Gazdaság

Újabb leépítések lehetnek a Pepsi-leánynál

A Coca-Cola hazai gyártója tavaly már hatszor akkora árbevételt ért el, mint legnagyobb riválisa.

Míg a Pepsi magyar piaci részesedése egyre csökken, a versenytárs szépen elhúzott mellette. A Coca-Cola HBC Magyarország Kft. tavaly már 5,6-szor akkora árbevételt hozott össze, mint a Pepsit is gyártó Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt.

Az egyiknél milliárdot meghaladó veszteség, a másiknál ugyanekkora nyereség. Tőkepótlás a FÁÜ-nél, osztalék a konkurenciánál – írta a Napi.hu.

A nagy kólaháború

A dolgozók negyedét elküldhetik

A Pepsi-leánynál ezért átszervezést és tőkeátcsoportosítást is végeztek mostanában. Utóbbi célra az anyavállalat hárommilliárd forintot adott. És újabb létszámleépítésre is lehet számítani – az erre a célra félretett céltartalékból arra következtetett a lap, hogy mintegy 70 embert küldhetnek el a cégtől. Így a létszám 200 főre apadhat (tavaly már ugyanennyi embert elküldtek).

Hogy esetleg szóba kerül-e a magyarországi gyártás felszámolása, arra nem kaptak választ a cégtől.

Üdítőitalból és ásványvízből egyébként évek óta egyre kevesebbet vásárolnak a magyarok, így mélyrepülésben van a szektor – új munkahelyek létrehozása helyett összesen 400 állás szűnt meg 2011-13 között. A Coca-Colánál is voltak elbocsátások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik