Pénzügy

Gyakorlatilag kötelező lesz a forintosítás

Vasárnap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter még azt mondta: az ügyfelek dönthetnek úgy, hogy megtartják devizahiteleiket. Mai sajtótájékoztatóján Kovács Zoltán kormányszóvivő ezzel szemben bejelentette: gyakorlatilag minden érintett devizahitelre kötelező lesz a forintosítás.

Kovács Zoltán hozzátette, hogy a bankok minden ügyféllel újratárgyalják a szerződéseket. Emlékeztetett arra, hogy a 2011 óta hatályos törvények devizaalapú jövedelemhez kötik a devizahitel meglétét – írja az MTI.

Vasárnap az MTI-nek Varga Mihály azt mondta: a forintosításra az elszámoltatás során megszerzett előnyök megtartása miatt van szükség. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: az intézkedés hatására 25-30 százalékkal mérséklődnek a adósok terhei, azonban van lehetőség arra, hogy továbbra is megtartsák  devizahitelüket – ebben az esetben viszont vállalniuk kell a további devizakockázatokat.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik