A magyar iskola világelső a diákok társadalmi különbségeinek növelésében, és ennek egyik oka a szabad iskolaválasztás. A szegényebb családok gyerekeit – főleg, ha romák – gyakorlatilag külön iskolába, külön osztályba kényszeríti a rendszer. Pedig a szegregáció senkinek sem jó.
A bővüléssel és az inflációval nincs probléma, az államháztartási deficit és a transzparencia hiánya viszont növeli a forintpiac kockázatait – mutat rá az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet legfrissebb elemzése.
Elemzők szerint nem változtat az irányadó kamatán a jegybank. A Reuters felmérésében résztvevők véleménye csak ebben egyezik, a továbbiakban nagy a szórás.
Az Intel és a BMW-csoport csütörtökön egy technológiára, közös marketingtevékenységre és a BMW Sauber Forma–1-es istálló szponzorálására vonatkozó átfogó partnerségi megállapodás megkötését jelentette be.
A szövetkezetbe betett ezer forintból 50–80 forintot kaphatnak meg a Pannon-Unió 2003 befektetői, igaz, a csődöt jelentő ingatlanszövetkezetek közül elsőként fizet az egyik legkisebb – írja a Népszabadság.
Farkas Róbert, a Takarékbank elemzője szerint a forgalom függvényében mozdulhat el a magyar részvénypiac a jelenlegi szintről lefelé vagy fölfelé pénteken. Amennyiben gyengülés indul, úgy rövidesen akár 20 ezer pont alá eshet a BUX.
Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2005 októberében 9,8 százalékkal nőtt, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.
Megtorpanni látszik a fővárosi illetékbevételek évek óta tartó nagy ívű emelkedése. A november végi adatok alapján a várható összeg nem sokkal lesz magasabb a tavalyi 42 milliárdos rekordnál – írja a Világgazdaság.
Ezúttal két, az EU hatodik K+F Keretprogramjából finanszírozott közösségi támogatási felhívásra hívjuk fel figyelmüket.Az egyik a Transport 2, a másik a TREN4.
Egyetlen szervezet sem tevékenykedik elszigetelt környezetben. Egy modern vállalat eredményességére döntő hatással lehet a hozzá beáramló környezeti információk megfelelő kezelése.
A 2006. január 1-jétől hatályos személyi jövedelemadóról szóló törvény rendelkezései az egyes természetbeni, illetve adómentesen adható juttatások tekintetében jelentősen módosultak. Ezeket a változásokat kívánjuk itt röviden összefoglalni.
Novemberben az OTP Bank és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) után újabb hazai pénzintézet, az Erste kötött – 30 millió euró összegű – refinanszírozási megállapodást az Európa Tanács szociális programok ösztönzésével foglalkozó multilateriális fejlesztési bankjával, a CEB-vel. Utóbbi egyik fő célja a kis- és középvállalkozók (kkv-k) munkahelymegtartásának és munkahelyteremtésének finanszírozása.
Az Unitef '83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Részvénytársaság (Unitef '83 Rt.) 1983 óta foglalkozik mérnöki létesítmények tervezésével és a hozzá kapcsolódó műszaki fejlesztésekkel.
Családi vállalkozásnak indult 1991-ben a Gravoform Kft., azzal a céllal, hogy a vizuális kommunikáció terén kielégítse a környezeti, építőipari és egészségügyi beruházások egyre növekvő, jogos igényeit.
Sok kisebb vállalkozás vezetője elgondolkodik az ünnepek előtt, érdemes-e egyáltalán megajándékoznia partnereit. Mára elárasztották az üzleti életet a karácsonyi cégajándékok.
A Profikomp Kft.-t 2000-ben alapították magyar magánszemélyek. Az elmúlt évek mindegyikében jelentősen nőtt a sikeresen megvalósított projektjeik száma, a komposztálás területén piaci részesedésük elérte a 80 százalékot.
Ha már kialakítottuk és felfejlesztettük vállalatunk pr-tárát, akkor nincs más hátra: terjesszük ki szervezetten az egyes eszközöket cégünk teljes működésére.
A karácsonyi beszerzési lázban nulla százalék kamattal, az önrész elengedésével vagy halasztott törlesztéssel kínálják a bankok az áruhitelt. E nem olcsó kölcsönforma riválisa a hitelkártya.