Az Unió tagállamai a Bizottság javaslatára úgy döntöttek, hogy 2 és fél millió tonnával csökkentik az idei cukorkvótát. A magyar cukorkvóta majdnem 50 ezer tonnával mérséklődhet.
Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kamatemelési döntése, bár megfelelt a várakozásoknak, mégis heves piaci reakciókat váltott ki. A régiós valuták egységes megroggyanását is ezzel indokolják a piaci elemzők.
Az elkövetkező hetekben mintegy 10 ezer hektár, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) kezelésében lévő földet kívánnak értékesíteni elsősorban azoknak a gazdáknak, akik birtokaikat szeretnék növelni, illetve egy tagban tudni.
A Transelektro Csoport a reorganizációjára szerveződött konzorciummal aláírta a vállalat további működéséhez szükséges 3 milliárd forintos hitel nyújtására vonatkozó szerződést. A hitel lehívásához azonban a Transelektrónak még bizonyos feltételeket teljesítenie kell – közölte az MKB Bank.
„A papír egész normálisan olyannak tűnik, mint amilyet egy állami szervezet dolgozói készítenek egy adott időpontban" – állapította meg a pénzügyi tárca vezetője arról a 97 oldalas, állítólag a Postabank konszolidációjáról szóló dokumentumról, amelyet csütörtökön a stop.hu főszerkesztője adott át a minisztériumnak.
A Synergon Informatika Rt. vezérigazgatói pozíciója mellett létrehozták a Synergon Csoport vezérigazgatói tisztségét is – közölte a cég pénteken a BÉT hivatalos honlapján.
A Synergon Informatika Rt. igazgatósága a 2006. március 2-án tartott ülésén arról határozott, hogy az eddig egy személy által ellátott vezérigazgatói és csoport szintű vezérigazgatói feladatkörök a korábbi terveknek megfelelően ezentúl személyi szinten is kettéválnak: a Synergon Informatika Rt. vezérigazgatói pozíciója mellett önállóan betöltésre kerül a Synergon-csoport vezérigazgatói tisztsége.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13,10 pontos csökkenéssel, 23 474,36 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,06 százalékos gyengülés.
Július elsejétől már csak az új szabályok alapján lehet kiadni az új közgyógyigazolványokat, a rendszerben lévő mintegy 500 ezer személynek egy év alatt kell alkalmazkodni az új feltételekhez.
A kampányígéretekkel is terhelt hatalmas költségvetési deficit ismeretében nem mindegy, hogy mit lép majd az új kormány. Ha semmi forradalmit, akkor zuhanhat a forint, emelkedhetnek a kötvényhozamok és eshetnek a részvényárak. Védekezni azért lehet: már most érdemes összeállítani egy bombabiztos portfóliót az elkövetkező 6-8 hónapra.
Az álláskeresők személyes adatok védelméhez való alkotmányos jogainak egységes alkalmazása érdekében foglalt állást Dr. Péterfalvi Attila, adatvédelmi ombudsman. A hivatalához érkező, egyre több ilyen jellegű indítvány adott okot az ajánlásra.
Egy friss közvélemény-kutatás szerint romlott az oktatás színvonalának társadalmi megítélése. Azok, akiknek a családjában van iskolás gyerek, kedvezőbben értékelik a közoktatást.
Létezik reális alternatíva a magyar távközlési piacon Zsembery György, az Invitel Távközlési Szolgáltató Rt. marketing vezérigazgató-helyettese szerint.
A nyugdíj-előtakarékossági számláról (nyesz) szóló törvény életbe léptével év elejétől létezik az állami társadalombiztosítási rendszert, a magán- és az önkéntes nyugdíjpénztárakat kiegészítő negyedik nyugdíjpillér.
Tégy jót, és beszélj róla? Maradj háttérben, s ne kérkedj? Két gyökeresen eltérő mecénási magatartás. S ezeken kívül is hány kérdésbe botlik a társadalmilag felelős cég...
Az elektronikus védelmeket gyártó Protecta Kft.
tizenhat éves fennállása óta egyedüli magyar vállalkozásként uralja a hazai piacot. Több multinacionális cég szerette volna felvásárolni, de nem eladó.
A bankgarancia-vállalási ügylet a banki hitelminősítéshez hasonlít, csak enyhén növeli az ügyfél terheit, de kényszerű lehívása komoly következményekkel járhat.
Az Európai Unióhoz csatlakozásunk óta elegendő idő telt el ahhoz, hogy világossá váljon, milyen gondokat okozhat a közösségi adószám
gyakorlati alkalmazása.
Kellemetlen, ha nem fizet a biztosító, a szerződésben felsorolt kockázatokra hivatkozva. Ezért találták ki az összkockázati (all risks) típusú vállalati vagyonbiztosítást.