetési kínálatáról egyelőre nem készített összefoglalót a BME Diákközpont, éves, a frissen végzettek munkaerő-piaci helyzetét vizsgáló legfrissebb felmérése szerint 2003-ban a legtöbbre a villamosmérnöki diplomát értékelték a vállalatok: az ilyen oklevéllel rendelkezőknek havi átlagban bruttó 260 ezer forintos fizetést ajánlottak fel. A legalacsonyabb kezdő fizetéssel (153 ezer Ft) az építészmérnökök számolhattak. Az adatokat azonban befolyásolhatja az is, hogy az építészek egyre gyakrabban számlát adó vállalkozóként kapnak munkákat, ezért a bruttó fizetésük szerényebb, mint a rendes munkaviszonyban alkalmazott társaiké.

A gazdaság- és természettudományi karokon végzettek szintén a magasabb fizetési kategóriába estek 244 ezer forintos fizetésükkel, utánuk a vegyészmérnökök jönnek 203 ezer forintjukkal, a gépészek pedig alulról közelítik meg a kétszázezres havi átlagfizetést.

A BME Diákközpont felmérése szerint a bruttó bér mellé átlagosan további 35 ezer forintnak megfelelő havi juttatásokkal számolhatnak a műszakin végzettek.

Fizetésemelés – verseny van!

A Hay Group tanácsadó felmérése szerint a diplomás pályakezdőknek nem kell elkeseredniük az egyre csökkenő kezdő fizetés miatt. A vállalatok ugyanis nagyon hamar és látványos mértékben hajlandóak megemelni a friss diplomások fizetését, ha azok tehetségesnek bizonyulnak. A tehetséges pályakezdők bére egy éven belül átlagosan 24,2 százalékkal emelkedik, míg átlagosnak minősülő társaik csupán 5,04 százalékos emelést tudnak kiharcolni maguknak.

Jó helyzetben vannak még a hiányszakmákban dolgozó friss diplomások: az ő fizetésüket akkor is megemelik átlagosan 15 százalékkal egy év alatt, ha nem minősülnek különösebben tehetségesnek.

Érdemes tehát az elképzeltnél alacsonyabb kezdő fizetéssel is elhelyezkedni egy cégnél, hiszen a munka során bizonyító pályakezdők hamar előrejuthatnak a fizetési ranglistán.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.