Átköltöztetett főosztályok
A nagybankok vezetőit többségében az MNB adta, s az apparátust is a korábbi hiteligazgatóságoktól igazolták át, ám akadt elnök-vezérigazgató – e pozíció még nem vált ketté -, aki nyugdíjba vonult kollégákat állított újra hadrendbe, vagy épp saját bankárképzést indított. Az OKHB első számú vezetője az élelmiszeripar, a belkereskedelem és a szállodaipar hitelezését felügyelő jegybanki elnökhelyettes, Kis Pál lett. „A nemzeti bankban keddenként volt ügyvezetői ülés – meséli a ma nyugdíjas Kis Pál -, s egy ilyen keddi napon szólt nekem Tímár Mátyás, az MNB elnöke, hogy a kormány felkérne az OKHB irányítására. Akik az MNB-nél a főosztályomhoz tartoztak, azokat vittem magammal az új hitelintézetbe.”
Meddő kísérletek a feltőkésítésre
Miután az MNB fiókhálózatát felosztották az újonnan alakult bankok között, azok korábban tiltott tevékenységekbe – például kötvénykibocsátásba, lízingelésbe, váltóforgalmazásba – kezdtek. A manapság a Magyar Autóklub elnöki tisztét betöltő Hegedűs Oszkár kihelyezésekkel foglalkozott a jegybanknál, amikor kinevezték a Budapest Bank élére. Az akkor legkisebb pénzintézet talán a legtöbb tönk szélére jutott szocialista mamutvállalatot örökölte meg. „A startoló bankok vezetőivel kértük a politikai vezetést, hogy ne kelljen adóznunk, hanem tartalékba tehessük a nyereséget, s feltőkésíthessük a pénzintézeteket. Abba mentek csupán bele, hogy a profit 10, majd 20 százalékát fordíthassuk erre. Köteleztek bennünket arra is – folytatja kalandozását a múltba a kőolajipar finanszírozását is irányító Hegedűs Oszkár -, hogy a vállalatok nálunk elhelyezett betéteinek 20 százalékát a Magyar Nemzeti Bankban tartsuk, ám az utánuk járó kamatokat nekünk kellett fizetni. Csődtörvény nem volt, a bankoknak fogalmuk sem volt arról, miként kell a bedőlt cégeket kezelni.” A mecseki és a tatabányai szénbányákat végül mégis felszámoló Hegedűs Oszkárt 1991-ben a Magyar Szocialista Párt volt országgyűlési képviselője, Bokros Lajos váltotta székében.
Nyílt beavatkozások, lefölözött profitok
Kakukktojás volt az újonnan kinevezett és kizárólag banki múlttal rendelkező, új bankár-elitben az outsiderként érkező Demján Sándor, aki a Skála Áruházak igazgatói posztjáról került az MHB legmagasabb székébe. „Velem csukát dobtak a pontyok közé” – meséli a bankszakmába csupán néhány éves kitérőt tévő, majd az ingatlanfejlesztések felé forduló milliárdos. „Már akkor is az volt a véleményem, hogy a kétszintű bankrendszert nem a jól csengő szlogen, a társadalmi és gazdasági reformigények miatt hozták létre, hanem mert meg akarták tisztítani az MNB-t a több százmilliárdos rossz hiteleitől. Ha a jegybank kimutatta volna a katonai és nagyvállalati kinnlevőségeit, kockázati alapot kellett volna képeznie, ami után nem tudott volna újabb nemzetközi forrásokhoz jutni. Ezért kivitték a rossz hiteleket a kereskedelmi bankokba.”
Az állam mint többségi tulajdonos megtiltotta a hitelintézeteknek, hogy a bedőlt hitelek kezelésére kockázati alapot képezzenek. A bankoknak nem volt lehetőségük a profit visszatartására, a tulajdonos lefölözte a keletkező nyereségüket, más források előtt pedig nem nyitottak nekik utat. Nemzetközi tevékenységet sem folytathattak, hogy kikerülhessék az auditálást, ellenkező esetben nyilvánvalóvá vált volna az átadott rossz hitelek sora. Holott a rendszerváltozás évében itthon vállalatalapítási láz indult, s ez a helyzet igényelte volna a hitelexpanziót.
A politikai elit szemlélete a kétszintű bankrendszer bevezetésével sem sokat változott, még mindig nyíltan beavatkozott a gazdaság finanszírozásába, a kereskedelmi bankok napi ügyvitelébe. Miként az élvonalbeli állami alkalmazottak esetében szokás volt, például kiváltságokat biztosító diplomata-útlevelet küldtek a részvénytársaságok elnök-vezérigazgatóinak. Volt, aki elfogadta, volt, aki – megóvandó újsütetű autoritását – inkább visszaküldte a becses okmányt. Korábban a pénzintézeteknél üzemeltetett széfekbe az állambiztonsági hivatal bármikor betekinthetett, a banktitok fogalma azonban kezdett értelmet nyerni: mind több bankvezér mondhatott és mondott nemet az ilyen jellegű kérésekre. Az ügyfelek örültek a változásoknak. „A banki szolgáltatásban megszűnőben volt a hatósági szemlélet” – emlékszik vissza Demján Sándor, aki 1990 márciusában önként állt fel székéből, átadva a helyét egy, az első demokratikusan választott kormány szemében elfogadhatóbb személynek.
Használhatatlan kinnlevőségek
Erdély Gábor személyében rutinos bankszakember, a Magyar Nemzeti Bank londoni filiáléjának vezetője került az MKB élére. A hagyományos deviza-forgalom révén a gazdaság problémái mind fokozottabban jelentkeztek a bank tevékenységében is. „A hitelintézet a tőkés gazdaságokkal való kapcsolatai miatt mind az üzleti tervek elkészítésében, mind az adatok közzétételében egy lépéssel előbbre járt társainál – büszkélkedik Erdély -, ám tudtuk, az ekkor még fennálló devizaforgalmi kiváltságunk hamarosan megszűnik. Bennünket a gazdasági vállalkozásoknál felhalmozott rossz hitelek nem terheltek annyira, mint a többi bankot, mivel hozzánk 10-12 külkereskedelmi nagyvállalat tartozott csupán. Igaz, használhatatlan kinnlevőségekkel.”
Eltűnő ügyfelek, panaszok és feljelentések
Elsöpörte az 1989/90-es rendszerváltás előszele a Németh-kormány idején a bankok bankjának, a fontos gazdaságpolitikai-politikai funkciót betöltő MNB-nek a felső vezetését is – olvasható a bankvezetőkről írott Várhegyi Éva-tanulmányban. Az MNB éléről nyugdíjazták Tímár Mátyás elnököt. Az új első ember a külkereskedelmi tárcánál és a Minisztertanácsnál dolgozó, akkor negyvenes éveiben járó Bartha Ferenc lett, akinek ugyan nem volt pénzügyes múltja, de jobban illeszkedett az új korszellembe. A nem sokkal korábban alapított kereskedelmi bankok felső vezetésében is történtek váltások, részben a kormány nyomására, részben önkéntes távozással. Az OKHB vezetőjét nyugdíjazták, helyére a szintén fiatal és ambiciózus Lenk Géza, az Általános Vállalkozási Bank elnöke ült 1988 szeptemberében. „Egy nyári vállalati ünnepségen jött oda hozzám a kinevezésem hírével Villányi Miklós pénzügyminiszter” – meséli a nyugdíjasként faktoringvállalkozásával foglalkozó ex-OKHB vezér. „A rossz örökséggel, a tőke- és tartalékhiánnyal én is szembesültem, de nehéz pillanatokat okozott az átalakulás alatti működés fenntartása és a tulajdonos állam sokarcúsága és folytonos változása is. A kialakuló piacgazdaságban az ügyfeleink közül jó néhányan – például a mezőgazdasági szövetkezetek – eltűntek vagy megszűntek, pedig ezeknél az OKHB-nak több milliárd forintnyi kintlévősége volt. Akadtak ügyfeleink, akik üdvözölték a banki rendszer módosulását, ám a többség zúgolódott, például, ha visszautasítottuk a hitelkérelmét. December közepéig két dossziét töltöttünk meg a panaszleveleikkel és az ellenünk szóló feljelentéseikkel.” Lenk Géza 1995-ig, az akkor már Kereskedelmi és Hitelbanknak nevezett pénzintézet elnöki és vezérigazgatói posztjának a szétválasztásáig maradt tisztségében.
Vezetőcserék, változó frontemberek
Az idők során többször is vezetőváltás történt a legnagyobb bank, a lakosságot kiszolgáló OTP élén. Előbb a bankveze-tői gyakorlattal már rendelkező Terták Elemér ült az elnök-vezérigazgatói székbe, de onnan igen hamar távozott is. Az új frontember az egykori pénzügyminisztériumi osztályvezető, Csányi Sándor lett, aki máig megőrizte helyét mint első számú vezető. Ám ez már az 1991-es banktörvény elfogadása utáni hónapoknak, a banki és vállalati konszolidációnak, majd a 1994-től a Budapest Bankkal induló privatizációnak a hajnala.
Az összeállítást Gecse Mariann készítette.
