Gazdaság

Így válasszon lakáshitelt állami támogatással

otthonteremtés (otthonteremtés, család, ház, )
otthonteremtés (otthonteremtés, család, ház, )

Az új állami támogatásos lakáshitel már kapható, de még a régi is fut, sőt, sokak számára jobb is mint az új otthonteremtési konstrukció. Segítünk eligazodni az újra olcsó hitelek között.

Újra nő az érdeklődés a bankoknál a hitelfelvétel iránt: csak az FHB Jelzálogbanknál túllépte a komolyabb érdeklődők száma az ezret múlt hétig, s már az első szerződéseket is megkötötték, s a hitel folyósításában részt vevő OTP Bank és K&H Bank ügyfélszolgálatain is sok az érdeklődő.

A nagy kereslet arra utal, igaza lehet a Magyar Nemzeti Banknak, amely már korábban jelezte: az új állami kamattámogatás beindíthatja az évek óta ácsorgó magyarországi lakáshitelezést. A kamatok gyakorlatilag a válság előtt kötött svájci frankos devizakölcsönök szintjére süllyednek: az állami kamattámogatás miatt a hitelek éves átlagos költsége a jelenlegi 13 százalékról 9 százalék körülire olvadhat az MNB elemzése szerint a támogatási időszak elején.

A gyerekszám, a lakás (és a hitel) típusa alapján az első évben 7-8 százalék körüli az otthonteremtési programban államilag támogatott hitel kamata, az ötödik évben pedig (eddig jár az állami kamattámogatás) a jelenlegi állás szerint 10 százalék körül alakul.

Régi favorit
Az állami támogatásos lakáshitelek egyébként régóta népszerűek a kedvező feltételek miatt: júniusban körülbelül egymilliárd forintnyi támogatott forinthitelt törlesztgetett 269 ezer háztartás – jellemzően problémamentesen.
Állami kamattámogatás nélküli piaci forintlakáshitel 215 ezer van, ám összegben csak feleakkorák, mint az állami támogatásosak.
Az állami támogatásos hitelek “igazi” alternatívájaként inkább a 9-10 százalékos kamatú devizahitelek voltak – a szabad felhasználású és a lakáshitelekkel együttesen vagy 4 milliárd forint értékben adósodott el mintegy 600 ezer háztartás.

 

Régi vagy új támogatás?

Érdekes mód azonban nemcsak az augusztus közepétől elérhető új állami támogatásos lakáshitel iránt érdeklődnek az emberek, hanem a régi konstrukció iránt is, amely egyelőre még szintén elérhető (de már csak az FHB-nál). A régi kedvezőbb az új lakás vásárlásához vagy építéséhez és a korszerűsítéshez, ám az új támogatás használt lakáshoz és egy devizaalapú jelzáloghitel kiváltásához is használható.
Alább összegezzük hogy egy-egy tipikus hitelfelvételi célnál melyik konstrukciót célszerű kérni.

Fiatal kiköltözne otthonról

Ha Ön 35 év alatti, és megengedheti magának, hogy inkább egy új lakást vásároljon, akkor a régi típusú Államilag Támogatott Hitellel valószínűleg jobban jár. Ebben a konstrukcióban ugyanis 8,14 százalékos thm-mel (teljes hitelköltséggel) számolhat egyéves kamatperiódus esetén, míg az Otthonteremtési konstrukcióban 9,5 százalékos thm-nél olcsóbbat nem kap, és azt is csak akkor, ha lakástakarék-pénztárral kombinálja hitelét. Ám jó tudni, hogy nem lehet magánszemélytől venni a lakást: csak gazdálkodó szervezettől vagy egyéni vállalkozótól fogadnak el számlát.

Fiatal pár családalapítás miatt nagyobb lakást szeretne

A legtöbb nagyvárosban a belvárosban inkább csak használt lakásokhoz lehet hozzájutni.  Ezekre viszont csak az otthonteremtési hitelek vehetők fel, a régi állami támogatásos hitel nem.
Ebben viszont ötéves a kamatperiódus, tehát akkor érdemes felvenni, amikor viszonylag alacsony az állampapírok hozama.

Egy- vagy ötéves?
Az állampapírok hozama jó eséllyel akkor indul meredek csökkenésnek, ha az IMF-hitelkeretről megállapodik a kormány illetve az euróövezet válságára valamiféle érdemi válasz születik Brüsszelben és Frankfurtban (az Európai Központi Bank székhelyén).
Ha Ön úgy gondolja, hogy akár egyikre, akár másikra jó esély van, akkor várjon még, hiszen 2014 végéig igénybe lehet venni az otthonteremtési állami támogatást. Ha úgy gondolja, hogy a jelenleginél is rosszabb idők jönnek, akkor rohanjon most szerződni, mert a kamatok akár emelkedhetnek is. És lévén, hogy öt évig csak az állami támogatás összege miatt változhat a hitelének a kamata, egyáltalán nem mindegy, mikor száll be.

Többgyermekes család házat építene

Szocpollal és egy négyéves lakástakarékpénztárral kiegészítve egész jó feltételekkel építkezhet a régi konstrukcióban: 6,6-8 százalékos thm-mel kaphat egyéves kamatperiódusú hitelt. (Minél több gyermeke van, annál olcsóbb lesz a hitele.) Az ehhez hasonló támogatott hitel az otthonteremtési konstrukcióban 9-11,5 százalékos thm-mel megy. Ha pedig hozzávesszük, amit a lakástakarékpénztárral kap (4 év befizetésre 30 százalékos állami támogatás, és azon felül egy 5,5 százalékos kamatú hitel) és azt a 800 ezer-2,5 millió forintot, amit a szocpol ad, akkor szinte csak annyiba kerül a hitele, mint az infláció. 

Lakásfelújításba vágna

A lakásfelújtásra az otthonteremtési kamattámogatásos kölcsön és a nagykorú személyek kamattámogatott kölcsöne használható. Mindkét esetben érdemes megfontolni, hogy érdemes-e erre a célra hitelt felvenni, és a felvett hitel értékének 9-10 százalékát leadni évente a banknak – a tőke törlesztésén felül.
Ha erre a válaszunk igen, akkor érdemes csak annyit felvenni, amennyit néhány év alatt vissza tudunk törleszteni. Egy húszéves kölcsönnel nem járunk jól, hiszen húsz év alatt még kétszer fel kell majd újítani a lakást – miközben még az első felújtás terhét nyögjük. Racionális lehet azonban egy rövidebb futamidejű, körülbelül hárommillió forintos kölcsön felvétele, ha még a kamattámogatás időszaka alatt vissza tudjuk fizetni.
Ezért ebben az esetben érdemes az új és a régi konstrukcióra is egy kalkulációt kérni a banktól.


Tényleg olcsón tud családi házat építeni Fotó: Kummer János

Devizakölcsönétől szabadulna, akár azon az áron, hogy kisebbre cseréli lakását

Ha nagyon nem tudja fizetni törlesztőrészletét, akkor érdemes lehet eladni a lakását és egy kisebbre cserélni. Ám ha a lakás értéke nem elég nagy ahhoz, hogy a devizahitelét törlesztve egy új lakásba tudjon költözni, akkor megoldás lehet az, hogy a lakását eladja, és igénybe veszi az otthonteremtési hitel által kínált kedvezményes forint-jelzáloghitelt. Ez valószínűleg kicsit drágább lesz, mint a jelenlegi devizahitele, de legalább forintban van, tehát csak a kamat miatt nőhet meg a részlet, az árfolyam miatt nem. Ám, ha teheti, próbáljon még kihúzni pár hónapot, hátha megállapodik a kormány az IMF-fel, és jobb feltétlekkel veheti fel az új hitelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik