Gazdaság

320 millióért tervezik át ismét a makói Hagymatikumot

Januárban adtuk hírül, hogy kormányzati forrásból, mintegy 9,5 milliárd forintból bővítik a makói fürdőt. A kormány döntése alapján a makói önkormányzat idén 1,955 milliárd, jövőre 4,714 milliárd, 2020-ban pedig 2,830 milliárd forint támogatást kap a turisztikai beruházásra.
Makó ugyanis úgy döntött, bővíti, fejleszti, felújítja a városi gyógyfürdőt, amit stílszerűen Hagymatikumnak is hívnak. Az alapelgondolás 2016-ban az volt, a 2008-as, Makovecz-tervekből utólag megvalósítsák, ami még nem készült el, illetve hogy az üzemeltetés 3 éve alatt felmerült igényekre is találjanak megoldást. Már a tervekre is lezajlott a közbeszerzés, az elkészült engedélyezési tervdokumentációt 2017. október 13-án benyújtották, mely jogerőre is emelkedett.

Ám közben kiderült, az elgondolás nem nyerte el a Miniszterelnökség tetszését, így nem adta meg a beruházáshoz az előzetes hozzájárulást. Ami nyilván nem véletlen, figyelembe véve azt is, hogy a létesítmény masszívan veszteséges volt eddig.

Az új cél az lett, hogy egy korszerű, gazdaságoson üzemeltethető, ugyanakkor minden igényt kielégítő fürdőfejlesztés valósuljon meg.

Az egyeztetések a tervezési program bővítését eredményezték. Így új közbeszerzést írtak ki rá, amit Makó eredetileg nettó 350 millió forintra taksált. A nyertes  Makona Kft. azonban ennél nettó 30 millió forinttal kevesebbet fog  számlázni.

A Makona Kft. az Opten adatai szerint 1990 óta működik, 12 főt foglalkoztatnak, tulajdonosai Makovecz Imréné és a Makovecz-gyerekek, Annamária, Benjámin és Pál.  2016-ban még bő 150 millió forintos árbevételük volt, és majd 33 millió forintos nyereségük. Tavaly már csak 118 millió forint az árbevétel, és 8 milliós veszteségbe csúszott a cég.

Kiemelt kép: MTI / Rosta Tibor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik