Chianti – borvidék és bor Toszkánában, nálunk is ismert név még a rendszerváltás előtti ántivilágból, midőn az ember ment olaszba, és döntést kellett hoznia, hogy most akkor belépjen-e az olasz autóklubba a Trabantjával, vagy vegyen inkább helyette egy üveg rafiával borított kis kerek chiantis fiascót. E törésvonal mentén oszlott ketté akkortájt a magyar társadalom.
Mármost ez a Chianti nem az a Chianti. Olaszban is történt egy s más azóta, borológiailag is. A híg vino da tavolák fölött, melyeket ott nyakalnak, mint a vizet (mennyiségileg az olaszok a második borhatalom), eljárt az idő. Az utóbbi negyedszázadban lezajlott forradalmi változások a minőség, a komplex csúcsborok felé mozgatták el az ősi olasz borkultúrát.
Chianti Colli Senesi 2002, La Lastra
Chianti Colli Senesi a borvidék Siena és San Gimingnano körüli fertálya, a sienai dombság, hol egyebek közt szegény Szerb Antal szelleme is kísért, magam az Utas és holdvilág hatására kerestem föl e két várost is néhány évszázada. (E könyv különben azóta bestseller lett Németországban, hídként a világirodalom felé.) A könnyebb súlycsoportú, nem nagyon komplex Chiantik közé tartozik ez a rubinszínű bor, kiegyensúlyozott, gyümölcsös-cseresznyés-fanyar ízkép, bársonyos faktúra, 13 százalékos alkohol, finom barrik a háttérben (fél év újhordó). A bor szerkezetileg a hagyományos Chianti-recept szerint épül fel: túlnyomólag (95 százalékban) Sangiovese, ez az olasz alap-kékszőlő, mely az asztali bortól az isteni nedűig mindenre képes, némi trebbiano és canaiolo és egy kis fehér, érintésnyi illatot adó malvasia keveréke. Ma bort iszom, holnap nem lesz – foied vinom pipafo, cra carefo -, üzeni az Utas és holdvilág, ennek jegyében kortyoljunk bele kellemes, 3150 forintért a magyar polcokon is elérhető Chiantinkba.
