Több mint ezer lebukott vállalkozás, közel tízezer illegálisan foglalkoztatott és 300 milliós bírság: ez a feketegazdaság mérlege az év első negyedében. A leginkább érintett ágazatok szövetségei is keresik a kiutat.
A színlelt szerződéssel való foglalkoztatás leginkább a személy- és vagyonvédelem, a kereskedelem, a mezőgazdaság, a vendéglátó- és az építőipar területén jellemző – derül ki az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) adataiból. Békés András elnök a elmondta, hogy az utóbbi három ágazatban fordul elő leggyakrabban a külföldiek szabálytalan foglalkoztatása.
A legfeketébb ágazatok szakmai szövetségei tisztában vannak azzal, hogy vállalkozásaik az élőmunkaterheken próbálnak spórolni. A Magyar Szállodaszövetség például az evához hasonló rendszert és az atipikus foglalkoztatás jellemzőit figyelembe vevő rugalmas munkaügyi szabályozás kialakítását szorgalmazza.
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) a legális foglalkoztatás terheinek csökkentését igyekeznek elérni a kormánynál. A MOSZ elnöke úgy véli, a mezőgazdasági foglalkoztatási támogatás megszüntetése miatt az idén tovább nőhet a feketemunka.
Többek között az építési törvény felülvizsgálata, az építési felügyelet megerősítése fehérítheti az ágazatot – állítja az Építési Vállalkozások Országos Szövetségének ügyvezetője, Nagy János. Véleménye szerint a jelenlegi húsz felügyelő helyett legalább kétszázra lenne szüksége az építőiparnak.
Szoboszlai Dominik duplájával nyert a magyar válogatott
Először sikerült meccset nyerni az idei Nemzetek Ligájában.