A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara által fejlesztett elektronikus kézbesítési rendszer segítségével rengeteg pénzt takarítottak meg az elmúlt két évbe.
Negatív fordulat várható idén ősszel a gazdaságban: az adóváltozásokról és a költségvetésről kiderült információk miatt romlani fognak a gazdasági várakozások. Mindezt a GKI Gazdaságkutató Zrt. prognosztizálja.
A Gazprom szeptember elején kezdte el csökkenteni exportját a szerződéses minimumra a legtöbb európai ország esetében, hogy az érintett országok ne tudjanak Ukrajnának gázt szállítani, de ne ért el sikereket.
Tállai államtitkár és a Magyar Nemzet szerint is adózási gondjai lehetnek az amerikai tulajdonú Bunge Zrt.-nek, a cég viszont tagadja, hogy vizsgálat zajlana ellene.
A kormány az inflációkövetés jegyében 1,8 százalékkal emeli jövőre a nyugdíjakat. Ami azt jelenti, a postás csak éppen hogy egy kicsivel hoz majd több pénzt jövőre, mint az idén.
Akinek az adóhatóság utóbb módosítja a jövedelemadatait, annak a korábban megállapított és a módosított jövedelem alapján járó táppénz különbözetét vissza kell fizetnie a hatóságnak.