Október utolsó hete magába sűrítette a világpolitika minden ellentmondását, furcsaságát, képtelen szövetségeit és nem kevésbé képtelen ellenségeskedéseit. Az események olyan tempóban torlódtak egymásra, hogy azt a legrafináltabb diplomáciai gépezetek sem tudták követni. Szüntelen időzavarral (és ami nagyobb baj: fogalomzavarral) küszködtek. Általában hiába.
Sajtózsargonnal mondván: a “blickfangot” ezúttal is a terrorizmus elleni harc ellentmondásai szolgáltatták.
NAGY ÁRAT FIZETNEK. A Szovjetunió bukása előtti világ két szuperhatalma közül az egyik globális, egyedüli vezető hatalommá vált, míg a másik minden krízis ellenére elsőrendű nagyhatalomként élte túl a váltást. Most viszonylagos jó kapcsolatuk alapja az, amit mindketten a terror elleni harcként vívnak, holott valójában konvencionális háborúról van szó. Ezekben a napokban mindkét hatalom alapos figyelmeztetést kapott arról, hogy ezért a tévedésért nagy árat kell fizetni.
A Bali szigetén végrehajtott (a tavaly szeptemberi merénylet óta legtöbb áldozatot követelő) terrortámadásról az amerikai felderítés nyomban közölte: a bűnös az al-Kaida terrorszervezet. Ennek az apparátusa (és feltehetően Oszama bin Laden, az első számú közellenség is) túlélte a konvencionális háborút, amelyet Amerika győzelmesen vívott meg Afganisztánban.
A Melnyikov utcai kultúrpalota és színház a Moszkva folyó külső partján nem a pálmák és az égszínkék tenger birodalma. Ám az ügy jellegét illetően mégis az amerikai tévút orosz változatának terméke. Ezért a különleges osztagok elkerülhetetlen rohama után túszok százainak kellett pusztulnia.
Afganisztán táján Washington azzal “fizetett” az orosz támogatásért, hogy nem támadta és nem bírálta többé azt a konvencionális háborút, amelyet az orosz katonai hatalom vív a csecsen felkelők ellen. (Egyébként mindkét esetben érvényesül “az én szabadságharcosom a te terroristád” elve.) Bármennyire is különbözik egy iszlám hitű csecsen harcos egy ugyancsak iszlám hitű al-Kaida tagtól, mindkettő a szabadság bajnokának véli magát. Washington és Moszkva pedig – persze nem ok nélkül -egyaránt terroristának tekinti a saját ellenfelét. A tavaly szeptemberi nagy fordulatig Amerika ennek megfelelően a csecseneket szabadságharcosoknak minősítette. Az orosz segítség felajánlásában Moszkva számára az volt az “üzlet”, hogy attól kezdve az amerikaiak a gyakorlatban elfogadták a csecsen terrorizmus moszkvai értékelését. A Melnyikov és Dubrovszkaja utca által határolt területen végrehajtott, a túszejtés rekordját produkáló csecsen akcióról, élve ezzel a csendes megállapodással, az orosz elnök nyomban azt mondta, hogy azt külföldi terrorszervezetek (értsd: al-Kaida) szervezték, Bush pedig személyesen biztosította támogatásáról Putyint.
Nem véletlenül, a két helyzet hasonló. A rossz háború a rossz ellenfél ellen, a rossz helyen és a rossz módszerekkel. Hogy a számla összege is hasonló lesz-e, azt még nem lehet tudni.
Ennek több oka is van. Először: feltűnt a színen Csian Cö-min, Kína elnöke, s Bush texasi farmján megvitatta a Fehér Ház urával a világ ügyeit. Közben a csecsen túszügy miatt Putyin kénytelen volt lemondani egy sor külföldi utat, egész Oroszországban rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be, s a kulisszák mögül előlépett még Gorbacsov is, hogy (noha maga sem bűntelen) kiálljon a csecsen ügy békés rendezése mellett.
CSÚSZIK AZ IRAKI AKCIÓ. S hogy teljes legyen a kavarodás: Bush közben kénytelen a néhány nap múlva esedékes részleges választásokra összpontosítani, amelyen a republikánusok megpróbálják elragadni majd a demokratáktól a szenátusi többséget. Ezt követően pedig sor kerül majd Prágában a NATO-csúcsra, ahol a szervezet keleti kiterjesztését (Szlovákia, Románia, Bulgária felvételét) tárgyalják. E csúcs után utazik majd a legújabb kombinációk szerint Bush Moszkvába. Addig pedig – különös tekintettel Kína vétóhajlandóságára a Biztonsági Tanácsban – aligha lehet megindítani az Irak elleni rohamot.
“Forgolódnak a tőkés birodalmak” – írta egy letűnt világ katasztrófa előtti pillanatában József Attila. A jelzőt most ki kell hagyni, mert Oroszországot, de még Kínát is – finoman szólva – nehéz lenne ideológiailag definiálni.
Forgolódnak a birodalmak.
