FN
Nemzetközi információs- és állásbörze lesz szombaton Budapesten, ahol magyar és uniós munkaadók is kint lesznek.
2011. 10. 21. 12:31
A szlovák vevő nem fizetett áfát a vásárolt csoki után, a NAV mégis a magyar eladón hajt be bírsággal együtt 1,2 milliárdot – írta a Gazdaság.hu
Hazánkban jóval alacsonyabb az átlagfizetés, mint Szlovákiában és Csehországban – derült ki egy nem reprezentatív kutatásból.
Sok jogsértés történt a helyi búcsúkon: a vásározók kétharmada nem adott nyugtát, és a foglalkoztatással sem volt minden rendben.
Két hónap esés után augusztusban mérsékelten bővült a kiskereskedelmi forgalom – jelentette péntek reggel a KSH.
2011. 10. 21. 10:13
Meglepően jól mennek a használt autók. Kevés a fiatal és jó állapotú kocsi, ezért sokan hoznak be külföldről is.
2011. 10. 21. 10:00
Állami tulajdonú, kedvezményes kamattal kölcsönt adó bankot kér Orbántól a Hiteltársulás.
2011. 10. 21. 07:40
Európában példa nélküli a magyar gépjárműilleték-szabályozás. Az új tervek jelentősen emelnék az átírás díját, és főleg az új gépjárműveket sújtanák.
A családi pótlék összegéből vígan falatozhat az infláció 2013-ban és 2014-ben is.
2011. 10. 20. 17:52
2.606 adózó igényelt vissza általános forgalmi adót (áfa) az Európai Bíróság ítélete alapján a ki nem fizetett számláira.
2011. 10. 20. 17:16
Erőteljesen gyengült a forint a vezető devizákkal szemben a délután közepén arra a hírre, hogy lapértesülések szerint német kormányzati körökben nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a vasárnapra tervezett uniós állam és kormányfői találkozót elhalasszák.
A kormány segít a cégeknek, hogy könnyebben meg tudják emelni a kiskeresetűek bérét. Kérdés még, mennyire segít.
2011. 10. 20. 15:36
A kkv-k szerint a pályázati rendszer közel sem optimális, a szabályok merevek és bürokratikusak, és túl sok az adminisztráció.
2011. 10. 20. 15:27
Tisztességtelenül kötötte ki az AXA, hogy a bankkártya-felfüggesztésből és -letiltásból eredő károkért kizárólag az ügyfél felel - mondta ki első fokon a bíróság.
15 ezer kis és középvállalkozásnak ajánlanak a jövőben 3-25 millió forint közötti hitelt, összesen 185 milliárd forint értékben.
2011. 10. 20. 13:28
A KarrierExpo RapidRandijain tényleg találkozhat az állásbörzén kiállító, valódi állásokat, szakmai gyakorlatot kínáló vállalatok képviselőivel.
A kormány hatékonyabb fellépést tervez a korrupció ellen, ezért az Állami Számvevőszékkel szövetkezik.
Nagyon nehéz döntés, hogy félretett pénzünkkel mihez kezdjünk.
2011. 10. 20. 12:05
Év végére minden 12. cégnek vége lehet. Jövőre pedig tovább romolhat a helyzet, részben a kormányintézkedések miatt.
2011. 10. 20. 12:02
Egyelőre nem indult be a gyakorlatban a devizahitelek végtörlesztése. A bankok és a kormányzat azonban már üzengetnek egymásnak. Lapunk most néhány, talán nem is olyan magától értődő kérdést szeretne tisztázni!
2011. 10. 20. 12:00
A Doing Business 2010 című felmérés szerint Szingapúrban a legjobb vállalkozni.
2011. 10. 20. 07:57
Egy külföldi érdeklődő egyben vinné el a felszámolás alatt lévő Cerbona Élelmiszeripari Zrt. vagyonát. A társaság 5,7 milliárd forinttal tartozik.
Évi 60 ezer tonna citromsavat gyárthat a szolnoki üzem, amelyet a kínai China BBCA Group Co. társaság alapított.
- 21:45 Valaki nyert az esete 73 millió forintot a Skandináv lottón
- 21:19 Izland már 2028-ban csatlakozhat az EU-hoz
- 20:59 Szikora Melinda: Volt olyan edzőm, aki számolta a bekapott gólokat, és a negyedik után lehozott
- 20:48 „A szabályszegés nem diszkriminatív alapon történt” – bocsánatot kért a SPAR Orsós János édesanyjától, akiről nem hitték el, hogy van pénz a kártyáján
- 20:48 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 18.
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 19:04 Emlékek róla: itt az újabb Hoover-adaptáció, ami rózsaszínre festi a legsötétebb traumákat
- 19:00 Leszállították a siket nőt a repülőről, mert „nem hallgatott” a légiutas-kísérőre
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 18:06 Wang Mester: A magyarok jobban tudják, hogyan lehet boldogan élni
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 17:50 Reuters: Magyarországra látogat JD Vance amerikai alelnök
- 17:36 „Annak én sem látom értelmét, hogy a kispártok esélytelen embereivel vitázzak” – nem lesz jelölti vita Zuglóban
- 17:30 Végre elfelejthetik a rémálmot – kezdi megtalálni magát a 28 év után ismét vb-szereplő női kosárcsapat
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 16:00 Kvíz: melyik magyar megye van a térképen? Teszteld, mennyire ismered az országot!
- 16:38 Elköltözött Los Angelesből Ráthonyi-Palácsik Tímea és családja: „Ezen a környéken kedvezőbb az adózási környezet is”
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 13:46 Hat évet kértek a húszéves nőre, aki egy hétéves kisfiú, egy 55 éves nő és a Csokonai Nemzeti Színház dolgozójának a halálát okozta
- 16:59 Molnár Áron nem éri el a Facebookját: „Az orosz titkosszolgálat teljes erővel segíti Orbán és a Fidesz kampányát”
- 12:28 21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej fej mellett két, kormánypártnak fekvő körzetben
- 16:41 A fideszes többség továbbra sem engedi Győrben a legnagyobb önkormányzati cég átvilágítását
