Gazdaság

162 ezer forint fölé emelkedik az átlagnyugdíj januárra

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A KSH szerint 2020-ban 150,5 ezer forint volt az átlagnyugdíj, ami az idei rendes emeléssel (januárban, 3 százalék) és az elszaladt infláció miatti korrekciókkal (júniusban 0,6 százalék, novemberben 1,2 százalék) számolva 2021 végére 157,8 ezer forintra emelkedett.

A következő évre szintén három százalékos inflációval számolt a kormány a költségvetésben, így a januári átlagnyugdíj összege 162,6 ezer forint lesz – írta a Napi.hu. Ez azt jelenti, hogy 2010-hez képest kicsivel több mint 12 ezer forinttal nőtt az átlagnyugdíj.

Jövőre a nyugdíjasok és más nyugdíjszerű ellátásban részesülők számíthatnak még a teljes 13. havi ellátásra, ami átlagnyugdíj esetén ezek szerint 162-163 ezer forint körüli összegben érkezik majd februárban.

Kapcsolódó
A 13. havi nyugdíj is legyen ugyanakkora összegű egy nyugdíjas szervezet szerint
Mert most van, aki pár tízezer, más millió forintokat kap pluszba.

Mivel az infláció minden előrejelzés szerint magasabb lesz jövőre is, mint 3 százalék, korrekció is várható. Kérdés, hogy mikor lesz korrekció, és mennyi. Petschnig Mária Zita a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa lapunknak azt mondta, arra számít, hogy mint idén júniusban, úgy jövő év elején is lesz kiegészítő nyugdíjemelés, még a választások előtt.

A jegybank előrejelzése szerint 3,8 százalékos lehet jövőre az infláció, ami alapján 0,8 százalékos lehet a korrekció – ez átlagnyugdíjnál éves szinten 15,5 ezer forint feletti pótlólagos emelést jelenthet a Napi szerint. De ha az infláció magasan marad, akkor nagyobb korrekció is jöhet – tették hozzá.

A jövő novemberi nyugdíjprémium pedig – 6 százalékos GDP-re alapozva – további 50 ezer forintotot jelenthet az átlagnyugdíjasoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik