Gazdaság

Milliárdos sikkasztási ügy a Magtárháznál

Vádat emeltek két személy ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt a Magtárház Kft. ügyében – írja a Magyar Nemzet.

Ötévnyi nyomozás eredményeként a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség két gyanúsítottal szemben jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat a Magtárház Kft. ügyében – tájékoztatta a Magyar Nemzetet az ügyészség.
A lap úgy tudja, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata szerint az MFB-nek legalább 13 milliárd forint követelése maradt fenn, miután állami hitelekkel támogatta a kft. gabonatárolóinak építését.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

A kft. felszámolóbiztosa a lapnak elmondta, hogy a héten 7,8 milliárd forintért hirdetik meg eladásra a Magtárházat. Ez lesz a második kísérlet az értékesítésre, miután az első alkalommal meghirdetett 10,7 milliárd forintos áron nem akadt vevő a cégre.
A kormány 2013-ban stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a felszámolás alatt álló Magtárház Kikötő Kft.-t.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik