Gazdaság

Már nem működik a „háborús infláció”, a kormányt okolják a pénzromlásért

Fischer Zoltán / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda
Fischer Zoltán / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda

Hiába a kormányzati kommunikáció a „háborús” és „szankciós” inflációról, a magyarok közel kétharmada (64 százaléka) a kormány gazdaságpolitikáját teszi felelőssé a megélhetési költségek emelkedéséért – derül ki az Ipsos nemzetközi kutatásából, amit a portfolio.hu szúrt ki. A második helyen a kamatok magas szintje áll, 60 százalék említette ezt, a harmadik helyen az okok között pedig a világgazdaság állapota áll 58 százalékkal. Az orosz-ukrán háború és ennek következményei nincs a három legfontosabb tényező között, ezt 56 százalék említette.

A magyarok többsége nem bízik abban, hogy csökken az áremelkedés üteme: 34 százalék további jelentős, 24 százalék pedig kisebb mértékű emelkedést vár, és csak 18 százalék hisz abban, hogy innen már lefelé indul az áremelkedés.

Az Ipsos Global Inflation Monitor című kiadványából az is kiderül, hogy a magyarok 78 százaléka érzi azt, hogy recesszióban van a gazdaság, amivel globálisan második helyre kerültünk, csak Dél-Korea előz meg minket, 79 százalékkal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik