Gazdaság

Újra dübörög a Wartburg-piac

Meglepően jól mennek a használt autók. Kevés a fiatal és jó állapotú kocsi, ezért sokan hoznak be külföldről is.

A napokban jelent meg egy friss felmérés, amely szerint az újautó-piac folyamatos zsugorodása mellett a magyarországi használtautó-piac egyre bővül. A Weltautó révén megjelent felmérés szerint az első félévben 210 344 használt autó talált új gazdára, ami 3,7 százalékkal több a 2010-es évinél.

Az autópiaci trendeket elemző Datahouse Kft. munkatásra, Róbert Gábor a főbb számok mellett sok fontos részletre is felhívta a figyelmet. Ami a legfontosabb, hogy jelentősen meglódult a behozott kocsik aránya a használtautó-kereskedelemben. Míg 2009-ben januártól szeptemberig 11 263 autó érkezett határainkon túlról, az idei év ugyanezen időszakára a számuk közel 21 ezer darabra futott fel. (20 880). Vagyis két év alatt 85 százalékkal több külföldi autó került be a hazai utakra – mondta el Robert Gábor az FN24-nek.

Mindez annak ismeretében is igen figyelemreméltó, hogy bár nem túl magas a bázis – a tavalyi év során új autóból mindössze 43 ezer talált gazdára – a behozott használt autók száma kiteszi az újautó-eladások felét. A behozott márkák és modellek népszerűségi listáján pedig szép számmal vannak meglepetések.

A behozatali lista éllovasa a BMW 3-as modellje, amelyből nem véletlenül látni annyit az utcákon. Míg a jellemzően jó pár éves példányokból 2010-ben csak 700 darab érkezett az első kilenc hónapban, addig idén szeptember végéig 1334, ami közel 90 százalékos növekedés.

Meglepő, de semmiképpen nem kakukktojás a következő két helyezett is. A második, az Opel Astra 1059 darabbal, majd a Golf 678 darabbal, amely a behozatali számok alapján tavaly óta 158 százalékkal lett népszerűbb. (263 db/ 2010 jan-szept.) A magyarázatok közt az új Opel Astra eddiginél magasabb pozicionálása állhat.

Csak kevés kilométerrel?

Ami az évjáratokat illeti, elmondható, hogy a behozott kocsik nem sokat fognak javítani a magyar autók átlagéletkorán, amely a KSH adatai szerint 11,6 év. Az adatok szerint ugyanis az idén behozott kocsik csak alig egyharmada három évnél fiatalabb, míg a derékhad 7342 autóval elmúlt tízéves.

Nyilván egy használt autónál, és különösen a magyar vásárlók szemében az egyik legfontosabb adat a futott kilométerek száma. Ebben ugyan több iskola is versenyez egymással, mondván egy nyugati autó hiába futott kétszer annyit, mint hazai társa, normálisan szervizelt és normális utakon közlekedett. A többség számára azért érdemes felhívni arra a tényre a figyelmet, hogy az elérhető autók jelentős hányadánál babrálták a kilométeróra állását. Nem lehet véletlen, hogy a használtautó-oldalakon annyi 139 ezer kilométert futott autót találni. (Ezt nevezhetjük lélektani határnak abból a szempontból, hogy még hihető adat, viszont a gyárak 150 ezer kilométer utánra írnak elő nagygenerált az autók többségénél, ami viszont nem szokott olcsó mulatság lenni, egy átlagosnak mondható 1,6-os kocsinál a díja nagyjából 60-200 ezer forintba kerülhet.)

Még nincs végtörlesztős roham

A lakáscélú devizahitelek végtörlesztése a piaci szereplők szerint időlegesen megnöveli majd a gazdát cserélő használt autók számát. A Használtautó.hu szerint azonban csak a jövő hónaptól. Szemes Árpád, a Használatutó.hu ügyvezetője elmondta, hogy az elmúlt hetekben még nem láttak lényeges változást a feladott új hirdetések számában.

A nyári szabadságok után nőtt az új hirdetések száma, heti 20 ezerre, az érték viszont  állandósult. Ugyanakkor logikusnak tűnk, hogy az ügyfelek először alternatív lehetőségeiket mérik fel, mielőtt rászánnák magukat arra, hogy a családi autótól megváljanak. Ennek megfelelően a hirdetések mennyiségének világosan érezhető növekedésére csak november első felétől számítanak – véli Szemes Árpád.

Többféle magyarázat és sztori kering a magánimportról: hogy éri meg igazán. Az egyik szerint sokan csinálják, hogy megegyeznek a kinti kereskedővel arról, hogy – egyébként az uniós szabályoknak megfelelően – egy napra forgalomba helyeztetik az autót, majd kivonják másnap. A kereskedő ezt követően két dolgot tehet, vagy fél évet „ül az autón”, ez a kevésbé reális, vagy megtekeri az órát előre. A jelenlegi vámszabályok szerint ugyanis új gépjárműnek számít a 6 hónapos kort meg nem haladó vagy 6000 kilométert el nem érő gépjármű, ami után áfát és regadót is kellene fizetni behozatalkor. Viszont ezen a két feltételen túl már megúszható az áfa, ugyanis használtnak számít a kocsi. ( És még a szervizgaranciát sem érinti.)

A szürkeimport mértékét egyéként nehéz kimutatni. Az egyik fajtájával az áfaszabályok kijátszásával 3-5000-es nagyságrendben lehetnek autók a magyar utakon. Nagyobb részük használt autó – mondja Erdélyi Péter, a Magyarországi Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke. A jelenlegi szabályozás ugyanis nem kötelezi a kereskedőket arra, hogy az üzembehelyezéskor fizessék a forgalmi adót. Ezzel élnek vissza sokan, hogy céget alapítanak, behozzák a kocsikat, eladják, majd megfeledkezve áfakötelezettségeikről, felszámolják a cégüket. Az MGE emiatt csak az áfa megfizetése után engedné csak az üzembehelyezést.

Hol vannak a fehér Fordok?

Megfigyelhető trend napjainkban, hogy a korábban céges vagy flottakezelésben lévő autók sem szivárognak le a magánpiacba, mint korábban. Míg korábban jellemző volt, hogy a két-három éves kocsikat a cégek 60-70 ezer kilométeres futásteljesítménnyel már cserélték, addig mára a számok 100-120 ezer kilométeresre nőttek.

Ami a magyar személyek közti használt autó adás-vételt illeti, már nincsenek akkora meglepetések mint a behozatali oldalon. A Datahouse adatai szerint, míg 2009-ben 294 ezer ilyen történt, 2010-ben 272 ezer, az idén augusztusig 279 ezer. A ranglistát az Opel, Suzuki, VW hármas vezeti. Ami érdekesség, mennyire tartják magukat a használt, volt szocialista autótípusok. Ladából szinte hírértékűnek mondható 5217 darab cserélt gazdát, míg Trabantból is ezres nagyságrendű, és Wartburgból is 830 darabot adtak-vettek.

Hol keressen?
Megújult partneroldalnuk, a Vezess.hu használtautó-keresője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik