Gazdaság

Csak hírből ismerik a családok évét a családosok

Az egy dolog, hogy mi nem értjük, mitől lett a családok éve 2018, de vajon mit gondolnak erről a kis és nagyobb családok? Mini közvélemény-kutatásunk nyilván nyomába sem érhet a nemzeti konzultációnak, de azt azért jól mutatja, hogy a családok évétől nem éreztek nagyobb, bőkezűbb törődést az érintettek. Ezt mondja az egygyermekes Marcsi, a háromgyerekes Bianka és Angéla, valamint a négygyermekes Roland is.

Zászlók a hídon, cikkek, hirdetések, standok rendezvényeken – ennyit észleltek csak a családok évéből, változást nem. Pedig van néhány ötletük arra, mit tehetne még a kormány.

Fotó: Bruzák Noémi / 24.hu

Jött a kata, ugrott az adókedvezmény

Családi adókedvezmény nyolc éve alatt

Varga Mihály pénzügyminiszter december 20-án mondott beszédében kiemelte, a kabinet az első lépések között hozta létre a családbarát adórendszert, amelynek köszönhetően a szülők nyolc év alatt nagyjából 1900 milliárd forint adó- és járulékkedvezményt vehettek igénybe.

Marcsiék tavaly házasodtak, amíg férjének volt állása, igénybe tudták venni a friss házasok adókedvezményét, amióta katázásba kényszerült, azóta nem. Ezzel a családi adókedvezmény is ugrott. Tavaly szült, kapott csecsemőgondozási díjat (csed), de a férje ment gyedre, mert úgy kedvezőbb volt. Most a nő van gyesen, fű alatt dolgozik. Csed, gyed, gyes eddig is volt, nem idei vívmány – jegyezte meg. Diákhitele van, de gyereke csak egy, aki tavaly született, így rá nem vonatkozik az újdonság, a törlesztés felfüggesztése vagy eltörlése.

A CSOK-nál annyi változás történt az idén, hogy kétgyermekesek is kaphatják decembertől a 10 millió forintos kedvezményes kamatozású hitelt, legalább háromgyerekesek pedig 10 helyett 15 millió forintot vehetnek fel ezen a címen. Marcsiék gondolkoztak a CSOK-on, de úgy vélik, az csak három gyereknél érheti meg. Ahhoz meg már nagy ingatlan kell, jelentős saját erő. Szerinte a CSOK azoknak jó igazán, akiknek eleve van pénzük, vagy vidéken képzelik el az életüket, ahol olcsóbbak az ingatlanok. Férje devizahitelre vett lakásában élnek, öt évig törlesztik még a borzasztóan magas részleteket. Ha meglesz a kistestvér, akkor lehet, hogy CSOK-oznak ők is. Kistestvér viszont nem a kormány kedvéért lesz vagy a CSOK-ért, hanem mert ők szeretnék, mert életet adni boldogság – tette hozzá.

Lakástakarék-pénztáruk most lett, a beszántás előtti utolsó előtti napon kötötték, ez adta meg nekik a végső lökést. A gyerek startszámlájára utalnak még havi 5 ezer forintot, amivel kimaxolják az állami támogatást (10 százalék, maximum 6 ezer forint jóváírás évente). De ez sem újdonság, jegyezte meg, nincs köze a családok évéhez.

Hiába van három gyerek, nem engedik el a diákhitelt

Biankáék a háromgyerekeseknek járó családi adókedvezményt nem tudják teljesen kihasználni, úgy sem, hogy férjével megosztják, mert bár a férfi jól keres, mégsincs annyi szja-köteles jövedelmük. Igaz, a férje keresete miatt az adókedvezmény nem is igazán hiányzik nekik. Albérletben laknak Budán, jól érzik így magukat. Venni ugyanitt nem tudnának lakást, még CSOK-kal is teljesíthetetlen küldetés lenne számukra a megfelelő méretű ingatlan, ha csak nem akarnának örök életükre eladósodni.

Diákhitele van, hallotta az újdonságot, hogy háromgyerekesként akár el is törölhetnék a tartozását, ami jó lenne. Csakhogy nála már megvan a „kellő gyerekszám”, a legkisebb sem idén született, és már nem terveznek újabb gyereket. Szóval ezt elbukta.

Jó kis feltétel, hogy csak akkor jár a kedvezmény, ha legalább az egyik gyerek idén vagy később született

– jegyezte meg.

Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

A családi pótlék és a gyes sem nőtt

Angéla sem érzékelte, hogy náluk lecsapódna a családok éve. Az adókedvezmény ugyanannyi, azt a párjával ketten ki tudják használni, örülnek neki. A gyes nem változott, a családi pótlékot sem emelték már 2008 óta – sorolta. Biankához hasonlóan diákhitele van, törleszti, de hiába háromgyerekes, nem törlik el a hitelét.

A háromgyerekes, tízmilliós CSOK-ot fel akarják venni, de ahhoz előbb el kell adni a lakásukat, hogy tovább tudjanak lépni. Arról még nem hallott, hogy az idén született vagy későbbi harmadik vagy többedik gyerek után 1-1 millió forinttal csökkenteni lehet a jelzáloghitel-tartozást.

Roland összeadta, és elégedett a családtámogatásokkal

Roland felesége megrokkant, neki viszont jól fizető, bejelentett állása van, így megélnek. Három velük lakó kisebb-nagyobb gyerekére a családi adókedvezményt ki tudja használni. Arról nem tudott, hogy már évek óta a járulékokból is érvényesíteni lehet, vagyis hogy már bruttó 310 ezer forintos kereset is elég ahhoz, hogy ki lehessen maxolni három gyerekre.

Saját házukban élnek, amit még a devizahiteles időkben vásároltak, azóta is nyögik a törlesztést. A CSOK-ot már nem fogják tudni igénybe venni, mert feleségével mindketten betöltötték a negyvenet. Tudja, hogy a családi pótlék nem emelkedett tíz éve, de összességében nézi a családtámogatásokat, így mindent egybe véve elégedett.

Azokat kellene helyzetbe hozni, akik rászorulnak

Bianka a juttatásokat nem gyerekszámhoz kötné, hanem jövedelemhez. Fordított értelemben, mint ahogy a kormány teszi.

Nem azokat kell segíteni, akiknek nincs rá szükségük, nem a felső középosztályt kell jobb helyzetbe hozni, hanem azokat, akiknek igazán szükségük lenne rá.

Ő úgy látja, egyre nagyobb, lassan áthidalhatatlan a szakadék a jobb és a rosszabb helyzetben lévők között. „Amikor Borsodba megyünk, olyan, mintha egy másik országba mennénk. De lehet, hogy nem is kell elmenni addig.”

Angéla férje meghalt, új párjával szeretnének közös gyereket. Ez náluk csak lombikbébi-programmal menne, ha ingyenes lenne. De csak az öt beültetés ingyenes. Egyetlen konzultációért 15 ezer forintot kellett fizetniük. Segítene nekik az is, ha a nagycsaládosoknak újra ingyenes lenne az óvodai, iskolai étkezés, és emelnék a gyest meg a családi pótlékot.

Mesterséges megtermékenyítést végeznek mikroszkóp alatt a Kaáli Intézet laboratóriumában Budapesten
Fotó: Máthé Zoltán / 24.hu

Rolandékat mostanában az foglalkoztatja, cseperedő gyerekeiknek hogyan tudnak majd segíteni az önálló életkezdésben. Hiányolja, hogy nincs program, amely a fiatalok számára elérhető bérlakásokat kínálna. Olyan munkahelyek is kellenének, ahol tartósan jó feltételekkel foglalkoztatnák a pályakezdőket.

Az állami oktatás lenullázhatja a gyerekek jövőjét

Marcsi elvárná, hogy az oktatásba tegyenek annyit, mint eddig sportba. Attól tartanak, az állami oktatás lenullázná gyerekeik jövőjét, magánoktatásra valót meg nem tudnak összekaparni. Nem szeretne hit- és erkölcstant, mindennapi testnevelést, íjászatot, honvédelmi ismereteket. Sok angol órát, számítástechnikát és személyiségfejlesztést viszont igen.

Elvárná, hogy tegyék rendbe a tartósan betöltetlen gyermekorvosi praxisok ügyét. Náluk három helyett két orvos dolgozik, állandóan tele a rendelő. S bár türelmesek az orvosok, látszik, hogy nagyon leterheltek.

Rosszul esik neki a sok téves információ is. Volt, hogy idős néni a szemére hányta, bezzeg az ő idejükben nem kaptak a családok havi 99 ezer forintot a kormánytól (ez a háromgyerekes családi adókedvezmény, feltéve, hogy van elég, mintegy bruttó 310 ezer forintnyi szja-köteles jövedelmük a szülőknek). A néni nem hitte, hogy Marcsiék és még sokan mások nem kapnak ennyit.

Marcsi azt várná, ne legyen a gyermekgondozási cikkeken, a pelenkán, a gyógyászati eszközökön 27 százalékos áfa.

Családok éve helyett legyen családok évtizede, menjen pénz iskolára, óvodára, bölcsődére, szociális hálóra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik