Gazdaság

Olcsóbbak lesznek egyes fogyasztási hitelek

Azzal, hogy a monetáris tanács kedden 15 bázisponttal rekord alacsony szintre, 0,75 százalékra csökkentette az irányadó rátát, még olcsóbbak lesznek a rendeletben szabályozott fogyasztási hitelek – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

A kamatcsökkentésnek köszönhetően csökken a teljes hiteldíj mutató (thm) plafonja az idén igényelhető fogyasztási hiteleknél. A járvány miatt bevezetett thm-plafon eddig 5,9 százalék volt (alapkamat + 5 százalék). Ez azt jelenti, hogy július 1-jétől legfeljebb 5,75 százalék lehet a személyi kölcsönök, áruhitelek és hitelkártyák thm-je az év végéig. Ez egy 2 millió forintos, 72 hónapra felvett személyi kölcsön esetében nagyjából 5-6 ezer forint kedvezményt jelent az év végéig.

Váratlanul kamatot csökkentett a jegybank
0,75 százalék a ráta. A forint gyengült, 350 fölött az euró.

Az alapkamat csökkenése a változó kamatú hitelek törlesztőrészleténél is csökkenést okozhat. Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a monetáris tanács döntése utáni sajtótájékoztatón jelezte, hogy az egyhetes betéti tender esetében hasonló elmozdulás indokolt, mint az alapkamat esetében, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy 0,90 százalék helyett 0,75 százalékon fogadja be a bankok pénzét, ezt pedig a BUBOR is követi majd – mutat rá a Bank360.hu.

Egyelőre nem változik a fogyasztási hitelek maximális thm-je, amit az alapkamathoz igazítanak.

A hitelkártyák, személyi kölcsönök és áruhitelek maximális teljes hiteldíjmutatóját az alapkamathoz igazítják az adott naptári félévre úgy, hogy az érintett naptári félévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat irányadó, amely 0,9 százalék volt.

A személyi kölcsönök maximális THM-e nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékét, azaz 24,90 százalékot.

Hitelkártya, áruhitel és folyószámlahitel esetén pedig a thm mértéke nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértékét, azaz a 39,9 százalékot. A Bank360.hu ugyanakkor megjegyzi, hogy a bankok túlnyomó többsége a személyi kölcsönöket ennél jóval olcsóbban adja, és a többi termék árazása sem éri el a maximális szintet.

Az alapkamat változása nem érinti azokat a hiteleket, amelyeket a futamidő végéig rögzített kamatozással vettek fel. Szintén alig érinti azokat a kölcsönöket, amelyek hosszú kamatperiódusúak, például 5, 10 vagy 15 évente változik a kamatozásuk. Ezeknél a hiteleknél a bankok a kamatperiódus váltásakor vizsgálják a referenciamutató aktuális szintjét. Nem érintik a változások az állami kamatgaranciával nyújtott hiteleket sem, amíg teljesítik a feltételeket, ilyen például a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) vagy a babaváró hitel – írja a szakportál.

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik