Több gyermek született az év első négy hónapjában, mint tavaly. De a négy évvel ezelőtti szintet még mindig nem érte el a bébik száma. Viszont ismét kevesebb halálozás volt.
Ingyenes vizsgálatra invitálják őket, majd egy viszonylag „súlyos" diagnózist közölnek, melyre megoldást kizárólag egy több százezer forint értékű eszköz megvásárlása jelenthet.
A Kúria közzétette honlapján a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződések egyes rendelkezéseinek a tisztességtelensége tárgyában hozott jogegységi határozatának indoklását.
A gazdasági napilap újságírói néhány nullát elnéztek a csatorna beszámolójában. Majd nyomtatási hibára hivatkozva helyreigazítást adtak ki. Dirk Gerkens erre reagált.
Nem tartják nyilván, hányszor foglalkoztattak náluk feketén, az adóbevallás pedig kamupapírok alapján is történhet. Egy ott dolgozó biztonsági őr robbantotta a bombát.
Lassan beindul a főszezon a Balatonnál, de rengeteg állás betöltetlen a szállodákban és a vendéglátásban, mert aki teheti, inkább külföldre megy – írja a Világgazdaság.