Gazdaság

Feketefoglalkoztatással bukott le a NER-milliárdos biztonsági cége

Illegális foglalkoztatáson kapott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy olyan biztonsági céget, amely az Orbán Viktor miniszterelnökkel kötélbarátságban álló Garancsi István üzletember érdekeltségébe tartozik– derült ki a NAV közzétételi listájából, amely több mint ötezer jogsértő adózó névsorát tartalmazza.

A főtevékenységként személyi biztonsági szolgáltatást végző Criterion Biztonsági Szolgáltatások Zrt.-t tavaly nyáron érték tetten, a társaság ellen szóló határozat pedig 2019 végén lett nyilvános, ám a feketén foglalkoztatók széles tömegében nem volt feltűnő a társaság neve. A Garancsi nevéből képzett GaranSec Zrt. tulajdonában álló cég mindenesetre nem tűnik el hamar a listáról, ugyanis arról csak két év elteltével törlik a szabálytalankodókat, feltéve, hogy nem követnek el újabb jogsértést, mert akkor újraindul a két év.

A feketelistára került vállalat ahhoz a cégcsoporthoz tartozik, amelyik két másik – szintén kormányközeli – céggel együtt a teljes magyar készpénzforgalom fölött átvette az irányítást 2017-ben; az iparág átvételéről a G7 írt alapos cikket. A száz leggazdagabb magyar listáján 67 milliárd forintos vagyonával immár a 15. helyen álló Garancsi érdekeltsége három évvel ezelőtt jelentette be, hogy megvásárolta a többi közt pénzszállítással foglalkozó G4S cégcsoportot, amelyből a több milliárdos forgalmú Criterion-birodalom létrejött.

Kínos feketézés

A be nem jelentett foglalkoztatás a cégcsoportra nézve több szempontból is kínos. Egyrészt azért, mert az 580 millió forint jegyzett tőkével rendelkező Criterion Biztonsági Szolgáltatások Zrt. az elmúlt években átlagosan több mint ötmilliárd forint árbevételre tett szert, ebből az utolsó évben 325 millió forint profitot termelt, magyarán nem küzd pénzügyi gondokkal.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ráadásul a céginformációs adatbázisból az is kiderül, hogy a vállalat „NATO beszállításra alkalmas” minősítéssel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy pályázóként részt vehet a NATO beszerző szervezeteinek és tagországainak nemzetközi tenderein. Ez a kör meglehetősen szűk, Magyarországon mindössze 250 ilyen társaság van, a minősítést a Honvédelmi Minisztérium ítéli meg. Mivel bizalmi pozícióról van szó, követelmény az átláthatóság és a megbízhatóság, ám a cím megszerzéséhez más feltételeknek is eleget kell tenni. Az ezeket felsoroló kormányzati honlap szerint „a sikeresen pályázó gazdálkodó szervezetek – az anyagi nyereségen túl – értékes nemzetközi referenciát, tartós üzleti kapcsolatokat szerezhetnek olyan partnerekkel, melyek megbízhatóságát a NATO mindenkor szavatolja”.

Követelmény, hogy

  • a pályázóknak kötelezettséget kell vállalniuk, minden olyan változást jelentenek, ami szakmai, pénzügyi helyzetükre hatással lehet.
  • Továbbá éves adatszolgáltatási kötelezettségük van, ennek elmulasztása a határozat visszavonásával jár.

Nem világos ugyanakkor, hogy a be nem jelentett foglalkoztatás vezethet-e a „NATO beszállításra alkalmas” cím visszavonásához, ezért megkerestük a Honvédelmi Minisztériumot (HM) és a NATO-t kérdéseinkkel.

A tárca azt közölte, hogy a felsoroltakon kívül abban az esetben is visszavonják a minősítést

ha a szolgáltatott adatokból az adatszolgáltató szakmai vagy pénzügyi-gazdasági alkalmassága nem állapítható meg, illetve megállapítható az alkalmatlansága.

Azt, hogy egy társaság ellen csőd-, felszámolási, végelszámolási eljárás indult-e, a minisztérium a NAV közhiteles adatbázisa alapján tartja számon. Évente átlagosan 5-6 alkalommal fordul elő a határozat visszavonása, aminek oka az adatszolgáltatás elmulasztása, illetve gazdasági vagy szakmai nem megfelelőség – tették hozzá.

Ugyanakkor úgy fest, a Criterion Biztonsági Szolgáltatások Zrt.-nél az adóhivatal által megállapított feketefoglalkoztatás nem problémás a HM szerint. A cégeknek ugyanis minden év június 30-áig kell eleget tenniük az adatszolgáltatási kötelezettségüknek, magyarán a minisztérium előtt feltehetően már hónapok óta ismert, hogy a vállalkozás be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztatott.

Azt pontosan nem tudni, hogy hány alkalmazottját foglalkoztatta törvénytelenül a Criterion, ahogy azt sem, hogy kapott-e ezért bírságot, és ha igen, mekkora összeget kellett fizetnie. A céget hiába kerestük kérdéseinkkel, nem érkezett válasz, a NAV pedig azt közölte, hogy ez adótitoknak minősül, így nem felelhetnek.

A NATO cikkünk megjelenéséig nem válaszolt megkeresésünkre.

Jól megágyazott üzlet

Említésre méltó, hogy miközben Garancsi egyik érdekeltsége be nem jelentett munkaerőt foglalkoztatott, egy másik prosperáló pénzügyi cége szoros kapcsolatban van az adóhatósággal. A Mobil Adat Kft. az online kassza 2013-as bevezetésével hízott nagyra. Az online pénztárgépek összeköttetésben vannak az adóhatósággal, a cég ennek a piacnak a főszereplője. Az adatforgalom hatósági díjas, a Pénzügyminisztérium minden évben felülvizsgálja a havi díjat, de egyszer sem csökkentette azt – ami óriási nyereséget hoz a Garancsi-féle vállalkozásnak. A cég eddig is jelentős profitot termelt, ám tavaly a bő 2,7 milliárd forintos forgalomhoz már 950 millió forint nyereség társult. Ráadásul ezt csupán kilenc alkalmazottal hozta össze a cég.

A társaság szárnyalása azért is érdekes, mert 2016-ban még a Népszabadság arról írt, hogy Tóth Bertalan szocialista képviselő parlamenti kérdésére Tállai András adóügyi államtitkár mindössze annyit felelt, hogy a Mobil Adat Kft. azt nyilatkozta, a szolgáltatásuk így is veszteséges, és alacsonyabb áron nem tudnák azt biztosítani. Habár a cég félmilliárdos nyereségéből valójában már ekkor 420 millió forint osztalékot fizettek ki, mégsem történt változtatás a hatósági árban.

Magánrepülő, kaszinók

Garancsi István – aki egyben a székesfehérvári futballklub és a Market Építő Zrt. legnagyobb tulajdonosa – arról is híres, hogy az ő jóvoltából repülhetett magángéppel a miniszterelnök legalább egyszer a fehérvári klub idegenbeli mérkőzésére, ugyanakkor az üzletember leszögezte, nincs üzleti kapcsolatban Orbán Viktorral. A milliárdos vállalkozó nemrég tulajdonosa lett a busás haszonnal üzemelő fővárosi kaszinóknak, amelyek a néhai Andy Vajna tulajdonában álltak. A kaszinókoncessziót birtokló Las Vegas Casino Zrt. a korábban a soproni kaszinó üzemeltetését már elnyerő Garancsi és Szalay-Bobrovniczky Kristóf érdekeltségébe került. Utóbbi Habony Árpád informális miniszterelnök tanácsadó bajtársa, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő férje.

A cikk a Transparency International Magyarország oknyomozó újságírói mentorprogramjának keretében készült.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik