Valóságos mozgalmat indított el 2002 szeptemberében a 12 éves Balogh Tomika meggyilkolása. Az édesanya, akin e brutális tettel akart bosszút állni a volt élettársa, szintén ott volt a családon belüli erőszak ellen demonstráló asszonyok között. Példája erőt és erkölcsi tartást adott a civil mozgalomnak, hogy elérjék: a parlament az áldozatok védelmében az úgynevezett távoltartási rendelkezés megalkotását kezdeményezze a kormánynál. Ez végül is februárban született meg – kitérőkkel, s bírálói szerint felemás végeredménnyel.
Morvai Krisztina, jogász: a megfélemlített áldozatok nem mernek feljelentést tenni.
NEHÉZ SZÜLÉS. Valójában huszonöt éves huzavonáról beszélhetünk, hiszen Magyarország már 1981-ben csatlakozott ahhoz az ENSZ-egyezményhez, amely kimondja a nőkkel szembeni diszkrimináció összes formájának megszüntetését. „A megállapodás végrehajtásával foglalkozó bizottság rendre bírálta, hogy a magyar állam intézményrendszere és igazságszolgáltatási gyakorlata nem nyújt kellő védelmet a családon belüli erőszak áldozatainak” – mondja Morvai Krisztina jogász, a Női- és Gyermekjogi Oktató és Kutató Központ vezetője, egyben az ENSZ-bizottság tagja. A testület évtizedekig az egyik legkomolyabb hiányosságként rótta fel, hogy nincs konkrét jogszabály a családon belüli erőszak és szexuális zaklatás ellen, és nincsenek olyan védelmi rendeletek vagy menedékként szolgáló intézmények, amelyek azonnali védettséget nyújthatnak az áldozattá váló nőknek. A bírálat tárgya volt az a hagyományos magyar gondolkodásmód is, miszerint „a nők a férfiak alárendeltjei”, hiszen ez is erőszakra bujtogat.
Nemzetközi szinten tehát a nők megkülönböztetése elleni harc fontos részének tekintik a problémát. Nálunk viszont a politika – a feminista, emberi jogi megközelítést, érvrendszert és terminológiát semlegesítve – tisztán „családvédő” diskurzussá alakította át a családon belüli erőszakról folyó vitát. A szocialista Vadai Ágnes és a szabad demokrata Eörsi Mátyás országgyűlési határozati javaslatát a megfelelő nemzeti stratégia kialakításáról végül a parlament 2003 áprilisában fogadta el (az ellenzéki képviselők tartózkodása mellett), egy sor feladatot írva elő a kormány számára. Egyebek közt azt is, hogy a kabinet egy éven belül dolgozza ki a távoltartó rendelkezést.
Ez az intézkedés a szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogot korlátozza. Alanya „köteles tartózkodni attól, hogy a meghatározott személlyel közvetlenül vagy közvetve érintkezésbe lépjen”, legyen a helyszín a saját otthona, a közös gyermekek iskolája, a templom, ahová jár, vagy épp a villamos, amelyen utazik.
Tavaly 7426 családon belüli erőszaknak minősülő jogsértés történt, amelyből 104 végződött halállal. Tizennégy éven aluliak ellen 1264 erőszakesetet követtek el.
E javaslat tárgyalásakor ismét a már korábban is hangoztatott ellenérvek kerültek elő: a probléma nem jogi úton kezelendő, miért nem készít a kormány komplex családvédelmi stratégiát, miért avatkozik be a családok életébe. Így a kabinet átdolgozásra visszavonta a törvényjavaslatot, és csak miután a képviselők által bírált kulcspontjain kellően gömbölyűre faragták, akkor nyújtotta be ismét. Mivel pedig a jogszabály elfogadása a jelenlegi törvényhozás utolsó munkanapjaira esett, az szinte észrevétlenül csúszott át a parlamenten. Ennek ára, hogy a távoltartás intézménye megszűnt önálló törvény lenni: a büntetőeljárási törvénymódosítás csomagjában belesimult a kényszerintézkedések sorába – családon belüli erőszakról szó sem esik benne. Hankó Faragó Miklós, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára ezt azzal indokolja, hogy a jelenlegi jogrendszerünk is alkalmas a probléma kezelésére. „A büntető törvénykönyvben húsz, a szabálysértések közt pedig hat olyan tényállás van, amely erre is vonatkoztatható” – érvel az államtitkár, aki szerint a jövőben azokat a jogsértéseket kell szankcionálni, amelyek a bűncselekményekhez képest enyhébb fokban veszélyeztetik a társadalom normáit, ugyanakkor sértik az emberi méltósághoz és a magánszférához való jogot.
MEGFÉLEMLÍTVE. A távoltartás elrendelésének feltételévé az vált, hogy a helyszínelő rendőr (hivatalból), vagy a sértett büntetőfeljelentést tegyen. Elsősorban ez az, amit élesen bírálnak a jogvédő szervezetek. „A távoltartást nem lehet a családon belüli erőszak kérdésén kívül kezelni” – mondja Morvai Krisztina. Egy szimpla „könnyű testi sértés” esetében ugyanis nem biztos, hogy elrendeli a bíró a távoltartást, ha a megfélemlítés egyéb jeleiből nem áll össze, hogy itt folyamatos jellegű bűncselekmény: családon belüli erőszak történik. „Aki nem érti ennek a sajátosságait, dinamikáját, az nem értheti azt sem, hogy a bántalmazás egyre durvuló spiráljában a megfélemlített áldozatok nem mernek feljelentést tenni” – hívja fel a figyelmet a problémakörben jártas jogász.
Az alapproblémát tehát továbbra sem sikerült megoldani. „Nem igaz, hogy a jogszabályaink alkalmasak a családon belüli erőszak kezelésére” – mondja Wirth Judit, a nők elleni erőszak kérdéseivel foglalkozó civil egyesület, a NANE munkatársa. A rendőr nem képes aktívan fellépni például életveszélyes fenyegetés esetén, hiszen az csupán szabálysértés, jóllehet nem ritkán emberöléshez vezet. Ám a távoltartás eredeti változatának parlamenti vitájában többen is aggodalmaskodtak amiatt, szabad-e a rendőrséget felruházni az ideiglenes távoltartás elrendelésének jogával. Ezt egy huszárvágással oldotta meg az új változat: a távoltartásról csak a bíróság dönthet. Hankó Faragó Miklós szerint más tartalmú jogszabály nem lenne összhangban az alkotmány szellemével, és nem ment volna át az Alkotmánybíróság szűrőjén. Az igazságügyi tárca felelőssége pedig az, hogy alkotmányos szempontból megfelelő jogszabályokat terjesszen elő. Márpedig a rendőrség nálunk csak rövid időre rendelhet el alkotmányos alapjogokat korlátozó kényszerintézkedést.
Hankó Faragó Miklós, államtitkár: annyi együttmûködést mindenképpen kérni kell a sértettõl, hogy legalább tegyen vallomást a bántalmazója ellen.
Ezzel szemben Wirth Judit azzal érvel, hogy a minisztérium elsődleges felelőssége az állampolgárok biztonságát garantáló törvények megalkotása, nem pedig az, hogy az Alkotmánybíróság ki nem mondott igényeinek elébe menjen. Szerinte ha két alapjog, jelen esetben az áldozat biztonsághoz, illetve az elkövető tulajdonhoz és mozgásszabadsághoz való joga egymással „versenyez”, akkor a szaktárcának az a dolga, hogy „tesztelje” a testületet. „Ha az Alkotmánybíróság ítéli meg, hogy az elkövető jogai ugyanolyan értékesek, mint az áldozat biztonsága, akkor gond van, és ezt meg kell tudnia az országnak” – mondja a NANE munkatársa. Véleménye szerint aggályos, hogy a jogalkotó láthatóan nem akarja hatékonnyá tenni ezt a jogszabályt. Mással ugyanis nem magyarázható az, hogy nem a rendőrségnek adták a távoltartás elrendelésének jogát. „Túl vagyunk már a rendőri túlhatalomtól való félelem korszakán, ma inkább az a probléma, hogy a szervezet nem tudja ellátni a feladatát, ha nem kap jogosítványokat” – mondja Wirth Judit. Jelenleg a rendőr előállíthatja ugyan az erőszakoskodót 8 órára, vagy őrizetbe veheti 72 óráig, illetve javasolhatja – büntetőfeljelentést követően – a távoltartást. Csakhogy a bíróságok számára nem írja elő a törvény, hogy ennek elrendeléséről mennyi időn belül kell határozni. S ki gondolja komolyan azt, hogy majd gyorsan döntenek, amikor az ideiglenes intézkedések iránti kérelmeket is visszadobják?
BÍRÓI OLDAL. Hankó Faragó Miklós viszont arra hivatkozik: annyi együttműködést mindenképpen kérni kell a sértettől, hogy legalább tegyen vallomást a bántalmazója ellen. „A bíróságokról pedig nem lehet eleve azt feltételezni, hogy majd nem döntenek időben, hiszen komoly nyomozati érdek sérülhet. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanáccsal is konzultáltunk, és a testület nem jelezte, hogy többletköltség-igénye volna” – mondja az államtitkár, aki bizakodik abban, hogy a meglevő bírósági ügyeleti rendszerrel megoldható lesz a távoltartás elrendelése is.
Egyébként a 2003. évi országgyűlési határozat végrehajtásában érintett szervek között így is a rendőrség volt az, amely megtette az első lépést. Az országos főkapitányság 2003 tavaszán vezetői intézkedést adott ki, amely részletesen szabályozza a helyszínelő közeg feladatait, viselkedését. Erre épp amiatt volt szükség, mert „az intézményes beavatkozás jelenlegi korlátozott lehetőségei, a bántalmazást elszenvedők fokozottan kiszolgáltatott helyzete megnehezíti az ilyen cselekményekkel szembeni fellépést” – olvasható az útmutatóban. Az Országos Rendőr-főkapitányságság folyamatos képzést is szervezett a rendőrök számára, az érintett civil szervezetek bevonásával.
RIASZTÁSOK. „A távoltartással az áldozat kapott segítséget” – mondja Jármy Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője. A rendőr eddig is megtette a kötelességét, feljelentést tett, előállította vagy őrizetbe vette a bántalmazót, ha ennek megvoltak a törvényi feltételei. „A családon belüli erőszak kezelése társadalmi közfeladat, mégis sokszor azt tapasztaljuk, hogy ezeket mindenki rajtunk kéri számon” – mondja Jármy -, majd idézi a statisztikákat: Budapesten tavaly 612-szer riasztották a rendőrséget családon belüli erőszak miatt, ebből 459 esetben rendeltek el nyomozást. „Az esetek negyed részében nincs meg a jogalapunk az aktívabb fellépésre” – számol be tapasztalatairól az osztályvezető. S persze további kérdés, hogy a nyomozás hányszor végződik vádemeléssel. Erről nincsenek még adatok.
Tény, hogy a rendőrök sokszor találkoznak passzivitással. „A tipikus helyzet az volt, ha családon belüli erőszak miatt riasztottak minket, hogy mire kiértünk, a helyzet a visszájára fordult: a láthatóan megfélemlített nő meggondolta magát, a férj pedig dühöngött, hogy az asszony rendőrt mert rá hívni” – mondja Topa Zoltán főtörzsőrmester, aki korábban a III. kerületben volt járőr, most pedig a bűnmegelőzési csapat tagja. Márpedig ha nem találnak tanúkat vagy nyomokat, amelyek az eljárást megalapozhatnák, nem tehetnek mást, mint hogy távoznak. A legtöbb, amivel próbálkozhatnak, hogy meghagynak egy mobilszámot a feltételezett áldozatnak. Így néznek ki azok a családi balhék – szakzsargonban „csébék” -, amikor nem indul büntetőeljárás. Ezeken a helyzeteken a jelenlegi távoltartási szankció nem segít. Olyan kutatást pedig még nem végeztek, hogy az ilyen ügyek – a bántalmazás ördögi spirálja – hány százaléka fajul végül súlyos testi sértésig, netán gyilkosságig.
