Gazdaság

Újabb csapás a fuvarozókra

Európában példa nélküli a magyar gépjárműilleték-szabályozás. Az új tervek jelentősen emelnék az átírás díját, és főleg az új gépjárműveket sújtanák.

Sehol nincs Európában olyan gyakorlat, mint Magyarországon, hogy a jármű teljesítményéhez mérjék az átírási illetéket – nyilatkozta a Napi Gazdaság pénteki számában a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára. A Magyar Gépjárműiportőrök Egyesületével együtt azt sürgetik, hogy töröljék el a nagyhaszonjárművek tulajdonszerzési illetékét.

Azzal indokolják a kérést, hogy ilyen illeték más termelőeszköz esetében nincs. A járművek nem vagyontárgyak, hanem termelőeszközök – szögezte le a szakember.

Jelenleg Magyarországon köbcentinként 18 forintba kerül az átírás, így egy 12-13 ezer köbcentis jármű esetén az illeték eléri a negyedmillió forintot. Az adótörvény módosításában szerepel a köbcenti szerinti illeték megszüntetése, helyette a teljesítmény mellett a jármű életkorát is figyelembe vennék. Ez egyes haszonjármű-kategóriákban akár 40 százalékos emelkedést okozna, más esetekben két-, háromszorosára emelné az átírási díjat. Ráadásul az új járművekre jelentősen magasabb lenne az illeték, mint a használtak esetében, ami gátolná a jármű-korszerűsítési programot.

A fuvarozók érdekképviselete ezért azt javasolja, hogy a haszongépjárművek esetében az uniós gyakorlathoz igazodva töröljék el az illetéket, de legalábbis vizsgálják felül az értékét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik